FTC Centenáriumi újság (1999)
1999 / 14. szám
FTC CENTENÁRIUMI ÚJSÁG Amikor Dr. Springer Ferenc, az unoka, kezdörúgást végzett, a család adományozta fémmel bevont „nosztalgia labdával"... Kedvenceink: a Springerek! A 100 éve alapított Ferencvárosi Torna Club első elnöke dr. Springer Ferenc volt. A centenárium kapcsán megkerestük az egykori sportvezető unokáit, az egyesület iránt ma is élénken érdeklődő Dr. Springer Miklóst (71 éves) és Dr. Springer Ferencet (78). A két idős fradistát arról kérdeztük, milyen emlékeik vannak gyermek- és ifjúkorukból a Ferencvárosról, mire emlékeznek vissza a legszívesebben.- Közvetlen emlékeink nincsenek a nagypapáról, mert ő a mi születésünk előtt, még 1920-ban meghalt - mondta Springer Miklós. - Ám a családban szinte nap, mint nap szóba került valamilyen formában. Édesapánk haláláig, 1938-ig állt a klub élén, így abból az időből már számos emlékünk van. Az akkori labdarúgócsapat játékosaival gyerekként jó barátságban voltunk. Sokszor megfordult nálunk Háda Jóska, Toldi Géza, Sárosi Gyurka és Béla, aztán Rudas Feri, Csikós Gyula. A harmincas években már jól érezhető volt,'mit is jelent az egész országban a Ferencváros neve, és büszkék voltunk arra, hogy a mi nagyapánk is alapítók között található.- Egy álomvilág volt gyerekkoromban a Fradi - emlékezett vissza azokra az évekre Springer Ferenc. - Nagyszerű csapat játszott akkor az Üllői úton, és nagyon jó dolog volt fradistának lenni.- Melyik mérkőzésre, mérkőzésekre gondolnak vissza örömmel? S. M.: - Az 1937-es Közép-európai Kupa-győzelemhez vezető úton az Austria Wientől az elődöntő első mécsesén négy-egyre kikaptunk Bécsben. Bár jó csapatunk volt, nem sokan gondolták, hogy háromgólos hátrányból indulva bejutunk a fináléba. Ám a fiúk fantasztikus játékkal hat-egyre győztek, majd aztán a döntőben jobbak voltak az olasz Laziónál is. Nagy élmény volt az a Bologna elleni KK-mérkőzés is, amelyen Toldi Géza négy gólt lőtt. Egyébként hosszú éveken át nem volt olyan meccs, amelyre ne mentem volna ki. Még az elnyomatás idején is ott voltam minden Kinizsi-mérkőzésen, pedig akkoriban nem szabadott azt kiabálni, hogy Hajrá, Fradi! S. F: - Az Austria elleni KK-elődön- tő, amelyen Toldi háromszor vette be a bécsiek kapuját, számomra is felejthetetlen élmény volt. Felállva tombolt a közönség az Üllői úti stadionban. Ha valaki csak azt a meccset látta azokban az években, akkor is egy életre szóló kapcsolatba került a Fradival. Persze, vannak szomorú emlékeim is. A pontos dátumát már nem tudom, 45-ben vagy 46-ban történt, hogy felkeresett Sárosi Gyurka, és elmondta, nem akarnak itt maradni, elmennek külföldre. A kitűnő csatár arra kért, vegyem át a Ferencváros vezetését, mert egy Springer kezében jó helyen lenne ezekben a zavaros időkben. Én megnyugtattam Gyurkát, hogy nálam mindenki alkalmasabb erre a posztra, és én nem akarom semmilyen módon eladni azt, amit a nagyapám és az apám létrehozott; ő megértette az érvelésemet.- Kik voltak a legnagyobb kedvencek? S. F: - Nekem a mai napig a Toldi- féle Ferencváros játékosai. Valamennyien nagyszerű labdarúgók voltak. S. M.: - Kezdeném Korányival, aki apám egyik kedvence volt. Nagyon szerettem Toldit és Kispétert; ők igazi szívemberek, akik képesek voltak meghalni a pályán a Fradi sikeréért. Rudas Fe- ri„civilben" is jó barátom. Aztán kedvelem Mátrait, Dékányt, Lakat Karcsit, Ombódit, Kocsis Sanyit. A hatvanas években imádtam Varga Zolit, és nagyon jó futballistának tartottam Albert Flórit. A későbbi időkből Nyilasit szerettem, csodálatos érzéke volt a futballhoz, és rendkívül sportszerűen játszott. Kedveltem Pusztait és Ebedlit is. Sajnos, itt vége a sornak, mert azóta a játékosok már inkább iparosok, ráadásul manapság mór átalakul a csapat zsoldoshadsereggé. így aztán nem is nagyon beszélhetünk fradistákról, csak Fradiban játszó labdarúgókról.