Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 26. „Minden taps a Ferencvárosnak szól” A Fradi nemzetközi mérkőzései 1935-1997 (Budapest, 1997)

1950. 1953. 1954. ját Czibor kapja, a szélső a balössze­kötő helyén lévő és a kapunak hát­tal álló Kocsishoz játszik. Kocsis ebből a helyzetből húzza a kapura a labdát és az a bal felső sarokban köt ki. Ritkán látott remek teljesítmény volt! A közönség zúgó tapssal fejezi ki elismerését. Tovább rohamoz az ÉDOSZ. A 29. percben Horváth Kocsishoz ad, Kocsis becsapja Jelineket és a kifutó kapus mellett 8 m-ről a kapu közepébe vágja a lab­dát. kocsis pompás egyéni teljesít­ménye volt ez a gól is.” Sparta-ÉDOSZ 2-1 Ott folytatódott ez a mérkőzés, ahol az előző napon a másik abbamaradt: Kocsis egy szép támadás végén már az 5. percben a hálóba talált. A Sparta félidőig egyenlített, majd az utolsó percben egy vitatható 11-es gólból a győzelmet is megszerezte. A cseh­szlovákok azonban nagyon sportsze­rűen az azonos pont és gólarányú Slavia és ÉDOSZ között, a vendég- csapatnak, tehát a mieinknek adták át a Húsvéti torna győztes részére kiírt serleget. Bp. Kinizsi-Gwardia Krakkó 2-2 Az új krakkói stadion avatómérkő­zésére a mieinket hívták. Félidőben a lengyelek még 2-0-ra vezettek, de azután két Mátrai gól következett. Az egyenlítés négy perccel a befe­jezés előtt született meg. Flamengo-Bp. Kinizsi 5-0 a hétköznap ellenére zsúfolt lelátók előtt kezdődött a játék. A brazilok első budapesti vendégszereplése jól sikerült, nagy közönségsikert arat­tak. „A brazil együttes leckét adott a gyors, korszerű labdarúgásból. A Kinizsi mindkét félidőben több tá­madást kezdeményezett ellenfelénél, a játékosok labdakezelése azonban 1954. 1955. 1955. körülménye, a brazilokéval összeha­sonlítva lassú volt.” Csapatkapitányunk, Kispéter Mihály is elismerően beszélt a brazilokról: - Ezen a délutánon a Flamengo ná­lunk jóval nagyobb játékerőt képvi­selő csapatot is legyőzött volna... CDNA Szófia-Bp. Kinizsi 2-1 Az első szófiai mérkőzésünket a Vaszl Levszki-stadionban 35000 néző előtt játszottuk. A Kinizsi egyenlő ellenfele volt a nyolc (!) válogatottal játszó CDNA együtte­sének. A hazaiak az első félidőben egy lesgólból szerezték a vezetést, amit a Kinizsi Láng Károly révén egyenlített ki. (ez volt az első szófi­ai Fradi gól...) A győztes gólt 10 perccel a befejezés előtt a bolgár bajnok szerezte. A játék képe alap­ján a döntetlen reálisabb lett volna. Bp. Kinizsi-Austria 4-2 A hosszú évek után ismét Húsvéti tornát rendeztek az osztrák és ma­gyar csapatok. A Kinizsi ezen a Nép­stadionban rendezett mérkőzésen tetszetős játékkal, biztos győzelmet aratott. Dalnoki tizenegyesből, Orosz fejesből, majd közeli lövés­ből szerezte a gólokat. A Kertész sérülése miatt kölcsönjátékosként szereplő Budai II állította be a vég­eredményt. Az utolsó percben még változhatott volna az eredmény, de Szabó óriási lövése a kapufáról vá­gódott vissza. A torna másnap Bécsben folytatódott és azt a Rapid elleni 2-2 után a Kini­zsi nyerte! Bp. Kinizsi-Tottenham Hotspur 4-1 A Kinizsi első angol ellenfele a Nép­stadionban. A mieink jobban kihasz­nálták helyzeteiket és igen értéket győzelmet arattak. A hátvédek kö­zül Mátrai, a csatársorban pedig 21

Next

/
Thumbnails
Contents