Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 41. Fradisták futballmezben III. Aranylabdás Albert Flórián és "aranycsapatbeli" kortársai, 1950-1968 (Budapest, 2002)

„Tüske" - ez a becenév, csak egy futballistának ada­tott meg - a Fradi Fenyvesi Mátéjának. A becenevet azon­ban nem az Üllői úti publikumtól kapta, hanem még Kecs­keméten. Serényi Imre edző az égnek álló rövid haja mi­att becézte így a csapat legnagyobb tehetségét. Mert a te­hetségére már a KTE játékosaként felfigyeltek, különösen a Honvéd aranycsapata szerette volna leigazolni - Bozsik háromszor is járt a kecskemétieknél, de Tüske végül Szá­raz Istvánnak, a Kinizsi akkori teljhatalmú vezetőjének ad­ta az Üllői útra érvényes aláírását. Első bajnoki mérkőzésén bár gólt nem szerzett, de na­gyon sikeresen mutatkozott be az Üllői úti publikum előtt. „Dorogi játékvezető egyik sikeres cselem után odajött hozzám és gratulált. Nagyon emlékezetes volt az első baj­noki meccsem..." Amelyet még 342 követett! Tizenöt éven át kihagyhatat­lan volt a csapatból. Szélvészgyors és szorgalmas játéka a csapat taktikájában is rendre szerepet kapott. A halk sza­vú szélső szédületes góljai után viszont a stadionok néző­tere sokszor hangorkánnal ünnepelt. Legfontosabb Fradi-gólját azonban dermedt csend kö­vette: Torinóban az 1965-ös WK döntőben a Juventus el­len ő fejelte a kupát érő gólt! A szorgalmáról, társai kiszolgálásáról híres játékos 157 góljával a klub elmúlt hatvanévi történetének legeredmé­nyesebb balszélsője! A magyar válogatottba még az Aranycsapat korszakban bekerült. A Práter stadionhoz fűződik első válogatott gól­ja, az 1955-ös osztrák-magyaron érte el. És ugyanebben a stadionban szerezte élete legfontosabb válogatott gólját is - egy évtized múltán .....Ha felejthetetlen válogatott m érkőzést kellene felidéznem, az osztrákok elleni 1-0-at említem, amikor is a döntő fontosságú, továbbjutást je­lentő gólt fejeltem. így az én gólommal jutottunk be az angliai világbajnokság mezőnyébe! Nagy volt a tét, ha csak döntetlen, már nem mi utazunk a VB-re!” Az angliai VB-re ugyan kivitték, de ezen a sorozaton már nem szerepelt a nemzeti tizenegyben... Korábban vi­szont 1958-ban és 1962-ben ő volt a magyar csapat ki­hagyhatatlan balszélsője. Fenyvesi a magyar válogatott kuriózum meccsének is résztvevője lehetett. 1954. december 8-án Glasgow-ban rendezték a Skócia-Magyarország meccset. A Hampden parkban 134 000 néző előtt a mi Máténk is pályára lépett. Az elmúlt évszázadban ez volt a magyar válogatott legna­gyobb nézőszámú kilencven perce... A nézőcsúcsos meccsek vonzották Fenyvesit. 1955. május 29-én a Nép­stadionban 100 ezer szurkoló előtt szerezte első magyar- országi válogatott gólját! (Skócia 2-1) Fenyvesi a Fradiban egy bajnoki meccsen a legtöbb gólt - négyet - a Dorog elleni találkozón érte el. Bár mesterhármast soha nem lőtt, két-két gólokat több alka­Egy Fenyvesi fejesgól a Népstadionban, az újpestiek elleni rangadón 14

Next

/
Thumbnails
Contents