Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 41. Fradisták futballmezben III. Aranylabdás Albert Flórián és "aranycsapatbeli" kortársai, 1950-1968 (Budapest, 2002)
delem százszázalékos teljesítményt nyújtott a torna döntőjében! A rendes játékidő, majd a hosszabbítás is gól nélkül végződött, s akkor 11-es rúgásokkal döntötték el, kié lesz a La Coruna-i világítótorony másfél méter magas, ezüstlemezből készített mása, amely számomra azóta is - jelkép! 1972: Először viseltem a magyar válogatott nemzeti színá mezét! Az NSZK volt az ellenfél a Népstadionban, az olasz Lo Bello vezette a mérkőzést, s a nyugatnémet csapatban Maier, Höttges, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner, Wimmer, Flohe, Netzer, Noeness, Müller és Heynckes álltak velünk szemben. Szóval, a két évvel későbbi világbajnok NSZK-váloga- tott! S nekem Gerd Müllert kellett volna semlegesítenem, de ez nem sikerült, bár gólt nem tudott lőni. Igaz, követtem őt még a WC-re is... A bemutatkozásom tehát nem volt tökéletes, de lllovszky Rudolf, aki Baróti Lajostól vette át a szövetségi kapitányi tisztséget, bízott bennem. S egy hónappal később, már az Európa-bajnokságért játszó csapatba állított be. Ekkor alakult ki a Páncsics—Bálint duó. A románok ellen három mérkőzésen vívtuk ki az EB négyes döntőjének a jogát, de Waterloo-nál - akárcsak Napóleon - csapatunk elvégzett: 1-0 arányban kikapott. Jellemző emlék, hogy amíg mi tizennégyszer lőttünk Rudakov kapujára, addig a szovjet csatárok mindössze kétszer, s ebből a második - Konykov kapáslövése - Géczi hálójában kötött ki. Aztán jött az NSZK-beli olimpiai torna, ahol Irán, Dánia és az NDK legyőzésével eljutottunk a döntőbe, de a müncheni olimpiai stadionban Lengyelországtól, a későbbi VB-bronzérmes válogatott csapattól 2-1 arányban kikaptunk. Olimpiai ezüstérmesek lettünk, de ez csak nekem számított dicsőségnek - 24 éves fejjel... Báróból napszámos lett, írta egy ízben rólam valamelyik lap, amikor a Ferencvárosban és a válogatottban is standard játékos lettem. Napszámos? - ez még nem lett volna olyan megterhelő, mint az a tény, hogy valójában - utolsó ember lettem! A korábbi nagy vetélytár- saim egymás után álltak félre az utamból - Mátrai után Szűcs is csapatot változtatott, s eljött az idő, hogy Páncsics is más klubban folytatta pályafutását -, s végérvényesen a védelem tengelyébe kerültem, sepre- getőként. Persze, ezenkívül több változás is történt, ott a hátsó sorban, így a Fradiban Vépi, majd Martos Győző került mellém. Az újjáépített Üllői úti pálya avatása felejthetetlenül él bennem. A hetvenes évek közepén egyre gyakrabban fordult meg az agyamban a gondolat, hogy az igazi bemutatkozás még várat magára. Majd, ha az Üllői úton zúg fel a taps - az lesz az igazi siker! S 1974 tavaszán, az MTK elleni örökrangadón ez a pillanat is eljött. Igaz, keserves 2-1 arányú győzelmet arattunk, de ez csak azok számára meglepő, akik nem tudják, hogy a rivális csapatok találkozói mindig a pillanatnyi erőviszonyok függvényében alakulnak. Mi biztos sikerre számítottunk, sőt, elsöprő győzelmet ígértünk, de ebből semmi nem lett. Csak én lettem egy valóra vált álommal gazdagabb... 1975-ben „az év legjobb labdarúgója" címet kaptam a szövetségtől. A Népsportban az ősz „első számú középhátvédje", az 1975—76-os bajnokság végén pedig az ösz- szesítésben, Szűcs Lajos mögött, a második legjobb labdarúgó kitüntető rangot nyertem el. Ezekben az években alakult ki Dalnoki Jenő vezetésével az új Ferencváros, amely végül bajnokságot nyert. Az argentínai világbajnokság erkölcsi kudarca - én így könyveltem el magamban az 1978-as Mundialon való szereplésünket, mert elsősorban a tekintélyünket csorbítottuk - vagy inkább: csorbították meg! számomra sorsdöntő fordulatot hozott. Nem elsősorban azért, mert megváltozott a szövetség vezetése, hanem amit ez az átalakulás eredményezett. Ekkor vált valóra, az a már több éve hangoztatott, és előttünk, mint mézesmadzagot elhúzott lehetőség, hogy pályafutásunkat külföldön fejezhessük be, és az ott szerzett tapasztalatokkal, visszatérésünk után, gazdagíthassuk a hazai labdarúgást. S ezen az új úton én lehettem az úttörő! Bálint László a magyar labdarúgás és az FTC történetének legendás értéke 36 évesen fejezte be futballista pályafutását. Előző kötetünket Dalnoki Jenővel, az FTC legendás alakjával zártuk. Jelen kiadványunk a nagy elődhöz is méltóan zárul. Dalnoki 1977-ben ezt mondta Bálint Laciról: „Kívánom minden edzőnek, hogy olyan játékosa, olyan csapatkapitánya és olyan segítője legyen, mint Bálint László!" 108
