FTC Centenáriumi újság (1999)

1999 / 18. szám

FTC CENTENÁRIUMI ÚJSÁG

11

Rigmus-visszatekintű a bajnoki rajt előtt

A futballpályák mai rigmusai csak azt tükrözik, amivel együtt élünk a társadalomban: a terebélyesedő erőszakkal, a féktelen indulatokkal, a lármás közélet visszhangjaival. No meg a magyar futballbajnokság alacsony színvonalával. így aztán ebből a lehangoló atmoszférából nem keveredhet ki báj és grácia, marad a nyers, az obszcén, a durva. Hol vagyunk már attól, amikor így szólt a mondóka: „Olcsóbb lett a papagáj,/ Vasas-drukker mind szamár." Vagy ekképpen bolondoztak a szurkolók a tehetetlen piros-kék csatárok láttán: „Kocsikerék fék nélkül,/ Fut a Vasas ész nélkül."

Ezek a rigmusok ma már megmosolyogtatóak. Emberfia nincs, aki elő merne rukkolni velük. „Áprilisnak bolondja,/ Fölmászott a toronyba,/ Onnan nézi a Dózsát,/ Hogy veszti el a pontját." Valamikor a nyelv fürdött a sokféle csúfolódásban. (A mosdatlanságban nem tud...) „Két forint a meleg lángos,/ Kikapott a Ferencváros." „Hajrá Vasas, ne hagyd magad,/ Fradi-csa- pat ócska csapat." „Három kibli moslék,/ Vesztett ma a Honvéd."

Az első hazai futballmérkőzéseken, a Millenárison, hamar „lehülyézték" a bírót. Az újságok azonbarí nem

hagyták szó nélkül, és megírták: „Nem kérünk a csőnadrá- gos, nagy kalapos, hülyét kiáltó drukkerekből." De hol van ez a mai rigmusok megalázó és sértegető stílusától?! Kifut a pályára a vendégcsapat, mire a hazai törzsszurkolók kemény magja rákezdi: „Meg- jöt-tek a pa-rasz-tok!" Nesze neked fair play, sportszellem, barátság, vendéglátás. De hallani azt is, hogy: „Deb-re- ceni ci-gá-nyok!"

Ezek a „koncertek", kihívó megjegyzések, a nyelv falset- to-sorai, a tömeg agysárjai élnek és terjednek. Hol van már az „Ég a Taksony (vagy más), mint a rongy,/ Füstöl, mint a frágyadomb"; hol van húsz-harmincezer ember el- bődülése, amikor minden idők egyik legkiválóbb magyyar labdarúja, Orth Gyöyrgy, a „nagy hadvezér" a felezővonalnál megkapta a labdát, és elindult a régi MTK-pályán az ellenfél kapuja felé. „Oooooo-rth!" - kiáltotta a tömeg, és nem becsmérelte a sokoldalú játékost az ellenfél szurkolótábora sem. De lelkesítették a másik világklasszist, Sárosi Györgyöt is, az FTC középfedezetét emígyen: „Gyu-ri- ka!, Gyu-ri-ka!" Ugyanakkor szegény Bene Ferencnek, a „góleádornak" aktív labdarúgó-pályafutásának utolsó éveiben csak ez jutott: „Bunkó Be-ne!"

1931 előtt a Tem-pó, FTC- t, a Tem-pó, MTK-t harsogták a nézők, Karinthy Frigyes egyik karcolata is így fejeződik be: „Hajnal felé álmosan ráz a feleségem. Nem lehet tőlem aludni. Folyton azt ordítom álmomban, »Opata! Opatal... Tempó - emté- ká! Tem-pó - emté-ká!«" És de szép is lett volna, ha így marad.

