FTC Centenáriumi újság (1999)
1999 / 7. szám
FTC CENTENÁRIUMI ÚJSÁG 5 „Nálam Idvarácz Milán az első” A Ferencvárostól Hajdú Attila személyében többszörös válogatott kapus szerződött el külföldre, ezen a poszton mégsincs hiányérzete sem a szurkolóknak, sem a szakmai vezetésnek. Hegedűs György, a csapat kapusedzője szerint azért nincs különösebb ok az aggodalomra, mert az itt maradt három portás képességeik folytán bármelyik élvonalbeli együttesnek komoly biztonságot jelentene.- Udvarácz Milán nemcsak a Ferencvárosban, nagyobb nyugati klubokban is első számú kapus lehet - magyarázza. - Végül is, emlékezzünk csak vissza, tavaly is csak és kizárólag azért került ki a háló elől, mert megsérült, s volt az a szerencsétlen balesete.- Melyek a legtöbb erényei Milánnak?-A mérkőzéseken majdnem mindig hozza a formáját, kitűnő átlagteljesítményt nyújt. Az edzéseken rendkívül szorgalmasan és alázatosan végzi munkáját. Nagyszerű testi adottságokkal rendelkezik, emellett Udvarácz Milán emberi tulajdonságai révén igazi vezéregyéniséggé tudott válni. Nagyrészt ennek is köszönhető, hogy elég kevés gólt kaptunk eddig az idei bajnokságban, hiszen jól irányítja a kaachtel aaiaas Az FTC hivatalos szállítója Az adidas Budapest Kft. és partnerei által működtetett adidas márkaboltok országos hálózata. Balassagyarmat ________ Béké scsaba Centrum Kispest Áruház i ma Tóth Kálmán tér 8. Rákóczi u. 42. Andrássy út 24. Kossuth tér 4-5. Thököly út 4. Váci u. 24. Márka I. Váci út 10-12. Márka II. Kossuth L u. 107. Kossuth L. út 74. Csobánka tér 3-5. Flórián Üzletközpont, Flórián tér Lövöház u. 10. 79/326-425 35/315-537 66/441-126 282-3006 Hegedűs György púból a védelmet. Agyilag és idegileg is rendben tudja magát tartani.- Összehasonlítva az elődjével, Hajdú „Atyával", miben jobb és miben rosszabb egykori vetélytársánál?- Két teljesen más mozgáskultúrájú és adottságú kapusról van szó, éppen ezért nem is lenne szerencsés a hasonlítgatás. Maradjunk annyiban, hogy ha Milán nem sérül meg, valószínűleg a tavalyi bajnokság tavaszi szezonjában is ő védett volna.- Összességében elégedett vagy az idei produkciójával?- Egyetlen rossz meccse volt, Újpesten sajnos valóban betlizett. Az az igazság, hogy nem sokkal előtte kapott ugye behívót a válogatott keretbe - teszem hozzá, nem érdemtelenül -, s ez lehet, hogy kicsit megVámos János zavarta. Kitalált magának egy új bemelegítést, s a meccs elejétől nem volt igazán topon. Egyébként nem értem, hogy ha akkor kapott meghívót a nemzeti tizenegytől, akkor most miért felejtették el ilyen hamar... nem hiszem, hogy csak az újpesti fiaskó az oka, hiszen a többi mérkőzésen magabiztosan őrizte a hálót. Ugyanakkor olyan nagyon próbára sem tették, de amit kellett és lehetett, hárított.- Lelkileg nagyon megviseli egy- egyhiba?- Nehezen teszi túl magát a dolgokon. Akkor nem az izmait kell elsősorban edzenem, hanem a lelkét. Ez inkább pszichikai munkát kíván. Meggyőződésem, hogy Milán fog még védeni a magyarnál sokkal erősebb bajnokságban is.- A többi kapusról is ejtsünk pár szót. Vámos Jani Békéscsabán nagyszerűen helytállt, mint kölcsönjáté- kos.- Lehet, hogy túl keményen fogalmazok, de érte teszem, nem ellene. Sajnos úgy érzem, Jani megrekedt egy szinten. Nem a képességeivel van baj, ebből a szempontból az ország egyik legjobb kapusa, hanem a hozzáállásával. A mentalitásán mindenképpen változtatni kell, különben nem viszi semmire. Minden attól függ, képes lesz-e átállni arra a tempóra, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy valaki profi kapussá válhasson.- És a harmadik számú portás, Nagy Tamás?