Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 26. „Minden taps a Ferencvárosnak szól” A Fradi nemzetközi mérkőzései 1935-1997 (Budapest, 1997)
perccel a befejezés előtt berontott a pályára. Nyilván mert látta, hogy minden elveszett. Botrány volt a javából. A játékvezető lefújta a mérkőzést. Ajátékosok nagy része kifutott a pályáról, Sárosi III egyedül maradt, a dühöngő tömegben. Ütötték, verték, leköpdösték... Sárosi Béla, hogy egyedül maradt- azt egy magyar szurkolónak köszönhette - mesélte később Pálinkás kapus. Mikor már szaladt lefelé a csapat, valaki magyarul odakiabált, hogy „erre gyere Béla, majd én megvéde- lek!Erre Sárosi ösztönösen arrafelé indult, és nem a kijárat felé, és ezért érték utol. - így volt - mondta Sárosi Béla is. - Ha ez a valaki, akiről most sem tudom, hogy ki volt, nem kiabál rám, akkor én is beérek az öltözőbe. Egyébként nem olyan veszélyes a dolog. Kaptam egy jó párat a fejemre és nem sántultam meg. Az volt a legfájdalmasabb, hogy egy nagy csomó hajamat kitépték... Egy érdekes csere is történt ezen a Wacker elleni mérkőzésen. Félidőben Hlavay edző Magda helyett Kisst küldte a pályára. Magda azonban hamarosan visszatért! A II. félidő 23. percében a sérült Kiszelt kihozták a pályáról, és mivel más cserejátékos nem volt - újra Magda Béla lépett a küzdőtérre... április: Ferencváros-Rapid ELMARADT! Nos, már sok indok alapján maradt el mérkőzés, de a legtöbbszöri ellenfelünk, a Rapid elleni, bizony nem mindennapos ok miatt nem jött létre: „Az Elektromos pálya világító- berendezése e hó végén készen lesz, s az Elektromos vezetők szerették volna, ha az esti mérkőzések sorozatát valami „nagy mérkőzéssel” nyitják meg. A „nagy mérkőzés” a Ferencváros-Rapid lett volna április végén, vagy május elején, valamelyik hétköznap este. A Rapiddal tárgyalásokat is kezdett a Ferencváros ebben az irányban. Sajnos eredménytelenül. A Rapid közölte a ferencvárosiakkal, hogy a német legfelsőbb sportvezetés döntése értelmében német csapatok nemcsak Németországban, hanem külföldön sem vehetnek rész esti mérkőzésen.” Az „Anschluss” miatt nem jött létre ez a meccs. így elestünk attól a sporttörténeti ténytől, hogy a Ferencváros-Rapid találkozó lett volna Magyarországon az első villanyfényes mérkőzés... Ferencváros-Sparta 2-0 Prágában! Maly, a Sparta elnöke így nyilatkozott a mérkőzés előtt:- Nagyon örülök, hogy éppen a Ferencváros jött el hozzánk Prágába. A Ferencváros Európa legbecsületesebb csapata. Nem tagadom: félek, hogy a Fradi a meccs elején kiegyenlíti előnyünket és akkor nagyon nehéz lesz a küzdelem. A derék elnök látnoknak bizonyult! Igaz, abban tévedett, hogy a Fradi mindjárt a mérkőzés elején gólt szerez. Pontosan egy órai játék után Sárosi dr. két csel után lőtt a hálóba, majd négy perc múlva így esett a továbbjutást jelentő gól: „Gyetvai befelé húzódva okosan körülnézve látja, hogy Kiszelyt jól lyukra lehet tenni. Körülbelül 30 méterre a kaputól Gyetvai a balösszekötő elé íveli a labdát. Kiszely kiugrik három védő gyűrűjéből és mintegy hét méterről ballal hatalmas lövést ereszt meg az 14 1939. 1939.