Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 36. Fradisták futballmezben 1. 1900-1926 (Budapest, 2000)

Pályafutását 1915-ben, az FTC ifjúsági csapatában kezdte. Egy év múlva már ifi válogatott volt, s a tehetsé­ges játékost számításba vették az első csapatban is. Köz­bejött azonban a katonaság, s 1917-ben már Ausztriában viselte a mundért. Ott egy kis helyi csapatban, a St. Pölten gárdájában hódolt labdarúgó szenvedélyének. 1920 tavaszán már az FTC-ben rúgta a labdát. Nem soká­ig, mert 1920 novemberében ismét bevonultatták, ezúttal Debrecenbe. 1921-ben leszerelt, s az FTC-ben egyre hasznosabb játékkal hívta fel magára a figyelmet. Egyet­len válogatottsága is ekkor volt. Egy nappal a mérkőzés előtt tudta meg, hogy felveheti a címeres mezt. Beteg volt, az előkészület nélküli válogatottság nem valami fé­nyesre sikeredett. 1922-ben sérülés miatt hosszabb ide­ig nem játszhatott. 1923-ban visszavonult - mindössze 24 éves volt... Amikor 1928-ban az FTC amatőr csapatá­nak egyik barátságos mérkőzésére kiment, társai biztatá­sára - minden tréning nélkül! - beállt játszani. Néhány hét múlva, a 33 FC elleni bajnoki mérkőzésen, három he­lyen eltört a lába! Wiener Jenővel ezután már csak a lelá­tón, szurkolóként lehetett találkozni... Amikor az FTC 1979-ben fennállásának 80. évfordulóját ünnepelte, kö­szöntötték az egyesülettel egyidős Wiener Jenőt is... 153. Csajka Sándor - kapus Első mérkőzése: 1920. I május 30. Üllői út: FTC-NSC 1-0. Utolsó mérkőzése: 1923. június 17. FHungária krt: FTC-Törekvés 3-2. Az FTC-ben összesen 67 mérkőzésen védett (41 bajnoki, 19 nemzetközi, 7 hazai díjmérkőzés). Kupa- | _ g yőztes csapat tagja: 1922 (Magyar Kupa). ★ „Ha elfelejt beállni a kapuba védeni, bajt csinál, mert nincs ott; ha meg beáll, akkor az a baj, hogy ott van. Teg­nap is az első gól után, amikor a Franzstadt úgy támadott, beeresztett egy guruló labdát. Mély csend követte a szo­morú eseményt, amelyet csak egy zöld-tehér hadsereg­beli sóhajtása tört meg, mondván: Hogy lehet ilyen lyu­kas Csajkát használni?" (Sporthírlap, 1921). Az igazsághoz tartozik, hogy Csajka 67 mérkőzéséből 27 alkalommal érintetlen maradt az FTC kapuja... 152. Nikolsburger I. Rezső (1900-1970) - csatár Első mérkőzése: 1920. április 4. Hungária krt: FTC-Stuttgart 5-2. Az el­ső korszak utolsó mérkő­zése: 1922. november 19. A második igazolás első mérkőzése: 1925. május 10. Hungária krt: FTC-KAC 1-0. Utolsó mérkőzése: 1926. március 28. Hungária krt: FTC—Rapid 3-0. Az FTC- ben összesen 100 mérkő­zésen szerepelt (53 bajno­ki, 37 nemzetközi, 10 hazai díjmérkőzés). Góljainak szá­ma: 47 (23 bajnoki, 24 egyéb). Bajnokcsapat tagja: 1925-26. A magyar válogatottban 1 alkalommal játszott (1920). ★ Pályára lépése tulajdonképpen fél gólt jelentett az FTC-nek, de mégsem aratott nagy sikert. Az FTC csatár­sor közepén jól kezdte pályafutását, de azután Patakival nem vehette fel a versenyt, balösszekötőben pedig végleg elkedvetlenedett. így nem csoda, hogy az amatőrkorszak végén a Makkabea Brünn csapatához szerződött. 154. Obitz (Óbecsei) Gábor (1899. január 26.-1953) - fedezet Első mérkőzése: 1920. június 23. Braunschweig: FTC—Eintracht B. 4-1. Az első korszak utolsó mérkőzése: 1922. augusztus 20. Hungária krt: FTC-UTE1-0. A má­sodik igazolás első mérkőzése: 1926. szeptember 12. Ül­lői út: Hungária—Ferencváros 4-2. Utolsó mérkőzése: 1931. május 3. Nagyvárad: Ferencváros-NAC 5-2. Az FTC-ben összesen 267 mérkőzésen szerepelt (115 baj­noki, 121 nemzetközi, 31 hazai díjmérkőzés). Góljainak száma: 10 (2 bajnoki, 8 egyéb). Bajnokcsapat tagja: 1926-27, 1927-28. Kupagyőztes csapat tagja: 1922, 1927, 1928 (Magyar Ku­pa). A magyar válogatott­ban 15 alkalommal játszott (13: FTC, 2: Makkabi Brno) (1921-1930). A Munkás TE-ben kez­dett futballozni - az FTC 1920 nyarán igazolta le. Többnyire balfedezetet ját­szott és mind a Fradiban, mind a válogatottban sike­resen szerepelt. Technikás, hidegvérű, jó játékos híré­n * 52

Next

/
Thumbnails
Contents