Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 6. Fél évszázad fradistái válogatott mezben 1939-1989. Sárositól Simonig (Budapest, 1990)

Mike különös „gólja” 1946 októberében ismét az Üllői úton rendezték a vár­va várt magyar-osztrák mérkőzést. Az első gól ritkán lát­ható szép akcióból született: a 13. percben Lakat Szu­szához továbbítja a labdát, ő szökteti Mikét. A ferencvárosi szélső remekül elviharzik, pompásan ível középre és a befutó Deák védhetetlenül, csukafejessel küldi a labdát a hálóba. Volt még egy ritka „gól” is: a 43. percben Szusza jó labdát adott Mikének, aki feltartóztathatatlanul száguldott az osztrák kapu felé. Aztán az ötösről lövésre lendítette a lábát és a labda a hálóban táncolt. A közönség örömé­ben gólt kiáltott, de Mike nem nagyon örvendezett. Aztán kiderült, hogy a labda a lyukas oldalhálón át jutott a ka­puba, de olyan nagy volt a lövés ereje, hogy sokan ezt nem tudták szemmel követni. Sajnos a játékvezető - igen... A magyar válogatott első villanyfényes mérkőzése! Nemzeti tizenegyünk első hivatalos villanyfényes mérkőzését Eschben játszotta: Magyarország-Luxem- burg 7-2. „A magyar csapat a rossz pályán és a félho­mályban is fölényben játszott, s ez a fölény a második félidőben döntővé vált. Az a tény, hogy szünet után tu­dott erősíteni a magyar csapat, a játékosok jó erőnlétét bizonyítja.” írták a Népsportban, majd kiemelték, hogy a mezőny legjobbja Puskás Ferenc volt. ' A sporttörténeti találkozón a Fradit hárman képvisel­ték: Rudas, Lakat és Mike. Tehát minden csapatrészben volt egy fradista... 12. kérdés: Melyik volt a Népstadionban az első vil­lanyfényes válogatott mérkőzés? Leszakadt a lelátó! 1947. május 4-én az Üllői úti pályán a magyar-osztrák mérkőzés kis ünnepséggel kezdődött. Hajós Alfréd, az első osztrák-magyar mérkőzés résztvevője, a magyar 36

Next

/
Thumbnails
Contents