Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 41. Fradisták futballmezben III. Aranylabdás Albert Flórián és "aranycsapatbeli" kortársai, 1950-1968 (Budapest, 2002)
Az UEFA torna győztes magyar ifi válogatott boldog játékosaként. Az álló sorban jobbról a harmadik Szabó László gei között tartották számon. Egy 1956-os utánpótlás válogatott meccs lett a végzete...- Igen, a franciák elleni meccsen tulajdonképpen a nagy álmaim szertefoszlottak. Nemhogy sokszoros válogatott nem lett belőlem, de futballistaként sem sokat értem már, amikor elhagytam az MTK-pályát. Pontosabban, amikor elvitt onnan a mentő. Az én drámám szinte egy pillanat alatt lejátszódott. Összefutottam egy francia játékossal, egy reccsenés, és vége... Szétment a térdem, s ezzel tulajdonképpen befejeződött számomra az igazi futball. Nagy balszerencsém volt, tulajdonképpen az a francia srác nem tehetett a dologról. Be is jött hozzám a kórházba, ott Olt edzőjével együtt az ágyam szélén, és folytak a könnyei. Én meg vigasztaltam, hogy ne féljen, nincs olyan nagy baj, s majd szép lassan felépülök. Mert akkor még én is reménykedtem. Hittem, hogy meggyógyulok, hogy teljesen rendbe jön a lábam. Tévedtem... Nyolc hónap után ugyan újra pályára léptem. Az is lehet, hogy ezt is elsiettem. Pedig, hogy mondta Szusza Feri akkor, hogy ide figyelj Laci, egy évig nehogy játsszál... De én meg azt szerettem volna, hogy minél előbb visszanyerjem a régi formám. Egy felkészülési meccset játszottunk a Ganz Villamossági csapat ellen. Bár az ellenfél edzője külön is felhívta játékosai figyelmét, hogy vigyázzanak rám, mert még érzékeny a fájós térdem, az egyik srác nyújtott lábbal lépett oda egy összecsapásnál. Rá a másik térdemre. Mentem is mindjárt vissza a kórházba, ugyanarra az ágyra, ahol korábban feküdtem. Nos, akkor ott már nem nagyon hittem, hogy valaha elérhetem fut- ballvágyaimat... És amikor a Fradi B-közép szurkolóinak delegációja bejött meglátogatni, hiába biztatott vezérük, a legendás Krampusz, en már nem hittem a csodában. 1956 decemberében még elvittek a jugoszláviai portyára, még játszottam a Radnicski, a Szarajevó válogatott és az FC Szarajevó elleni meccsen. Immár nem Kinizsi, hanem szépséges Fradi-mezben... Ez volt a hattyúdalom. Ötvenkilencben huszonöt éves koromban (!) elmentem a Fradiból. Gondolható, hogy mit éreztem akkor, amikor utoljára betettem magam mögött az öltöző ajtaját. Folytak a könnyeim...- Ha kilátogatsz a Fradi-meccsekre, megismernek még a szurkolók?- Talán az öregebbek igen, de a mai fiataloknak még a nevem sem mond semmit. Volt egy ember, aki időnként megismertette velük a futball múltamat. Arany barátom, a Kalap, a fruttiárus, aki sajnos itthagyott bennünket. Ő nem egyszer elkiabálta magát árusítás közben a lelátón. „Tud18
