Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 20. Fradi emlékkönyv (Budapest, 1995)
kezhet a magyar szurkoló. 1962-ben és '66-ban is éremesélyesnek tartották válogatottunkat. Ön melyik évjáratban látott, érzett nagyobb fantáziát?- Az 1962-esben. Ekkor nagyon közel álltunk ahhoz, hogy 1954 után ismét döntőt játsszon a válogatottunk. Ha azon a bizonyos csehszlovák meccsen túljutunk, már elődöntősök vagyunk, és mind a mai napig állítom, hogy önhibánkon kívül estünk ki. Négy év múlva is megmaradt a csapat gerince, az 1966-os is egy sokra hivatott társaság volt.- A Ferencváros idősebb szurkolói némi túlzással két táborra oszlanak, az Albert- és a Varga-imádókra. Szóljon hozzá ezúttal ön is a vitához: melyikük miben múlta felül a másikat?- Én egy egészen más típusú csapatban kezdtem, még 1958-ban. Bekerültem a régi nagy öregek közé, akikre mint ifista tátott szájjal bámultam. Nekem mindig a befejező csatár fejével kellett gondolkodnom, és ezen a poszton a gólszerzés imádata a döntő. Ha ez nincs meg egy centerben, lehet bármilyen tehetség, nem tudja kamatoztatni az egyébként meglevő erényeit. Varga Zoli mást játszott, mint én. Hatalmas tehetség volt, a közönség szempontjából nagyon látványosan futballozott. A jobb oldalon Szőke és Varga cifrázott, a bal szárnyon az óriási munkabírású Rákosi és Fenyvesi robotolt. Szőke például ritkán szerelt a saját ötösén, Rákosi ezt gyakran megtette, aztán indított, előrerohant, és néha már ő adta be a szélről azt a labdát, amit én a támadás végén befejel- tem.- Ön az egyetlen magyar labdarúgó, aki megkapta az Aranylabdát, az Európa legjobb futballistájának járó elismerést. A díjat 1967-ben vehette át. Valóban ez volt a legsikeresebb éve?-Többen azt mondták, hogy az 1966-os világbajnokságon a brazilok ellen mutatott játékomért kaptam az Aranylabdát. Ez így nem igaz, hiszen 1967 végén, azaz másfél évvel a vb után szavaztak rám az illetékesek. Úgy érzem, valóban az 1967-es volt az egyik legsikeresebb esztendő nekem is, 51 Lakat Károly edző társaságában egy 1967-es szarvasi élménybeszámolón
