FTC Centenáriumi újság (1999)

1999 / 4. szám

FTC CENTENÁRIUMI ÚJSÁG 13 Allianz @) if HUNG A RIA Fi BIZTOSÍTÓ RT. nyugdíjpénztára A takarékszövetkezetek partnere A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztára azok számára nyújt kiváló lehetőséget, akik azért akar­nak belépni egy nyugdíjpénztárba, hogy pénzüket hosszú távon maximális biztonságban tudhassák, s emellett az évek során versenyképes hozamra is szert kívánnak tenni. Hasonlóan az ország piacvezető biztosítójának egyéb tevékenységeihez a Hungária Biztosító Nyugdíjpénztá­rát is a különösen magas szintú szakmai tudás és pénz­ügyi biztonság jellemzi. Mindez a világ legnagyobb biz­tosítási csoportjaként ismert Allianz-nak köszönhető, mely a Hungária Biztosító anyavállalataként tőkeerejé­vel és széles körű nemzetközi tapasztalatával a nyugdíj­pénztárat is segíti. A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztárába tehát főként azoknak érdemes belépni, akik a nyugdíjpénztárak kö­zötti választásnál a megbízhatóságot és a pénzügyi szak­értelmet helyezik a középpontba. A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztára egy JÓ lépés. Mindenkinek. További információkkal a Hungária Biztosító fiókjai és képviselői készséggel állnak rendelkezésére személye­sen. vagy a Nyugdíjpénztár 267-5929-es budapesti telefonszámán. Tudom, az irigység csúnya dolog! Vannak persze elfogadható magyarázat variációim arra, miért is estem e ronda jellemhibába! Vegyük sorra: Egy magam­fajta 40 éves pali joggal irigykedhet egy huszonévesre, azután Nikosz relative „kéthazájú” férfiú, hisz bátyja Magyaror­szágon él hosszú ideje és neki - görög létére - szinte második otthona főváro­sunk! Kanyarodjunk a sportra: Nikosz Katszampasz (barátainak Niki) elvakult Panathinaikosz szurkoló és nemrégen az FTC-AEK meccsen bíztatta a sasokat a gyűlölt sárga-feketék ellen - Budapesten! Mindezek után öt senki sem tartja „rossz hazafinak", nem írnak róla cikkeket, hogy „hogyan lehet a görög a görög ellen...” stb. nem: Hellászban tudják: első a saját csapatom és a riválisok kudarca növeli a mi erőnket (hasonló olasz, spanyol, por­tugál példákat is mondhatnék...) Beszél­getésünk még az első derbi után, a visz- szavágó előtt készült. Szerintem igencsak tanulságos, és jóllehet bizonnyal lesznek akik vitatják nézeteit, most mégis közrea­dom őket (a keményebb kifejezések mel­lőzésével).- Mióla kiséred el a PAO-t (Panathinaikosz), és mióta jársz a görög riválisok ellenteleinek is szurkolni - ide­genben?-A zöldeket több mint.6 éve minden­hová elkísérem ha lehet, és most páran eljöttünk az AEK ellen is! Persze nem csupán otthonról, hanem az itt élő görö­gök közül is voltak jó páran! A bátyám Krisztosz itt volt anno az Olympiakosz el­leni meccsen is és a Fradi Bajnokok Ligája-beli meccseken is ott tombolt! Felesége magyar,a gyerekek itt élnek, ő pedig óriási FTC-szurkoló! Meglátogat­tuk, tudtuk, hogy az AEK t.. .vei itt játsza­nak és nosza: alig vártuk, hogy ellenük szurkoljanak magyarok és görögök együtt!!- Tudod, nálunk még akadnak, akik nem értik ezt...- Nézd, mi annyira gyűlöljük az Olympiakosz, AEK, PAOK, Panioniosz, Iraklisz hívőket, hogy bármire képesek va­gyunk, ellenük! Otthon a rivális hadak az utcán ünnepük a vetélytársak balsikerét, külföldön pedig mindig „szerveződik" olyan csoport, amely elmegy a „világ vé­gére”, hogy kíszurkolja a másik veresé­gét! Anno például, mikor a PSG fogadta a PAOK csapatát, Iraklisz és Olympiakosz „őrültek" szurkoltak ellenük - Párizsban. A két évvel ezelőtti kosárlabda „Final Four” döntőjében mi a Reált buzdítottuk az Olympiakosz sz...metei ellen, ők elle­nünk a Barcelonát! 