Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 37. Fradisták futballmezben 2. 1926-1950 (Budapest, 2000)

nap kikaphatunk... Edzői pályafutásom egyik nagy öröme az is, hogy 1967-ben az „én” játékosom Albert Flórián „Aranylabdás” lett - azaz a csapatomban játszott Európa legjobb labdarúgója! Lakat Károlyt Tatabányán is sok öröm érte. Irányítása alatt a bányászcsapat kétszer Közép-európai Kupát nyert, és a bajnoki ezüstéremig is vitte a gárdát! „Karcsi bácsi” - mindenki így hívta, vagy „Tanár úrnak” szólította edzősködött még a Honvédnál, a Volánnál, Debrecenben, Salgótarjánban. Nagy diadalai közé tartozik, hogy Tokióban és Mexikó­ban is olimpiai bajnok lett az általa vezetett gárda. 1979—80-ban pedig a magyar válogatott szövetségi kapi­tánya is volt. A Fradi történetében mindmáig ő az egyet­len, aki ezt a tisztséget viselte! Élményszámba mentek taktikai értekezletei, félidei útbaigazításai. Amit mondott, arra egyszerűen nem lehetett nem odafigyelni. Amikor nyugalomba vonult, egy nagy edzővel lett szegényebb a magyar labdarúgás. 1988. december 3-án, az FTC labdarúgó szakosztály születésnapján hunyt el - gyászba merevítve ezzel az Ül­lői úti publikumot, amely aznap az FTC-Veszprém- találkozóra töltötte meg a lelátókat. A ferencvárosiak ekkor tudták meg, hogy a valaha élő egyik legnagyobb fradistá- ja örökre elhagyta az Üllői utat... 286. Kovács II József (1921. február 2- ?) - csa­tár Első mérkőzése: 1943. augusztus 29. Zágráb: HASK- FTC 4-2 Utolsó mérkőzése: 1943. október 17. Kolozsvár: Ko- lozsvár-FTC 2-1 Az FTC-ben összesen 3 mérkőzésen szerepelt (2 baj­noki, 1 nemzetközi) 287. Bosánszky Jenő (1920. december 17—?) — csatár Az FTC-ben csak 1 bajnoki mérkőzésen szerepelt 1943. október 10. Üllői út: FTC-DIMÁVAG 1-0 1943 nyarán a Chinoinból érkezett az Üllői útra, azon­ban inkább csak az amatőrök között szerepelt. 1944 júli­usában a Szegedi AK-hoz igazolt. 288. Kéri Károly (1920. február 9-1999. január 17.) - fedezet Első mérkőzése: 1943. október 24. Újvidék: Újvidék— FTC 0-0 Utolsó mérkőzése: 1953. december 6. Üllői út: Kini­zsi-Honvéd 0-0 Az FTC-ben összesen 311 mérkőzésen szerepelt (247 bajnoki, 39 nemzetközi, 25 hazai díjmérkőzés) Góljainak száma: 3 (2 bajnoki, 1 egyéb) Bajnokcsapat tagja: 1948-49. Kupagyőztes csapat tagja: 1944 (Magyar Kupa) A magyar váloga­tottban 1 alkalommal játszott (1948) Sokoldalú labdarú­gó volt: hátvédként, fe­dezetként egyaránt megállta a helyét. Pontos helyezkedés, határozott szere­lés, jó fejjáték jellemezte. Jól tűrte a „megpróbáltatáso­kat” türelme után jogosan becézték „Birkának”... A Fradi­ban sok-sok mérkőzés megbízható „szürke” játékosa volt, a válogatottban a csehek ellen csereként lépett pályára. Kéri még arról is nevezetes, hogy ő szerezte a Fradi utol­só „világháborús gólját”... (1944. december 17.). Visz- szavonulása után vendéglősként dolgozott - főleg a Fe­rencvárosban... A lakása is a Mester utcában volt. Teme­tésére egy nappal 79. születésnapja után gyülekeztünk. Dr. Fenyvessi Máté mint az FTC ügyvezető elnöke bú­csúztatta, akivel még az ötvenes évek elején együtt rúgta a labdát... 289. Gyulai László (1925-1964. július 18.) - csatár Első mérkőzése: 1943. december 25. Üllői út: FTC— Floridsdorfer 5-3 Utolsó mérkőzése: 1947. július 21. Vera Cruz: Vera Cruz-FTC 3-2 Az FTC-ben összesen 53 mérkőzésen szerepelt (39 bajnoki, 14 nemzetközi) Góljainak száma: 19 (16 bajnoki, 3 egyéb) A MÁVAG csapatából érkezett az Üllői útra és „kará­csonyi ajándékként”, 18 évesen játszott először a Ferenc­városban. 1944 őszén már rendszeresen helyet kapott, mint jobb összekötő és sorra lőtte is a „hadigólokat". 1945 tavaszán pedig az ő nevéhez fűződik a zöld-fehérek első világháború utáni győztes gólja! (FTC-UTE1-0) A B- közép természetesen szívébe zárta az ifjú csatárt és csak a szeretet jeléül „Srác” néven becézték... Zsonglőrszerű technikájával, nagy munkabírásával elkápráztatta a kora­beli nézőket. A sajtó agyondicsérte - és jött a vissza­esés... No és következett néhány furcsa nyilatkozata is: - Nem tudok fejelni, de nem is akarok megtanulni, mert nem szeretek fejelni. Az az igazi futball, amit a földön ját­szanak. 48

Next

/
Thumbnails
Contents