Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 26. „Minden taps a Ferencvárosnak szól” A Fradi nemzetközi mérkőzései 1935-1997 (Budapest, 1997)

Ferencváros-Juventus 2-0 „Diadal! A Ferencváros leküzdötte az utolsó akadályt is és ott van újra a KK döntőben! Pedig nem is ját­szott olyan jól, amint tud. De ha meggondoljuk, hogy a védekezés magasiskolájának tanárait fektette két vállra, akkor egyszeriben meg­nő ez az első pillanatban soványnak tűnő 2-0. A Juventus védelme ellen nagyon nehéz jól játszani. Még ne­hezebb gólt rúgni. És a Ferencváros mégis kettőt tett be Amoretti háló­jába. Amsei Ignác a régi Fradi kapus mondta a mérkőzés után:-A győzelmet megérdemeltük, óri­ási küzdelem volt. Ritkaság ilyen nagy harcot látni. Hlavay György, a Ferencváros edző­je: - Elégedett, sőt boldog vagyok. A fiúk a maximumot produkálták a lehetőségeken belül, hiszen az ellen­fél minden szöget elállt és minden játékos fedezett. Sárosi Béla játéka nagyon nagy élmény volt számom­ra - nem tartaléknak bizonyult, ha­nem éppen az olaszok ellen a meg­felelő stílust ő vitte a játékba. Sárosi Gyurkát az ünneplő B-közép megvárta a Springer szobor előtt és vállára emelte. Sárosi erről így „pa­naszkodott”: - Boldog vagyok, hogy ennyire szeretnek, csak az a baj, hogy a dagadt bokámnál fogva emel­tek fel. Azonkívül körös-körül papír­lapokat égettek, holott majd megsül­tem a melegtől és amikor meglátták a többieket az öltözőből kijönni, ak­kor leejtettek engem... A B-közép tagjai azzal „védekez­tek”, hogy elhatározásuk szerint mindkét ferencvárosi góllövőt váll­ra kívántak emelni, így amikor meg­látták Keményt - gyorsan őhozzá is odafutottak, ezért ejtették el Sá- rosit... KK döntő Prágában: Ferencváros- Slavia 2-2 A prágai KK döntő közönsége a be­járatnál papír szócsövet kapott a buz­dításhoz. Amikor a Ferencváros be­rúgta az első gólt, bánatukban sokan eldobták a színes szócsöveket... Egyébként erre a KK döntőre drá­gábbak voltak a belépők, mint a fran­ciaországi labdarúgó VB döntőre! Feltűnt, hogy a két csapat egyszerre futott ki a pályára. Eddig ugyanis mindig külön-külön vonultak be a csapatok, majd a játékvezetők. A prágaiak kérésére először fordult elő, hogy a ferencvárosiak eltértek a ha­gyománytól. Egyébként a visszavá­gón az Üllői úton is közösen vonul­tak be a két csapatjátékosai. „Min­denképpen rászolgált erre az - ide­genben győzelemnek számító ered­ményre a Ferencváros csapata. Már az első félidőben is többet támadott, a II. félidőben pedig határozottan jobb volt ellenfelénél. Ha kis szeren­cséjük van a zöld-fehéreknek meg is nyerik ezt a grandiózus mérkőzést. Az erkölcsi győztes mindenképpen a Ferencváros.” A mezőny legjobbja a kitűnő formá­ban játszó Sárosi III Béla volt, még a prágaiak is megtapsolták. Tapsot kapott a szurkolóktól az a pilóta is, aki a mérkőzés szünetében a stadi­on fölé ereszkedett és virágkoszorút dobott a pálya közepére... KK döntő az Üllői úton: Slavia-Fe- rencváros 2-0 „A rekord nem sikerült! Nem sike­rült a Ferencvárosnak harmadszor is elhódítania a KK-t. Nem sikerült a második rekordkísérlet sem: két év­ben egymásután nem nyert a Ferenc­12 1938. 1938. 1938.

Next

/
Thumbnails
Contents