Fradi futballmúzeum 21. Fradi futball-félévkönyv '95 (Budapest, 1996)
Hogy is fogalmazzak anélkül, hogy a Fra- di-drukkerség gyanúja vetődne rám, ami teljességgel megengedhetetlen volna egy sajtótermék munkatársa esetében... Szóval, jó volt bebarangolni Európát a Fradival, s ez nem elsősorban annak köszönhető, hogy éppen Zürichben, Madridban és Amszterdamban jártunk, s nem Moszkvában, Bukarestben vagy Varsóban. Nem, hanem annak, hogy a Ferencváros vezérkara ezen a feledhetetlen őszön minden tekintetben felnőtt a csapat mellé! S aki másfél évtizede él a magyar sport olykor posványos, bornírt, kisszerű világában, tudja, miről beszélek. Senki előtt sem ismeretlen a szocialista sportvezetőnek - a vadkapitalista viszonyok közé tökéletes sikerrel átmentett - archetípusa. Főbb jellemzői: a csapat van érte, és nem megfordítva, minden alkalmat - fogadás, bankett, repülőgép, szállodaszoba - meg kell ragadni kereskedelmi mennyiségű kiskanál, minisampon, dobozos sör, egydecis vörösbor, kulcstartó, kitűző stb. összeharácsolására, nyilatkozni nem szabad, vagy ha igen, meg kell javítani a semmitmondás Guinness-re- kordját. Mindehhez egyfajta eltéveszthetet- len paternalista viselkedés járul, nagy-nagy önbizalommal, melynek alapja még véletlenül sem a tudás, a tapasztalat, a jó fellépés, hanem az a körülmény, hogy a csapat bázisszerve az illetőt bízta meg az ügyvezető elnöki, szakosztályelnöki, vezetőedzői - a nem kívánt titulus törlendő! - feladatkör ellátásával. Nos, a Ferencvárosnál - már ami a menedzsmentet illeti -, úgyszólván tökéletes volt a rendszerváltás. Az ügyvezető elnökben például az együtt töltött napok alatt egy kimondottan bölcs, komoly élettapasztalattal felvértezett férfiút ismertünk meg, aki még a legkínosabb, legkényelmetlenebb pillanatokban sem veszítette el mértéktartását, remek diplomáciai érzékét. Helyettese, a nyelveket beszélő, lendületes és jól felkészült menedzser mintaszerűen szervezte meg a komoly szakmai és újságírói stáb kíséretében kiutazó küldöttség programját. A klubtitkár mindig nett volt, naprakész és körültekintő, ahogy az a legnépszerűbb magyar egyesület titkárától el is várható. A vezető edző pedig - nos, ő külön szám. Adva volt a lehetőség, a magyar klubfutball utolsó évtizedének legnagyobb sikere. Senki sem szólta volna meg, ha a sokéves csalódásáradat után eltéveszti a mértéket, és a kelleténél két számmal nagyobb mellényt ölt. Ő azonban csodálnivaló józansággal mindvégig két lábbal a földön maradt, és - ne szépítsük! - játékosaival ellentétben sohasem ragadtatta magát hurráoptimizmustól zengő prognózisokra vagy nyilatkozatokra. A Mester a Hardturm-stadionban aratott diadal eufóriájának pillanataiban is pontosan tudta, mire képes ez a lelkes, fegyelmezett, de nem kifejezetten világklasszisokból álló társaság. így aztán nem hatott hidegzuhanyként a Bernabeu-stadionban vagy az Ajaxtól itt is, ott is elszenvedett nagyarányú vereség. Hadd ne ragozzam tovább a stáb érdemeit, egyszersmind hadd lássam el a legdi- csérőbb jelzővel a Szívós István, Deák László, Havasi Mihály, Noyák Dezső és kollégáik alkotta Fradi-vezérkart: igazi PROFI menedzsmentté nőtte ki magát! Ha más nem, akkor ez a körülmény a záloga annak, hogy okosan költik el az Üllői úton a verejtékkel megkeresett svájci frank-százezreket. Ch. Gáli András (Sportissimo - 1995. december) 45
