Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 18. A Fradi futballtemploma 2. Fényképek, emlékek, események… 1975-1981 (Budapest, 1995)

másoktól is a maximumot kívánják. Ez a mostani összegezés nem lenne teljes, ha nem említeném meg a szakosztály vezetőségét, akiknek áldozatos, fáradtságot nem ismerő munkája jó alapot teremtett edzőink szakmai tevékenységéhez. A betegségében is aktív Mészáros József a kórházi betegágyon is lélekben mindig velünk volt. Éry József és Kiss László pedig felelősségteljes vezetői munkaköre mellett is annyit tett, annyit dolgozott, hogy szinte szégyenkezve kell kiejtenem, hogy valójában ők csak társadalmi munkások.

Végül engedjenek meg egy személyes vallomást a több mint negyvenöt esztendeje a klubért, a Ferencvárosért lelkesedő embernek. Külön köszönöm valamennyi játékosnak és vezetőnek ezt a bajnokságot! Hosszú évek után úgy térhettem vissza a Ferencvároshoz, hogy alig több mint félévi tevékenységem után módot adtak nekem az ünneplésre.

ÉRY JÓZSEF, a labdarúgó szakosztály vezetőségi tagja a Magyar Rádió elnöki titkárságának vezetője:

Tizennyolc esztendővel ezelőtt, 1963- ban mint társadalmi aktíva, a labdarúgószakosztály vezetőségi tagja, már átéltem azt a nagyszerű érzést, amit a bajnokság köszöntésének felejthetetlen percei jelenthetnének. Most ismét meghatottan ugrottunk egymás nyakába a PMSC elleni Üllői úti mérkőzés után, játékosok és vezetők. Ekkor jutott eszembe, hogy a 18 évvel ezelőtti diadal és az idei bajnokság között mennyi a hasonlóság, a rokon vonás. Azonos forrásból táplálkozott mindkettő. Ott is, és a mi csapatunknál is nagyszerű, egymást becsülő kollektíva alakult ki. Olyan egység, ahol jó értelemben vett baráti szónak mindig foganatja volt. Tanúm erre a sikerek mostani kovácsa, a vezetőedző, No- vák Dezső, aki abban az időben játékosként, központi figurája volt ennek a baráti közösségnek. Úgy látszik, a mai fiatalokba is át tudta plántálni ezt a szellemet, az igazi Fradi szívet.

KISS LÁSZLÓ, a labdarúgó-szakosztály megbízott elnöke, a Hungarovin igazgatója:

A klub nyolcvankét esztendős történetében labdarúgóink mindig meghatározó szerepet játszottak a hazai futball-életben. Az évtizedek múlásával, ahogy mondani szokták, sok víz lefolyt a Dunán, új és új generációk szerették meg a focit, az Üllői úti pálya, a zöld-fehér kedvencek jóvoltából. A Fradit mindig a töretlen küzdőszellem, magasfokú technikai és taktikai felkészültség jellemezte. Ettől alakult ki az a hatalmas szurkolótábora, népszerűsége, amely mindig erőt és biztatást jelentett a csapat számára. Most, amikor a huszonharmadik bajnoki aranyérem került a Ferencváros tarsolyába, úgy érzem, hogy a hagyományokhoz méltó, a nagy elődök nyomdokain járó labdarúgók vívták ki ezt a sikert. Még riválisaink, ellenfeleink is elismerik, hogy a zöldfehér fiúk idén megérdemelten lettek elsők, mert az egész szezonban a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtották az NB I- ben. Ennél nagyobb elismerést és rangot, azt hiszem, nem is vívhattunk volna ki. Ebben az esztendőben Nyilasi Tibor igazi vezéregyénisége lett együttesünknek, aki játékával s emberi magatartásával is példát mutatott társainak. Véleményem szerint ez a bajnokság és az Ezüstcipő tovább növelheti önbizalmát és nemzetközi rangját, amely az elmúlt fél esztendő során nagymértékben növekedett. Egy bajnokság azonban nem személyek sikere, hanem egy csapaté, ahol kisebb és nagyobb tudású játékosok egyaránt hozzájárulnak a végső diadalhoz. Mint szakosztály-vezetőségi tagnak, örömet jelentett ezekért a fiúkért dolgozni, és baráti segítséget nyújtani egy olyan edzői kollektívának, mint a Novák Dezső, Monostori Tivadar, Szűcs Lajos hármas. Nem az öröm percei, a mostani mámoros hangulat diktálja, amikor azt mondom, hogy ilyen korrekt partnerekkel öröm a munka, velük szívesen osztja meg az ember minden maradék percét és energiáját. Ugyanez vonatkozik a Ferencváros új egyesületi vezetésére.

75