A hetvenes-nyolcvanas évekre azonban már sok minden elfelejtődött. Törőcsik Andrásnak például, az újpestiek válogatott középcsatárának - hiába volt táncmester a pályán-el kellett viselnie a szurkolók szarkazmusát: „Tán-colj, Tö-rő, me-nyasz-szo-nyod be-tö- rő!" - hangzott a skandálás. Klubtársa, a kilencvenkéfsze- res válogatott, többszörös gólkirály Fazekas László is megkapta: Li-la nad-rág, fehér zok-ni, Fa-ze-kas-né elment lop-ni!"

De ne legyünk igazságtalanok. Emlékezhetünk arra is, hogy a tömeg ismerte a dicséretet. Az ETO csatárát, Szentes Lázárt az Albertnek kijáró jelzővel illették, amikor a Rába- partiak 1982-ban és '83-ban bajnokságot nyertek. „Szentes Lá-zár, te vagy a csá-szár!" - ordította a tömeg. Lakat „Tanár úrnak", a magyar irodalom és történelem tanárának, aki 1967-ben és '68-ban bajnoki címhez vezérelte a

zöld-fehéreket, azt kiabálták a drukkerek, amíg a mester a kijárattól a kispadig ért: „Karcsi bácsi, jó napot, bajnok lett a csapatod!" Énekeltek a Kos- suth-nóta dallamára is Salgótarjánban az egykori edző, Moór Ede tiszteletére: „Esik eső karikára,/ Ede bácsi kalapjára,/ Valahány csepp esik rája,/ Annyiy áldás szálljon rája/ Haj-rá, sté-cé!"

A legismertebb és legrövidebb, ugyanakkor már-már szlogenné vált elismerést Baráti Lajos vívta ki; Baráti 1967-től négy éven át iránya- totta a lila-fehéreket, s ezalatt három bajnokságot nyertek, így hangzottá rigmus: „La-jos bá-csi, kö-szön-jük!"

A példák azt bizonyítják, hogy főleg az élcsapatokról szóltak a mondókák és szólnak az ízléstelenségek, a durvaságok. Amikor még nagy csapat volt a Vasas, a szurkolók ilyetén danoltak: „A Vasas nyeri a bajnokságot,/ Müller Sanyi a gólkirályságot,/ Váradi az év labdarúgója,/ az NB l-ből kiesik a Dózsa." Müller a középpályán szervezte a játékot, Váradi a bal szélen. Utóbbi 1977-ben gólkirály volt és ezüstcipős.

Maradjunk még a dalolásnál. A Megy a gőzös dallamára költötték a szurkolók a következőket: „Megy a gőzös, megy a gőzös Budapestre,/ Az FTC, az FTC sporttelepre,/

Elöl ül a Ferencváros,/ Hátul meg a görbe lábú Farkas János. F-T-C (lassan), F-T-C (gyorsan)."

Hihetetlen, hogy a Mennyből az angyal kezdetű karácsonyi éneket szintén átköl- tötték a szurkolók. „Pestről a Fradi/ Lejött hozzátok,/ Bányászok, bányászok,/ Máma a Flóri/ Két gólt fog rúgni,/ Lássátok, lássátok!"

S amikor már-már azt hisszük,hogy minden így lesz a jövőben is, egyszer csak azt halljuk: „Gá-gá-gá, ...zi M- T-K!" Vagy a leírhatatlan káromkodásokat, amelyeknek végén ott az ellenfél szurkolóinak szóló tanács: „Me-ne- kül-je-tek!" A futballpályák nézőtere csataövezet lett, háborús színhely. Újabban nemcsak ordibálják, hanem transzparenseken is kinyilvánítják „véleményüket" az edzőkről. A Fradinál maradva: volt itt már „Vincze, takarodj!", „Novák, takarodj!", „Nyilasi, lejárt az idő!..."

Sokszoros válogatott labdarúgónk, Albert Flórián a közelgő futballbajnokság rajtja előtt azt mondja: „Csak akkor gondolhatunk a szurkolók megfékezésére, ha újra lesz itthon igazi futball, és a szurkolók ismét a játékkal foglalkoznak majd, nem pedig azzal, hogy háborúzzanak egymással."

Kő András