FTC Centenáriumi újság (1999)
1999 / 9. szám
9 FTC CENTENÁRIUMI ÚJSÁG vül pedig ezüst emlékérmekkel kedveskedtek. MISKOLC 1956. május 19. A Budapest- Miskolc 186 km-es országúti kerékpárversenyt Albert nyerte. A Bükkben az egyedül hajtó Albertet Palotás vette üldözőbe. Diósgyőrig együtt hajtottak, itt Albert elszakadt ellenfelétől és egyedül hajtva győzött. Ideje: 4 óra 59:40 volt. ÓZD 1950. december 30. Novák Éva a 25 méteres ózdi uszodában megjavította a 200 yardos mellúszás világcsúcsát! Az új világcsúcs 2:34 mp volt. Novák Éva nagyszerű eredményeivel egész évben sok örömet okozott, de még az év utolsó napjaiban is kitett magáért. Szép óév búcsúztató volt - amelyet az ózdi uszodában vastaps kísért... SALGÓTARJÁN 1938. november 27. SBTC- FTC 2-0. Amatőr labdarúgóink bajnoki mérkőzése volt. A csatársor jobb szélén Füstös, a bal szélen Kormos játszott... így már elfogadható, hogy „leégett” a kis Fradi. SIÓFOK 1924. május 11. Az MKSZ 100 km-es országúti kerékpár- versenyét Budapest és Siófok között rendezte. A cél a siófoki templomnál volt. Ide mindösz- sze tizenhármán érkeztek meg az induló 141 versenyzőből! ítéletidő volt, sárban, szélviharban harcoltak az elemekkel a bringá- sok. Közöttük volt Papp Gyula, az FTC versenyzője is, aki ötödiknek ért a célba. A már majdnem ötvenéves versenyző a célba érkezés után lekapta fejéről a sapkáját és csendben elmondott egy Miatyánkat a templom A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztára azok számára nyújt kiváló lehetőséget, akik azért akarnak belépni egy nyugdíjpénztárba, hogy pénzüket hosszú távon maximális biztonságban tudhassák, s emellett az évek során versenyképes hozamra is szert kívánnak tenni. Hasonlóan az ország piacvezető biztosítójának egyéb tevékenységeihez a Hungária Biztosító Nyugdíjpénztárát is a különösen magas szintű szakmai tudás és pénzügyi biztonság jellemzi. Mindez a világ legnagyobb biztosítási csoportjaként ismert Allianz-nak köszönhető, mely a Hungária Biztosító anyavállalataként tőkeerejével és széles korú nemzetközi tapasztalatával a nyugdíjpénztárat is segíti. A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztárába tehát főként azoknak érdemes belépni, akik a nyugdíjpénztárak közötti választásnál a megbízhatóságot és a pénzügyi szakértelmet helyezik a középpontba. A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztára egy JÓ lépés. Mindenkinek. További információkkal a Hungária Biztosító fiókjai és képviselői készséggel állnak rendelkezésére személyesen. vagy a Nyugdíjpénztár 267-5929-es budapesti telefonszámán. Allianz ZJ HUNGÁRIA KBIZTOSÍTÓ RT. NYUGDÍJPÉNZTÁRA A takarékszövetkezetek partnere árnyékában - hálából, hogy célba ért... SOPRON 1944. május 28. Soproni FAC-FTC 2-1. Amint később kiderül, ez a mérkőzés sporttörténeti jelentőségű 90 perc volt. A kis Fradinak ez volt az utolsó amatőr bajnoki meccse - vidéki városban. A zöld-fehérek búcsúgólját Hernádi Pál szerezte, aki 1945 után a Ferencváros csapatát is erősítette. (Az amatőr FTC „pályafutása” 1944. november 19-én ért véget. A Hangya elleni 90 perc a kis Fradi 503. mérkőzése volt.) SZEGED 1929. augusztus 25. Ezen a napon játszotta vízilabdacsapatunk történetének első vidéki bajnoki mérkőzését. A pólósok Szegeden a SZUE ellen 2-0-ra kikaptak. (Érdekes, hogy a profi Ferencváros is Szegeden játszotta első vidéki bajnoki mérkőzését. A futballisták is kikaptak...) SZÉKESFEHÉRVÁR 1950. október 21. Az FTC első világcsúcsa ezen a napon, a székesfehérvári uszodában született meg. A magyar élgárda bevonásával nagyszabású úszóversenyt rendeztek. „A 200 m-es női mellúszással kezdődik a verseny. Novák Éva áll a rajtkőre. Jól sikerült a rajt, s a fordulókat is jól veszi. Az első ötven méter ideje 38.4, s amikor a második százra fordul, 1:21.4-et mutat a versenyóra. Már sejteni lehet, hogy nagyszerű idő lesz. Továbbra is erőteljesen hosszú tempókkal húz, 180-nál még erősíteni is tud. Feldübörög a taps, amikor kihirdetik az időt: 2:48.8 - világcsúcs! A régi világcsúcsot a holland Van Vliet tartotta 2:49.2-vel. Versenyzőtársnői ölelik, csókolják Novák Évát. Ő érte el az első magyar egyéni világcsúcsot!” És valamennyi sportágat beleértve - Novák Éva az FTC első világcsúcstartója! Elévülhetetlen dicsőség... Nagy Béla OPEL GOMBOS 1039 Budapest, Szentendrei út 237. Tel-; 160-9138, 160-9147, 250-4765 TECHEM Kft.