Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 41. Fradisták futballmezben III. Aranylabdás Albert Flórián és "aranycsapatbeli" kortársai, 1950-1968 (Budapest, 2002)
tos: hosszan és pontosan is! A régi vécé mellett építtetett egy rúgófolyosó-féleséget, és ott aztán ronggyá rúghattuk a labdát. Képes volt félórán át dobálni mindkét lábra és a fejre a labdát, s nekünk megállás nélkül kellett visszaadni, méghozzá jól, mert nem hagyta szó nélkül, ha valamit rosszul csináltunk. S tette mindezt olyan nevetséges fizetésért, hogy azt a mai fejemmel legfeljebb zsebpénznek nevezném. De szerette a futballt, szeretett minket, és ízig- vérig fradista volt! Kedvenc vesszőparipáját máig is áldom: ütközi kellett! Erre úgy vezetett rá bennünket, hogy a tréningeken a labdabirtoklásnál mindig zavaró embert is állított ránk. Akár lábbal, akár fejjel, akár testtel gyakoroltuk a labdaátvételt, a fél szemünk mindig az ellenfélen kellett lennie. A serdülő l-ből Csanádi Ferenc vitt magával az ificsapatba, és onnan egyenesen vezetett az út az NB l-es keretbe - de akkor döntenem kellett: TF vagy valami más? S ekkor megértettem, hogy számomra a futball az életet jelenti, s minden más tervemet alá kell rendelnem ennek a célnak. Lemondtam a TF-ről, mert oda csak nappali tagozaton járhattam volna, s ezt az NB l-ben az edzésrendszer nem engedte meg. Majd később - s beiratkoztam levelezőre, a közgazdasági egyetemre... A hatvanas évek második felében még a Népstadionban játszotta a Fradi a mérkőzéseit, mert az Üllői úti pályát akkor építgették, meglehetősen langyos tempóban... Ez azonban nem volt akadálya annak, hogy kitűnjek, vagy felfedezzenek. A serdülőcsapatból már úgy kerültem az ifi l-be, hogy két „futballosztályt" ugrottam, mert Csanádi Ferenc, az edzőm nagyon bízott bennem. Később azonban már nem rajta múlott, hogy 18 évesen megint két osztályt ugorhassak, és egyszerre a felnőttcsapat (az NB l-ben játszó gárdát értem alatta) soraiba kerülhettem volna. De tudomásul vettem, hogy a tartalékcsapatban é időnként - mert a szabályok megengedték - még az ificsapatban is játszhattam néhány mérkőzést. 1967-ben dr. Lakat Károly volt az új edző, és a Fradival mindjárt az első évben bajnokságot nyert, méghozzá 8 pontos előnnyel a Dózsa előtt. Mindenki boldogvolt, csak nekem szorult egy kicsit el a szívem, amikor arra gondoltam, hogy ezt a bajnokságot már én is velük együtt töltöttem, s csak hajszálon múlott, hogy egyetlen egyszer sem kerültem be az első csapatba. És akkor -19 évesen! - én is bajnoknak mondhattam volna magam. Őszintén mondom: nem nagyon vigasztalt, hogy a „nagyok” szerettek, jóban voltam mindenkivel. Tekintve, hogy csak a fakóban Az 1975-ös Toldi vándordíj átadásánál Hargitai Károly volt az átadó. Ez volt az új trófea első átadása, amit Géza bácsi Spanyolországban vásárolt, és 2000-ig ezt kapta minden fradista! Integetés címeres mezben... Balról: Paróczai, Gujdár, Bálint 105
