Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 9. Randevú rangadókkal II. A Nyári-bajnokságtól a jutalompontos bajnokságig, 1945-1971

Az előrehúzódó Ónody mindkét gólját tejesből szerezte, a másodikat egy kapufáról kipattanó labdából! 1946. június 9. Üllői út: FTC-Újpest 1-1 G: Sárosi dr, Szusza FTC: Csikós-Rudas, Ónody-Sárosi III, Kéri, Lakat-Kubala, Sárosi dr., Mike, Hernádi, Gyetvai Újpest: Tóth-Balogh II, Laborcz-Kirádi, Szűcs, Nagymarosi- Suhai, Zsengellér, Szusza, Sárdy, Várnai + A pünkösdi ünnepekre Tildy Zoltán köztársasági elnök külön serle­get ajánlott fel az Üllői úti kettős mérkőzés résztvevőinek. A vasárnapi Vasas-Csepel és a Ferencváros-Újpest bajnoki mérkőzés gzőztesei hétfőn megmérkőzhettek az ezüst kupáért, amelybe ezt vésték: „Tildy Zoltán Pünkösd kupa -1946" + Ferencváros-Újpest 1-1, majd 2-1. „Együtt fut ki a pályára a két csapat. Egyvonalban sorakoznak, így üd- vözlik a közönséget. Aztán ritka jelenet következik. Egymással szemben áll fenn az Újpest és a Ferencváros. Baráti kézfogás a szembenállóval. A közönségnek nagyon tetszik a magyar pályán ritkán látott szép jelenet.” Aztán a 90 perc is bővelkedett szép jelenetekben, de inkább az öldök­lő küzdelem volt a jellemző. A két kitűnő játékot bemutató csapat a ren­des játékidőben nem bírt egymással. Sárosi dr. szerezte meg a vezetést, de öt perccel a befejezés előtt Szusza kiegyenlített. A bajnoki 90 perc te­hát pontosztozkodással zárult. Az újpestiek egy év után ekkor veszítet­ték az első pontot! A Tildy kupáért tovább folyt a küzdelem. Kétszer 15 perces hosszab­bítással, de a döntő gól után a játék abbamarad. A hosszabbítás első perceiben óriási ferencvárosi helyzet maradt ki: Sárosi dr. kapufára lőtt egy labdát! A 110. percben eldől minden: „Sárosi dr. fejjel Mike elé teszi a labdát, a középcsatár lövése Tóthról kipattan, Mike újra rajta van és az ötösről a vetődő kapus mellett hálóba lövi a labdát. A közönség berohan a pályára, óriási az ünneplés. Mikét a vállukon vi­szik ki a szurkolók a pályáról. Boldogság honol a Fradi szívekben." Nádas Adolf: - Már a rendes játékidő alatt is megnyerhettük volna a mérkőzést. Nekünk jóval több gólhelyzetünk volt. Urbancsik Gábor könnyezve nyilatkozta:- Csak a régi hagyományos Fradi-szíwel és lelkesedéssel lehetett ezt az eredményt elérni. ★ 14 FRUTTA + Etzetl CERTA 1068 Budapest Király u. 67. Tel.: 122-3048

Next

/
Thumbnails
Contents