Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 42. Ezüstérmek, ezüst évek (Budapest, 2002)

alább 45 percig mezőnyfölényben is volt, s olykor nagy nyomást gyakorolt a Honvéd kapujára. Nem lehet megmondani, hogy hogyan alakult volna az eredmény, ha például 3-1 után Juhász buktatásáért a já­tékvezető megadja a 11 -est, vagy ha Fenyvesi II, Albert és Juhász is ugyanebben az időben berúgja helyzetét. De hát a játék végeredményben gólra megy." (Népsport) 1963. november 27. Dorog: Dorog-FTC 2-1 Az FTC-nek utolsó két bajnoki mérkőzésén - Szegeden és Dorogon - egyetlen pontot kellett volna szerezni és ak­kor a zöld-fehér gárda megvédi bajnoki címét! Szinte hi­hetetlen, de nem sikerült - a Fradi egyik legfájóbb baj­nokságvesztése számunkra szomorú sporttörténeti tény... A Fradi Fenyvesi II góljával megszerezte a vezetést, a hazaiak később egyenlítettek, és már csak négy perc volt hátra. Aztán egy váratlan dorogi ellentámadás, szöglet, a beívelt labdát Mátrai kivágta, de pontosan Rákosit találta el. A lepattanó labdát pedig Szuromi Aczél kapujába továbbította... A kapus még beleütött a labdába, de az mégis a gólvonalon túlra vánszorgott... A dorogiak ezzel megnyerték a bajnokságot - a győrieknek! A hármas holt­versenyben ugyanis az ETO gólaránya volt a legjobb, a Fradié a legrosszabb. Bajnoki cím helyett örökké fájó har­madik hely sikeredett ezen a szomorú futbaliőszön. 1969 1. Ú. Dózsa 30 20 8 2 83-27 48 2. Bp. Honvéd 30 18 8 4 66-28 44 3. FTC 30 15 9 6 56-33 39 Az FTC-ben játszottak: Géczi István, Novák Dezső, Hor­váth Árpád, Megyesi István, Juhász István, Szűcs Lajos, Szőke István, Vajda Sándor, Branikovits László, Füsi Já­nos, Németh Miklós, Katona Sándor, Páncsics Miklós, Bálint László, Tátrai Antal, Túrái László, Takács Béla, Ha­vasi Sándor. Edző: Dr. Lakat Károly. Az első és a második elleni eredmények: Ú. Dózsa-FTC 2-0 1-1 Bp. Honvéd-FTC 2-3 5-2 Slágermérkőzések - érdekességek 1969. március 3. Népstadion: FTC-Bp. Honvéd 3-2 Mintaakció - mintagól. Mindez a mérkőzés 23. percé­ben Juhász pompásan indította Szőkét, akinek félmagasan belőtt labdáját Albert előrevetődve fejelte a bal sarokba. Pillanat műve volt az egész. Még a Honvéd-szurkolók is elfelejtettek bosszankodni, olyan szép volt... 2-2-es félidei eredmény után a győztes gól története: az 55. percben közvetett szabadrúgásból Rákosi Albert fe­jére ívelt, a válogatott csatár fejjel önmagát szöktette, az­tán kapura csúsztatta a labdát. Bicskei későn jött ki, csak belerúgni tudott a labdába, Juhász ott termett és a kapu közepébe bombázott, 3-2! Emlékezetes nagy mérkőzést nyert a Ferencváros ezen a márciusi délutánon. 1969. október 26. Megyeri út: FTC-Ú. Dózsa 1-1 Végig öldöklő iramú, nagy csatát hozó mérkőzés volt. Az első gólt a vendégek szerezték, Branikovits egy akció végén a 16-osról a bal sarokba rúgta a labdát. És egy nagy lehetőség 1-1 Után: Novák szabadrúgását Szentmihályi kiütötte, Szűcs 15 m-ről az üres kapura lőtte, de a kapus a 11-es pont környékén reflexszel beleütött a labdába, amely így elkerülte a hálót... 1974-75 1. Ú. Dózsa 28 20 5 3 71-33 45 2. Bp. Honv. 28 16 10 2 53-21 42 3. FTC 28 10 13 5 45-29 33 Az FTC-ben játszottak: Géczi István, Dómján László, Martos Győző, Bálint László, Megyesi István, Juhász Ist­ván, Mucha József, Pusztai László, Nyilasi Tibor, Szabó Ferenc, Branikovits László, Magyar István, Máté János, Takács László, Ebedli Zoltán, Rab Tibor, Kelemen Gusztáv, Engelbrecht Zoltán, Onhausz Tibor, Viczkó Tamás. Edző: Dalnoki Jenő. Az első és a második elleni eredmények: FTC-Bp. Honvéd 1-1 1-1 Ú. Dózsa-FTC 3-1 2-2 Slágermérkőzések - érdekességek 1974. szeptember 25. Üllői út: FTC-Rába ETO 6-1 Az FTC-nek ez volt az első győzelme vidéki csapat el­len az új Üllői úti stadionban! És még egy dologról emlé­kezetes: Szabó Feri öt gólt szerzett a 90 perc során! A fi­atal csatár ekkor élete legjobb teljesítményét nyújtotta, a Népsporttól 10-es osztályzatot, a szurkolóktól vastapsot kapott. 1974. november 2. Üllői út: FTC-Tatabánya 1-1 Az új Üllői úti stadionban az első döntetlen eredmény ezen a találkozón született! A vendégeknek a szerencse is besegített a pontszerzésbe. Az első félidő például így zá­rult: Bálint 18 méteres nagy erejű lövése a jobb kapufáról a játékvezetőre (!), onnan pedig a tatabányai kapus kezé­be pattanta labda... 1976-77 1. Vasas 34 25 3 6 100-45 53 2. Ú. Dózsa 34 22 6 6 88-47 50 3. FTC 34 18 11 5 78-42 47 Az FTC-ben játszottak: Hajdú József, Martos Győző, Rab Tibor, Bálint László, Vépi Péter, Nyilasi Tibor, Ebedli Zoltán, Mucha József, Pusztai László, Szabó Ferenc, 29

Next

/
Thumbnails
Contents