Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 30. Fradiország (Budapest, 1999)

ható szép csatárteljesítmény volt - írták a korabeli Népsportban. 1968. november 18. Diósgyőr: DTVK-FTC 1-2 1-2-es vezetésnél félbeszakadt a mérkőzés! No, nem a szurkolói botrányok miatt... A diósgyőri pályát mintegy 10 cm-es hótakaró bo­rította, de a nagyobb gondot a gomolygó köd okozta. Persze, a diósgyőriek számára az is gond volt, hogy a 33. percben Branikovits, majd öt perc múlva Katona a hálóba talált. Szünet után azonban feljött a DVTK, és Vass révén szépített. A 60. percben Branikovits bukta­tása miatt a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt szokás szerint Novák végezte el, s annyi év után először - ki­hagyta. Nem növelné azonban Novák góljait, ha törté­netesen a hálóba talált volna, a mérkőzést ugyanis a 66. percben Vízhányó játékvezető - a teljesen ködbe borult pályát figyelembe véve - lefújta. Tíz nap múlva került sor a megismételt mérkőzésre. 1968. november 27. Diósgyőr: DVTK-FTC 1-2 Megismétlődött a korábbi 1-2-es eredmény! Nagyszerű időben, telt ház - 35 000 néző előtt! - kezdődött a hétközi mérkőzés. A Fradi bajnoki álmai­hoz mindkét pontot produkálni kellett. Albert vezető gólja után a fradisták egyre nagyobb fölénybe kerültek, és Juhász góljával bebiztosította a győzelmet. A győ­zelemmel a Ferencváros a tabella élére került - és már végig megtartották helyüket. Egy pont előnnyel nyer­ték a bajnokságot az újpestiek előtt... Szóval kellett az a diósgyőri győzelem. Akár ködben, akár napsütésben. A megismételt mérkőzésen ez a gárda érte el az emlékezetes győzelmet: Géczi-Novák, Páncsics, Havasi-Juhász, Szűcs-Karába, Branikovits, Albert, Rákosi, Katona. Cs: Szőke. 1969. április 4. Diósgyőr: DVTK-FTC 0-0 A két csapat találkozásainak első gól nélküli döntetlen­je! Tamásnak, a diósgyőriek kapusának 60 percen át csak a hazaadások adtak munkát... A mérkőzés a ha­zaiaknak kitűnő propaganda volt - de sokat ártott a zöld-fehérek jó hírének - írták a meccs után. 1970. november 28. Diósgyőr: DVTK-FTC 1-1 Négy ferencvárosi és egy diósgyőri kihagyott hely­zet után Szőke megszerezte a vezetést. A második fél­időben kiegyenlített volt a mérkőzés. Már mindenki el­könyvelte, hogy vereséget szenvedett a hazai csapat, amikor a 89. percben Sikora a hálóba talált. Kezdésre már nem volt idő... 1971. november 17. Diósgyőr: DVTK-FTC 2-2 Ezúttal a Ferencváros egyenlített a mérkőzés végén! Pe­dig az első gólt a fradisták szerezték. A 4. percben Vépi beívelt az ötös túlsó sarkára és ott Branikovits kényel­mesen fejelhetett a kapuba. A második ferencvárosi gól is fejesből esett: egy beívelt szögletet Kü Lajos három méterről fejelt a kapuba. Mindez a 85. percben történt. 1973. március 5. Diósgyőr: DVTK-FTC 1-4 A mezőny legjobbja a három gólt is rúgó Mucha Jó­zsef volt! Egyébként „ötös" lehetett volna a vége: a ne­gyedik gólt szerző Branikovits 11-est hibázott... 1975. április 5. Diósgyőr: DVTK-FTC 1-1 Ezúttal is telt ház - 25 ezer néző várta az összecsapást. A mérkőzés elején Szabó, a Fradi fiatal csatára lefutot­ta az egész diósgyőri védelmet, de a kiinduló Veréb kapus mellett a jobb sarok mellé gurított - óriási hely­zet volt! Branikovits és Magyar gólhelyzete után is érintetlen maradt a hazai kapu. Nem úgy Géczié - a félidő utolsó percében védelmi hiba után vezetett a DVTK. A 70. percben a diósgyőriek hibáztak nagy gól­helyzetben, majd Máté rontott. Az egyenlítés a 85. percben történt: Juhász öt méterről a hálóba vágta Má­té perdített labdáját. 1975. november 15. Diósgyőr: DVTK-FTC 0-0 Utazási nehézségek miatt az egyik partjelző csak 25 perces késéssel érkezett, meg. Nem maradt le egyet­len gólról sem, mint ahogy a 25 ezer diósgyőri druk­ker sem láthatott hőn áhított hazai gólt. Pedig a Fradi Martos kiállítása miatt az ötvenedik perctől csak tíz emberrel játszott. Nyomtak is a hazaiak, de Hajdú több alkalommal is bravúrral védett. Dalnoki Jenő edző nem véletlenül mondta a mérkőzés után: - Örülök az értékes döntetlennek... 1976. október 16. Diósgyőr: DVTK-FTC 3-2 A Ferencváros Bálint tizenegyeséből szerzett vezetést. A hazaiak szintén pontrúgásból - egyenlítettek. Hajdú a labda kirúgásával késlekedett, ezért a bíró a 11-es pontról közvetett szabadrúgást ítélt. És hiába állt a gól­vonalon az egész Fradi... 68

Next

/
Thumbnails
Contents