Fradi futball újság (2000)

2000 ősz / 1. szám

19 Viszonylag hosszú böjt után - a felnőtt csapatarany sokáig váratott magára tavaly már jelentős sikert mutathatott fel a Ferencváros férfi torna szakosztálya, a szuper csb küz­delmei során szoros küzdelemben o Honvéd előtt, az élen végzett az együttes. Ezt a bravúrt idén megismé­telték, azzal a különbséggel, hogy a fiúk ezúttal meggyőző fölénnyel uta­sították maguk mögé a legfőbb ve- télytársat.- Úgy tűnik, a szuper csb beveze­tése kifejezetten kedvez a Fradi férfi tornászainak - fordulok Dölle Zsolt szakosztály-igazgatóhoz.- Ez így van. Nekünk valóban jól jött a kiírás megváltoztatása, de hittel hiszem, hogy az egész tornasport csak profitálhat belőle. Az új bajnoki rend­szerben már nem elég összevásárolni a legjobbakat felnőtt szinten (hiszen a csapatban ifiket és serdülőket is kell indítani), teljesítményük beszámít a végeredménybe. Vagyis reálisabb kép rajzolódhat ki, teljes keresztmetszetet kaphatunk a szakosztályokban zajló szakmai munkáról.- Ettől függetlenül az utánpótlás korosztályokban külön is osztanak ér­meket. A szuper csb aranya már a vit­rinben, mit várhatunk még a fiatalok­tól?- A gyermek első osztályban az élről várhatjuk az őszi folytatást, de az ifiknél és a serdülő l-ben is jó esé­lyünk van a végső győzelemre.- A kitűnőre sikeredett szezont nyilván egy esetleges olimpiai részvé­tel koronázhatta volna meg. Am Syd­neyben ferencvárosi tornász nem mu­tat be gyakorlatot.- Sajnos a magyar férfiválogatott nem kvalifikálta magát a nyári játé­kokra, így a biztos csapattag, Gál Ró­bert sem utazhat el Ausztráliába. Egyéniben el kell fogadnunk a szövet­ség döntését, miszerint az arany­éremre is esélyes Csollány Szilveszter és a nagy rutinnal rendelkező Supola Zoltán képviseli a magyar színeket. Gál Robi még csak 21 esztendős, van még ideje.- S hány ferencvárosi tornász jut­hat ki a következő olimpiára?-Robi mellett szerintem még leg­alább ketten ott lehetnek 2004-ben Athéban. A jelenlegi 22 fős ifi keret­ben tíz fradista szerepel, közülük sze­rintem a most 19 éves Hetrovics Mar­cell biztosan utazhat majd, rajtuk kí­vül még legalább egy sportolónk tag­ja lehet a csapatnak. Ez is jelzi, hogy kiváló tehetségekben bővelkedik az utánpótlásunk.- Milyen versenyekre készültük mostanában?- Az olimpia miatt ebben az év­ben jelentősebb nemzetközi viadalra nem kerül sor. Meghívásos versenye­ken azonban részt veszünk, így indu­lunk három ausztriai tornán, de me­gyünk Szlovéniába, Horvátországba és egy új kapcsolatunk révén szep­temberben Ukrajnába, Munkácsra is meghívást kaptunk. Ezekre a megmé­rettetésekre óriási szükség van a fia­talok fejlődése szempontjából. Persze a részvételünk függ az anyagi lehető­ségeinktől is.- Az eredményességet nézve gon­dolom, a szakosztálynak mostanában nem kell anyagi problémákkal küsz­ködnie.- így van, a klubvezetés minden feltételt megteremt a nyugodt mun­kavégzéshez. Ez pedig záloga a jó szereplésnek, úgyhogy a jövőt illetően is bizakodóak lehetünk. n. gy. Pál Tibor a Ferencváros alpolgármestere a díjátadáson Pál Tibinek, az FTC legfiatalabb tornászának adja át kitüntetését... Szabó Levente, az FTC mini tornásza a Fradi leghatalmasabb tornászegyéniségével, dr. Magyar Zoltán örökös bajnokunk társaságában... Egy életre büszke lehet erre a találkozásra, erre a fotóra! jun\unn li.\li\ KOZPOI TELEFON: 99/ í A MOTESZ 2000. évi férfi szuperbajnok csapata: FTC! Álló sor balról: Deák Zoltán edző, Zsákai Csaba edző, Dölle Zsolt szakosztály-igazgató, Igor Krazsinszkij edző. Puskás Jenő edző, Láng Géza edző. Középső sor: Gál Róbert, Láng Zoltán, Timur Kuzmit, Puskás Péter. Elöl: Hetrovics Marcell, Rácz Attila, Szilágyi András, Horváth Dávid, Skotner Zoltán FTC CENTENÁRIUMI ÚJSÁG A Ferencvárosi Torna Club hivatalos lapja Felelős kiadó: Dr. Szabadi Béla, az FTC elnökhelyettese Felelős szerkesztő: Nagy Béla Művészeti szerkesztő: Orbán László Fényképek: Pozsonyi Lajos, A kiadvány: az FTC hivatalos nyomdájában, a PRINTSELF Kft. gondozásában jelent meg. Felelős vezető: Dr. Kassay Árpád

Next

/
Thumbnails
Contents