Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 9. Randevú rangadókkal II. A Nyári-bajnokságtól a jutalompontos bajnokságig, 1945-1971

majd az Internacionálét... A Fradi bajnoki meccsén a Himnuszt sem el­őtte sem utána nem játszották soha máskor! Az Újpest remekül kezdett és már a 20. percben 2-0-ra vezettek! „All. félidőben a Ferencváros fölénybe került, de a lelkes újpesti véde­lem nehéz akadályt jelentett a ferencvárosi csatársor számára, amely­ben csak Mikében lehetett lendületet és átütő erőt látni. Végeredményb- gen az Újpest győzelme megérdemelt volt, és a lilák ezzel meg is nyerték bajnokságot." így is történt a hátralévő három mérkőzésen már nem vál­tozott a sorrend: a Ferencváros a 2. helyen végzett az úgynevezett „nyári bajnokságban”. Egyébként ahhoz, hogy a Fradi 2. tudjon lenni egy akkor rangadónak is beillő mérkőzésen a Csepel ellen győznie kellett. FTC-Csepel 2-1! Az FTC 10 emberrel győzött, hiszen Sárosi dr. a 28. perctől szemsérülése miatt nem játszhatott. A mérkőzés hőse Csikós Gyula volt. „A közönség betódul a pályára. A legtöbben Csikóst veszik körül, sokan a vállukon akarják bevinni az öltözőbe, de a kapus nem hagyja magát. Benn az öltözőben sorra gratulálnak a játékosoknak.- Te nyerted meg a meccset, Gyula - mondják Csikósnak. Csikós bol­dog, a fiúkra hárítja a dicsőséget.- Mindenki jó volt. Ha az egész idényben Így küzdöttünk volna, ma a Fradi lenne a bajnok. 1945-46 + Az 1945-46-os bajnokságot szokatlan módon bonyolították le. A nevezésre jogosultnak ítélt 28 csapatot Nyugati és Keleti csoportba osz­tották. A két csoport 14-14 csapatból álló mezőnye először egymás kö­zött játszott oda-vissza alapon, majd a két csoport első 5-5 helyezettje ugyancsak kétfordulós körmérkőzésen döntötte el a legjobb 10 sorrend­jét. Ez adta a bajnokság végeredményét! Az azonos csoportból feljutot­tak magukkal vitték a csoportmérkőzések során egymás ellen elért ered­ményeiket. Az FTC-t a Nyugati csoportba osztották be, ahol 1945 őszétől 1946. május 12-ig bonyolította bajnoki mérkőzéseit. CHARLIE & Társa Elzetl CERTA 1015 Budapest, Csalogány u. 4/d. Tel.: 201-6716 11

Next

/
Thumbnails
Contents