Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 44. Csupa kupa (Budapest, 2002)

A hütteldorfi pálya zsúfolásig telt a Rapid elleni mérkőzésünkre. Nem csalódtak, akik karácsony másnapján a pályára jöttek. Igen jó volt a mérkőzés. Megkapták mind­azt a szurkolók, ami a labdarúgást oly népszerűvé teszi. Izgalmakban bővelkedő jelenteket, jó csapat­munkát, kitűnő egyéni megoldáso­kat, s hozzá egy-két „színészi alakí­tást" is. Ebben Dienst járt élen, akit a magyar közönség is jól ismer. Ahogy én láttam, a tudása már elég­gé megkopott, s eredményes játé­kát most inkább durvaságokkal, sportszerűtlenségekkel igyekszik pótolni. Fejberúgta Horváthot, ka­pusunkat, akit agyrázkódással vittek kórházba. Harcképtelenné tette Dálnoki Jóskát, jobbszélsőnket, s ő ezután jobblábas cipőjét már a bő­röndben hordta - fapapusban „ko­pogta" végig ugyanis a további utat. Meg is jegyezte Orosz: - Jóska, ha nem tudnád, mi futballozni, nem sí­elni megyünk Salzburgba, minek hozod magaddal a „léceket". A mér­kőzéshez tartozik, hogy igen szép gólt lőttem Zémannak, a hütteldorfi „tigrisnek", s az is, hogy végered­ményben 2:l-es győzelmünket egy potyagólnak köszönhetjük - ez azonban soha nem jöhetett volna jobbkor. így legalább egy győzelmet te­hettünk a Fradi „karácsonyfája" alá... 1960: Fradi futballparádé Simmeringben Rossz idő és kedves vendéglátók várták Bécsben a Ferencvárost. A nevezetes munkáskerületben nagy előkészületeket tettek a mérkőzés megrendezésére. A bécsi „Angyal­föld" nagy küzdelmet és az osztrák sajtóval ellentétben, hazai győzel­met várt. Nos, ezúttal a sajtó képviselői ítélték meg reálisan az erőviszo­nyokat: FTC-Simmering 5:1! A két csapat közötti tudásbeli különbség gólokban is megmutatkozott. Az FTC könnyedén, nyugodtan szőtte támadásait, valósággal iskolajáté­kot mutatott be. Jellemző volt a zöld-fehérek jó játékára, hogy a mérkőzés végén a bécsi közönség nagy tapssal köszöntötte a győzte­sen bevonuló ferencvárosiakat. Az ünneplésre a fradisták ezúttal rászolgáltak: az utolsó 30 percben iskolajátékot mutatott be a szipor- kázóan futballozó csatársor. A fut- ballínyenceknek ez a parádés játék igazi látványosságot nyújtott, s még azt sem bánták, hogy nem a saját csapatuktól látják a nagyszerű megmozdulásokat, a szép gólokat. 1962: A Rapid elleni utolsó bécsi győzelem Ismét Húsvéti torna keretében találkozott a két régi rivális. Már fél­időre kialakult a 3:1-es végered­mény, amely a ferencvárosiak jó formáját dicsérte. Hujer, a Rapid kapusa bizonyára nem a legkelle­mesebb emlékei közé sorolja ezt a találkozót. Három ízben kellett ha­zai pályán kiszednie a hálóból a labdát. De a harmadik gólra kivált­képpen nem szívesen fog vissza­emlékezni. Hogyan is történt? Rákosi mintegy 25 méterről kül­dött lövést kapura, a labda erős volt ugyan, de a kapu közepébe tartott, úgy tűnt, hogy könnyű zsákmánya lesz a kapusnak. Már-már megfog­ta, aztán fejéről a magasba perdült a labda. A kapus térdre esett, majd felugrott és kétségbeesetten keres­CSUPA KUPA 133

Next

/
Thumbnails
Contents