3 éve 500 ezer német márkát róttak büntetésképpen a PAO-ra a kosárbotrányok miatt és ezt már előre belekalkulálja a vezetőség a kiadás rovat­ba! Görögöknek petárdát, görögtüzet, transzparanseket meg- és betiltani sze­rintem lehetetlen!- Te melyik mob-hoz tartozol és kik a legnépszerűbbek?- Én a Green Cockneys Club Panathinaikosz fizető tagja vagyok, a leg­keményebbek nálunk, a mi tagjainkon kí­vül a Warriors és a Green Power aktivistái! A népszerűség? Az Olympiakosznak van a legszegényebb rétegekben a legtöbb hí­ve, de általánosítani nem lehet, mert sok munkanélküli, megfordul a mi, vagy az AEK soraiban is, nem is beszélve a PAOK Szaloniki veszettjeiről! Az értelmiségiek és egyetemisták között a PAO a legnép­szerűbb (büszkén mondom), de ez nem megy az össznépszerűség rovására. Olyan ez mint a Tottenham, Chelsea, Sporting Lisboa, Betis: népszerűek min­den rétegben! A Fradi ugyanilyen klub magyar földön - azzal a különbséggel, hogy kedveltségét a többi meg sem köze­líti, hallottam, hogy a magyar bajnok Új­pest 5000 néző előtt játszott BL-selejtezöt - ennyien nálunk edzésen vannak - rossz időben...- Hogy tetszett a meccs és a hangu­lat?- 4—0-ig a mennyben éreztem ma­gam a társaimmal, de a végén... ráadá­sul az AEK-hfvek itt most a középosztály középkorú tagjai voltak - nulla szurkolás, hangulattalanok, ám sajnos...- Mi ez a sajnos?- ...szóval a Green Monsters vezette Fradi-gárda jól teljesített, de elképedtem, hogy a legnépszerűbb csapat fontos meccsén csak 10-12 ezer ember van a lelátón. Mi ismertük régről a Ferencvá­rost! Anno a Panathinaikoszt is kiverte Athénban, oktattátok a Panionioszt, majd az Olympiakoszt, de mondták nekünk az idősebbek, hogy anno még bolgár vagy svéd kiscsapat ellen is 25-35 ezer ember volt a Nagystadionban (Népstadion) és még az Üllői úton is a 70-es években telt­házas izzó hangulatú kupameccseket ját­szott a Fradi - ehhez képest most keve­selltem a drukkereket egy fontos mécs­esén! A bátyám és barátai szerint a BL se­lejtező Anderlecht, majd a Newcastle meccse ill. a mindenkori UTE rangadók voltak csak az utóbbi években igazán kö­zönségmozgató attrakciók! Ráadásul az újságok és főleg a szurkolói magazinok is megírták: Koppenhágától Madridig az FTC hívők akár több ezres nagyságrend­ben is elkísérik a csapatot... szóval ha­talmasabb tömeget vártam és bosszan­kodtunk a vége miatt!- Mi lehet a visszavágón?- Nehéz lesz a Gumasz stadionban! Kicsi aréna de jó hangulatú és ha az ele­jén benyomnak egyet a sárgák... erővel ugyanis végig bírni fogják, mennek, da­rálnak és Nikolaidisz sajnos náluk ját­szik... be kell látnom, ma a legjobb gö­rög támadó! Ezzel együtt: ha nem ijed meg a Fradi és gólt lő - továbblép és mi ünnepelni fogjuk az AEK vereségét, szó­val hajrá, Fradi és éljen az örökzöld zöld­fehér barátság! A cikkíró megjegyzése: most éjjel a visszavágó után írom ezt az utószót: csú­fos 4—0-val estünk ki, percnyi esélyünk sem volt, még a rutinos játékosok is bé- nultan nézték Nikolaidisz és Donisz ten­gertáncát, szóval keserű az élet... Igaz is: itthon is egyre kevesebb néző előtt ját­szanak a fiúk, hangulat is egyre ritkábban adatik meg (UTE meccs csak kettő van) és a játékvezetőkkel sincs sok szeren­csénk, tengernyi gond, financiális kérdések... szóval ezért irigylem Nikoszt: a teltházas derbikért, a tőkeerős klubo­kért, a miliőért, a fanatikus drukkerhadért, a bérletesekért, azért, ami a futballt náluk körülveszi... pedig az összes szakosztá­lyunkat is beleértve mennyivel sikere­sebb, emlékekben és egyéniségekben gazdagabb klub a FERENCVÁROS!!! - Vajha ők irigyelnének újra minket! Füzesi Péter

Next

/
Thumbnails
Contents