- Fiatal, tehetséges srác. Kár, hogy nem tudtuk kölcsönbe adni egy NB l-es csapathoz, ahol némi meccsrutinra is szert tehetne. A munkája alapján úgy ítélem meg, az idő haladtával belőle is élvonalbeli kapus lehet.- Szakmai szemmel és klubhovatartozásodat figyelmen kívül hagyva, kiket tartasz a legjobb magyar kapusoknak?- A munkája, adottságai és stílusa alapján nálam Udvarácz Milán az első, mint már említettem, Vámos Janis is a legjobbak közé sorolom. De akkor sem lennék elkeseredve, ha a Vasasos Végh Zoli vagy a győri Molnár Leventével dolgozhatnék együtt. Szerintem az itthoni kapusok között ma ők tartoznak az elithez. Centenáriumi szerelés Mint ismert, a Ferencváros 1999. május 3-án, azaz jövőre ünnepli megalakulásának századik évlordulóját. A jubileum esztendejében - természetesen az eredményesség mellett - az is fontos szempont, hogy a labdarúgócsapat a jeles ünnephez méltó szerelésben fusson ki hétről hétre a pályákra. Mindezt a klub szponzora, az adidas is figyelembe vette, amikor az idei szezonra szánt garnitúrákat leszállította. Deme István, alias „Döme", a szertáros nagybüszkén mutatja be az új centenáriumi mezeket.- Ezek a szerelések kimondottan a centenáriumi bajnokságra készültek - mondja. - A középen látható Fradi-cí- mer köré egy aranykoszorút, s a Centenary 1999 feliratot hímeztek. Eddig még mindenkinek rendkívüli módon tetszett, nagy örömünkre szolgál, hogy az adidas ilyesmire is odafigyel. Egy ilyen patinás klubnál illik is adni a külsőségekre.- Hány garnitúra szerelést használhattok el ebben az esztendőben?- Összesen nyolcat, de ebből kettőt letiltott az UEFA, mert a mintázat nagyobb volt a szabványban előírtaknál - így a kupameccsekre csak a többiből válogathattunk. Bajnoki mérkőzéseken persze ezekben is lehet játszani. Biztos vagyok benne, hogy bőven elég lesz ez a mennyiség, hiszen tavaly is mindössze két-három garnitúrát használtunk el. Kicsit azért sajnálom, hogy csak zöld és fehér színű mezeket kaptunk, csíkosat nem is rendeltünk, pedig azt nagyon szerették a srácok.- A zöld vagy a fehér mez hozta eddig a jobb eredményeket a pontvadászatban?- A fehérben szerintem sokkal elegánsabb a csapat, s különben is eddig csak kétszer, az MTK és a ZTE ellen játszottak a fiúk a zöldben - egyszer sem sikerült győznünk. No nem mintha ezen múlt volna...- Mit gondolsz, a centenárumi szerelést is letéphetik majd a szurkolók a kedvencekről a bajnokság vége leié... ?- A jubileumot mindenképpen bajnoki aranyéremmel kellene köszöntenünk, mindenki ezt várja el az együttestől. Nem lesz könnyű, de miért is ne bízhatnánk a sikerben. Tépjék csak le ezeket a mezeket, szerintem senki sem bánná. Persze nemcsak az első csapat játékosai, hanem velük és a Fradi-család többi tagjával együtt a tartalékok is ünnepelnek. A háromcsíkos cég róluk sem feledkezett meg. Czakó Péter, a „fakó" szertárosa is szívesebben mosatja és hajtogatja az új szereléseket.- Perpillanat az öt sima garnitúra mellett egy jubileumi ganitúra áll rendelkezésünkre, de már ott van a hímzőnél a második is, az is a miénk lesz - mondja.- Eddig hányszor inthették magukra a tarcsi játékosai a Centenary 1999 felirattal ellátott mezeket?- Kétszer. A mérleg ötven százalékos, de lesz ez még jobb is, legalábbis nagyon remélem, mert ilyen szerelésben illik jól szerepelni.- Biztosan megfigyelted, milyen szerelésekben futballoznak más egyesületek tartalékegyüttesei. Véleményed szerint is a Fradi tarcsi a legelegánsabb?- Ez egyértelmű. Sőt, ha már összehasonlítgatunk, szerintem sok élvonalbeli nagycsapatnál is jobban feszítünk ebben a szerelésben. És ez így méltó a klub múltjához, patinájához no és az ünnepi évfordulóhoz.