-A Fradi-múzeum két olyan tárgyat is őriz, amelyet önök ajándékoztak a ferencvárosi emlékek gyűjtőhelyének. S. M.: - Az 1937-es KK-sorozatról két relikviát őriztünk a családi vitrin főhelyén. A Lazio elleni kupadöntő római visszavágójára, tüdőgyulladása miatt nem utazhatott el az apánk. A meccs után a játékosok begalvanizál- tatták azt a labdát, amellyel az olasz fővárosban játszottak, a hozzá készített emlékplakettet pedig valamennyi futballista aláírta, és úgy adták át az általuk nagyra becsült, szeretett elnökünknek. Ez a labda később Ferihez került, nálam maradt viszont az a római szobor, amelyet ugyanazon a mérkőzésen kapott a csapat a Laziótól. Ezt a két, számunkra felbecsülhetetlen értékű tárgyat adtuk át a Fradi-múzeum- nak, hogy a mai fiatal ferencvárosi szurkolók is láthassák, milyen dicsőséget szereztek annak idején a zöld-fehér labdarúgók a klubnak és az országnak. Sajnos, Budapest ostroma alatt mások laktak a lakásunkba, és mire visszaköltöztünk, sok írásos és tárgyi emléknek nyoma veszett...- A családban mennyire ápolták és ápolják ajradizmus" hagyományait? S. E: - A Springer névvel nem lehetett nem tudomást venni a dicső múltról. A háború után például rendszeresen érezhettem, hogy milyen csodálatos őseim voltak. Amikor a különböző hivatalokban megtudták, hogy Springernek hívnak, másképp kezeltek, mint egy „egyszerű földi halandót". Az öcsém megszállott fradista a mai napig, és utódaink mindkettőnk családjában ízig-vérig irodisták lettek.- A meccsekre még ma is kijárnak? S. E: - Tizenegy éves koromban egy betegség következtében megmerevedett az egyik lábam és az egyik kezem, ám ennek ellenére évtizedeken át kijártam a Fradi-meccsekre. Az utóbbi időben azonban az egészségi állapotom már nem nagyon engedi a mérkőzések helyszínen történő megtekintését, igaz, a mai produkció nem olyan, hogy ezt rettenetesen sajnálnom kellene. A televízióban viszont mindig megnézem a Ferencváros mérkőzéseit. A hetvenes években Papácsy Ervinnel együtt vettem részt a Baráti Kör munkájában, és nagyon sajnálom, hogy ma már ez sem olyan baráti, mint annak idején... Egyébként remélem, a gyönyörű sportlétesítmények megmaradnak a Fradinál, és bízom benne, hogy látok még én is jó Ferencvárost a zöld gyepen. S. M.: - Bár az ötvenes években politikai okokból öt évig nem dolgozhattam a jogi végzettségemnek megfelelően, később jogászként, jogtanácsosként, majd egy nagy külkereskedelmi vállalat igazgatójaként is kijártam a pesti meccsekre, sőt, néha még vidékre is elmentem a csapattal. Aztán hat év kimaradt, mert a munkám miatt Svédországban és az NSZK-ban töltöttem három-három esztendőt. A fővárosi mérkőzéseken ma is ott vagyok, bár mostanában nem sok örömöm telik benne. Megmondom őszintén, többet vártam a Fraditól a százéves jubileumra. Tudom, kemény szavak, de engem letaglózott, hogy a centenáriumra sikerült összehozni az utóbbi tíz év leggyengébb Fradiját. Úgy gondolom, több lélekkel kellene a Fradi-címeres mezben játszani, mint azt a legtöbben teszik. Két új játékosról, Mátyusról és Lendvairól sokan példát vehetnének; valahogy úgy kellene hajtani a zöld-fehér színekért, Ahogyan ők teszik... NI. S.
