Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 14. Fradi emlékkönyv. Százan a Fradi százasokról (Budapest, 1994)
tást kaptam egy „adósság” törlesztésére. Dr. Sárosi György, a klub legendás futballistája, rekorder gólszerzője ugyanis 1992 szeptemberében, 80. születésnapja alkalmából az FTC Aranydiploma kitüntetésben részesült. Akkor nem tudott hazajönni, nem vehette át, csak dísztáviratból értesült a megtiszteltetésnek. Idén áprilisban aztán az autóbuszba az Aranydiploma is bekerült. Április 4-én vasárnap, úgy este 7 körül érkeztünk Genovába, és a város központjában, egy elegáns bérház hangulatos lakásában Sárosi Gyurka már várt. Szépen felöltözve, láthatóan kicsit izgatottan fogadott, a másik szobában a felesége, sajnos betegen feküdt... Szóval nem illett sokáig időzni - de hát az ölelő karok és a meghatott tekintet azért beszélgetésre bíztatott. Az Aranydiploma - amely az FTC legnagyobb kitüntetése - köny- nyeket csalt Gyurka szemébe. A hosszú előszoba telis-tele volt Fradi-ereklyékkel, rendezetten, bekeretezve, s így kicsit közelebb hozták az Üllői utat. Gyurka boldogan mutatta a hajdani képeket, és némi keserűséggel jegyezte meg: „De hát, sajnos, nagyon megöregedtem, betegeskedem..."- Melyik volt a legszebb fiatalkori fradista emléked?- Amikor a szurkolók a góljaim, akcióim után kórusban „Gyurka! Gyurka!” ütemes kiáltással ünnepeltek. Nem is hagytam el soha a tradit, és a drága szurkolókat is örökre a szívembe zártam. Ebben az egyesületben éltem át azt a nagyszerű érzést, hogy szinte éreztem a felém irányuló „forró szeretetet”. Nekem ez volt pályafutásom legnagyobb ajándéka, a különféle érmek és kupák csak ezután következnek...- Húsz évesen tagja voltál a Fradi legendás, százszázalékos bajnokcsapatának...- Igen, a játékommal igyekeztem a bizalmat meghálálni, de ha jól emlékszem, akkor még nem ment úgy a góllövés - talán egy gólt ha szereztem. A bajnoki zárókép felejthetetlen volt: az utolsó meccsen a pálya közepén könnyes szemmel énekeltük a Himnuszt...- Általában könnyen elsírtad magad?- Mindig meghatott, ha válogatott meccsen képviseltem hazámat. Na és ugye, amikor egyszer-kétszer a szurkolók is meleg szívvel ünnepeltek. Ezek előcsalták az örömkönnyeket...- Néhányszor a vállukra is emeltek - úgy ünnepeltek. Emlékszel ilyenre?- A legemlékezetesebb az Austria elleni legendás KK-visszavágó - 6-1-re győztünk ott akkor szinte agyonölelgettek, de egy 1934-es Húsvéti tornán is vállon vittek le a pályáról. Igaz, két meccsen kilenc gólt szereztem...- Gondolom, a válogatottban is, amikor a cseheknek hét gólt rúgtál.- Óh, azon a meccsen nekem nagyon kijött a lépés, szinte minden sikerült. Az első félidőben egy, a másodikban hat gólt szereztem! Szegény Planicska arca egyre fehérebb lett, ahogy kapta a gólokat. Úgy megsajnáltam, hogy a meccs után hozzáléptem, átöleltem és vigasztaltam. Talán nem sokan tudják, de a „hetes” után életre szóló barátságot kötöttünk.- És a régi játékostársak közül kik voltak a kedvenceid?- A Fradiból senkit sem szeretnék említeni, hiszen úgy éltünk, mint a testvérek, egy mindenkiért, s mindenki egyért küzdött.- A portyákon, külföldi utakon ki volt a szobatársad?- Toldi Géza - akit Fradi-szívéért nagyon tiszteltem és szerettem. Micsoda lelkesedéssel, lendülettel játszott!... És ez ránk is nagyon lelkesítőén hatott.- Gyurka! Most is lelkes az Üllői úton a hangulat -, ugye, tudod, hogy a Fradi 1992-ben bajnok volt és ez igencsak összehozta a Fradi-tábort. Nem vágysz haza egy „csipetnyi Üllői úti hangulatra”?- Dehogynem, csak hát a betegségeim meg a korom miatt nehezebben mozgok. Pedig mindig szépek voltak a pesti hazalátogatások. Ahogy tíz éve a Fradi-szurkolók az FTC klubházban ünnepeltek, nos, úgy sírtam, zokogtam, hogy alig tudtam megszólalni. Jó volt BUDAPEST V. BÉCSI U 1. 57
