Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 36. Fradisták futballmezben 1. 1900-1926 (Budapest, 2000)
túrára mentünk, a klub a pályaudvaron megvette számunkra a III. osztályú vasúti jegyeket, és ezzel részéről minden anyagi kérdés el volt intézve. A többit mi intéztük. A győzelmi és egyéb érmek sem hullottak akkoriban olyan sűrűn. Jól emlékszem, hogy amikor csapatom, az FTC megnyerte az 1906/7. évi bajnokságot, a játékosoknak egy-egy kis ezüstérem jutott. Azonban ez a kis érem is hosszas vita után született meg, mert voltak, akik még ezt is sokallták. Hosszú éveken át tartó jó és eredményes szereplésem, melyet klubcsapatban és válogatott mérkőzéseimen mutattam, a közönség kedvencévé avatott. Népszerűségem vetekedett a leghíresebb pesti primadonnákéval. Ez különösen kifejezésre jutott szűkebb hazámban, a Ferencvárosban. A ferencvárosi pálya és a hozzá tartozó teniszpálya közötti kis utcát a köznyelv Slózi utcának keresztelte el. Általában hihetetlen az a népszerűség, amelyet a Ferencvárosban élveztem. Emlékszem, hogy egy kis FTC drukker, minden meccs után futott az után a villamos után, amelyre szálltam. Egyszer megváltottam villamos- jegyét. A gyerek magához szorította az általam vásárolt jegyet és kijelentette, hogy ez a jegy legkedvesebb emléke lesz, és nem válik meg tőle soha. Valaki próbára akarván tenni, 10 koronát ígért a jegyért, de a kisember nemcsak mondta, de érezte is a rajongást, mert a jegyet az akkor nagyon nagy összegnek számító 10 koronáért sem adta oda... Egy nehéz válogatott meccsünkön történt. Az ellenfél vezetett, és én kiegyenlítettem. Erre a kedélyek kissé telengedtek. Szíwel-lélekkel küzdöttem, s még a szokásosnál is nagyobb hévvel játszottam, amikor egy kitörésemnél az elfojtott izgalom és halotti csönd közepette a BTC akkori játékosa, Késmárky Dudus lelkendezve kiáltotta el magát, hogy az osztrákok is értsék, németül: Na, jetz kommt der Slózi! (Na, most jön a Slózi!) Én, mintha csak igazat akartam volna adni Késmárky barátomnak, tényleg gólt lőttem. A közönség pedig felkapta Késmárky kiáltását, melyből később valóságos szállóige lett. Innen ered különben a Slózi elnevezés is, mely azóta annyira összeforrott velem, hogy egyesek talán nem is tudták becsületes nevemet, nem is beszélve a külföldről, ahol a legtöbbször ezen a néven aposztrofáltak. A lapok állandóan képeimet, de még gyakrabban karikatúráimat közölték. Népszerűségemet a film terén is felhasználták. Gustav Fröhlich legelső pesti filmjének „A 11 ördög" című sporttal és a filmmel kapcsolatban prológot mondtam. Itt is sikert arattam, amit csak fokozott az, hogy a pódiumon válogatott dresszben jelentem meg." Slózi sikert sikerre halmozott, kitűnő játéka mellett hatszor egymás után volt gólkirály! Csak az FTC színeiben 444 gólt szerzett! Azért írjuk, hogy az FTC-ből, mert Schlosser pályafutása 1915-ben váratlan fordulatot vett. Schlosser és az FTC vezetősége összekülönbözött, s az óriási feltűnést keltő vitasorozat után Slózi új klubjául az MTK-t választotta! Ott játszott évekig, majd külföldön folytatta pályafutását. 1926-ban visszatért Budapestre, s visszatért a - Ferencvárosba. Erről így emlékezett: „Titokban sok könnyet hullattam az elhagyott zöld-fehér színekért, melynek még ma is változatlanul híve vagyok és az is maradok. Könnyen meg lehet ezt érteni, hiszen az igazi kiubszellemet ott szívtam magamba és az FTC-ből lendült futballkarrierem a magasba. Mindig igazi örömet éreztem, mikor a zöldfehér sávos trikót magamon feszülni éreztem. A zöld-fehér színek iránt érzett szeretetemet azon reménykedésem is bizonyítja, hogy kisebbik fiam, aki jelenleg még a kö- lyökcsapatban rúgja a labdát, néhány év múlva fel fogja eleveníteni azokat az időket, amikor az FTC-ben Slózi rúgta a gólokat..." A kisfiúból azóta felnőtt férfi lett, s most már ő emlékezik vissza édesapjára, a legendás csatárra. Pályafutása végén Schlosser több csapatnál - az FTC amatőröknél-is - edzősködött. Milyen edző és milyen üzletember volt Schlosser Imre a fia személyében? „Amilyen csodálatos futballista volt az édesapám, annyira nem boldogult az edzősködésben. Egyszerűen nem volt jó edző. S ahogy nem volt jó edző, ugyanúgy nem volt jó üzletember. Volt egy kis sportszerboltja, de ott is inkább a szívére, mint a zsebére hallgatott. Ha bejött egy gyerek, s kért egy labdát, s előszedte a kuporgatott pénzét és bevallotta, hogy... ennyivel meg ennyivel kevesebbje van - apám levette a labdát a polcról, odanyomta a kezébe, mondván: - Vidd csak el, s rúgjál vele sok gólt... A rengeteg tiszteletdíjból is nagyon sokat elosztogatott a gyerekeknek. Kivitte a pályára, s a legügyesebbnek egyet-egyet a kezébe nyomott. Mindenki szerette, tisztelte. Amikor elhunyt, s elindultunk, hogy megcsináltassuk a kért sírkövet a labdával, megkeresett két kőfaragó, s azt 26
