Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 37. Fradisták futballmezben 2. 1926-1950 (Budapest, 2000)
Sárosi Béla az új Üllői úti stadionba hazalátogatott. Egykori barátaival: Monostori Károly és Gyetvai László társaságában. ményt jelentett - de csak a nézőknek, hiszen ellenfelei a jó felépítésű játékost még elnyomni sem tudták. Még a németek sem: 1940-ben Berlinben mintegy 28 méterről nem tudták megakadályozni, hogy ne bombázza a labdát a hálóba. Ez volt az első eset, hogy Fradi játékos, több mint 100 ezer néző előtt játszott és még gólt is szerzett! Az 1945-es örökrangadón is emlékezetes gólt rúgott. Az R-csoport tagjaként egész éjjel razziáztak - életveszélyben voltak - de így is, pár órai alvás után az örökrangadóra sietett. És a Fradi az ő góljával 1-0-ra győzött! Az Üllői úton még egy gólt szerzett - Dorog ellen - és eljött a búcsú a Ferencvárostól. A Bologna hívta de bevonták az útlevelét, mire bejelentette, hogy akkor kiszökik az országból. És embercsempészek segítségével vitték át az osztrák-magyar határon feleségével együtt. 1946 őszén már az FC Bolognában játszott. 1949-ben dr. Sárosi György lett az FC Bari edzője. Odahívta Bélát, így előfordult az a páratlan eset, hogy saját bátyja lett egy játékos edzője! Aztán megkezdődött a nagy vándorlás: Atletico Junor (1950), FC Porto (1951), Zaragoza (1952), Lugano (1952) - itt már játékosedzőként tevékenykedett, és bajnokságot nyertek! Edzői pályafutásának helyszínei: Basel, Regensburg, Aachen, Beerschot, Barcelona (Kubala segítőjeként) Zaragoza (1961-től) És 74 éves korában Zara- gozában hunyt el. Fia - Sárosi Béla akaratának megfelelően - hazahozta édesapja hamvait, és a Rákoskeresztúri temetőben temettük el. A nagy vándor visszatért szeretett városának anyaföldjébe... 264. Pálinkás József (1912. március 10-1991. április 24.) - kapus Első mérkőzése: 1939. március 5. Hungária krt.: FTC-Budafok 2-2 Utolsó mérkőzése: 1941. november 30. Megyeri út: Újpest-FTC 6-2 Az FTC-ben összesen 30 mérkőzésen szerepelt (16 bajnoki, 13 nemzetközi, 1 hazai díjmérkőzés) Bajnokcsapat tagja: 1939-40. A magyar válogatottban 5 alkalommal védett, a Szeged FC-ből (1935-36) A huszas évek elején a Kisteleki TE csapatában kezdett védeni. 1932 nyarán leszerződtette. a Szeged FC. Pálinkás hat évig védett a Tisza- parti városban, ahonnan válogatott is volt. A Ferencvároshoz 1939-ben szerződtették, ezért tagja lehetett egy zöld-fehér bajnokcsapatnak is. Kitűnően helyezkedő, biztos kezű kapus volt, határozottan avatkozott játékba. Kifutásra is bátran vállalkozott. 1942-ben saját kérésére az Ungvári AC-hoz szerződött. 265. Dr. Szoyka Kornél (1913-1983. április 15.) - hátvéd Első mérkőzése: 1939. március 5. Hungária krt.: FTC-Budafok 2-2 39