Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 20. Fradi emlékkönyv (Budapest, 1995)
„KIHAGYTAM AZ UTOLSÓ TIZENEGYESEM szem, a sors azzal kárpótolt mindezért, hogy három olimpián is futballozhattam! Ez tudtommal „világcsúcs”, különösen akkor, ha a három olimpia három érmet hozott! Pontosabban két aranyat és egy bronzot.- Tizenegyesek?- Az egyik legemlékezetesebb egy hatvanas évekbeli Ferencváros-Vasas mérkőzés, ahol két büntetőt is rúghattam. A második a 90. percben a Fradinak a 4:4-es döntetlent eredményezte... Egy emlékezetes 11-es válogatott szinten: a spanyolországi Eb-n a harmadik helyért vívott meccsen Dánia ellen úgy érzem, érmet jelentő találataim voltak. Ezen a barcelonai meccsen egyébként nemcsak 11-es, hanem egy szabadrúgás gól után is felírták a nevem a villanyújság góllövői közé. Aztán volt egy emlékezetes 11-es Amerikában is. Egy rögbipályát meszeltek fel focira, és aztán amikor tizenegyeshez jutottunk, a bíró csak egyre hátrább és hátrább vitette a labdát. A 11 -est végül vagy 16 miről rúgtam, kapufára. Ez volt kevés kihagyott tizenegyeseim egyike. Sajnos a búcsúmérkőzésen, az Üllői úton is kihagytam az utolsó „hivatalos” tizenegyesem...- Tíz éve bajnokságot nyertél edzőként is a Fradival. Ez a szép siker eszedbe jut-e néha?- Az embernek mindig eszébe jutnak azok a dolgok, amik szépek és kellemesek. Én úgy gondolom, hogy az a csapat, akkor a bajnokságra nagyon is érett volt. Csak azt sajnálom, hogy a másik két bajnokságot nem tudtuk megnyerni, mindkétszer „csak” másodikok voltunk. Különösen fáj az, amikor Győrben vezetésünk után Judik egyik szabályos szerelését tizenegyessel büntette a bíró. Nem mondom, hogy ezzel elcsalták, de elvették tőlünk a győzelmet, és ezzel a biztos bajnoki címet. Én azután a mérkőzésen után nem tudtam aludni. Beszéljünk másról...- Hogyan alakult kapcsolatod Lakat Karcsi bácsival, hogyan lettél az egyik kedvence?- 1957 óta ismertük egymást, az utánpótlás, majd B-válogatott, olimpiai válogatott tagjaként sokszor játszottam csapataiban. Egy évtized után a Ferencvároshoz került, ahol nap nap után „találkoztunk”. Rendkívül emberséges, de ha munkáról volt szó, hihetetlen szigorú edző volt. Pályafutásom befejezése után sem szakadtunk el egymástól, kapcsolatunk családi szinten, igaz barátsággá vált. Nagyon hiányzik, sok mondata szinte itt lüktet a fejemben. Nemcsak én, de egy generáció bizton állítja: távozásával szegényebb lett a magyar labdarúgás, a futballrajongók tábora markáns egyéniségét veszítette el. Karcsi bácsi egész élete során a figyelem középpontjában állt. Pár évvel halála után sok emberről már csak alig-alig beszélnek. Lakat Károlyról, amíg futball lesz a Földön, mindig beszélni fognak... Nagy Béla (1990) 47
