FTC Centenáriumi újság (1999)
1999 / 13. szám
FTC CENTENÁRIUMI ÚJSÁG 7 A gól örök (Juhász Gyula után szabadon) Az évek jönnek, mennek, elsuhannak, A dolgok rendje ez volt, s mindig ez, Csak egy maradt, mi szívünket vidítva Szokott útján a háló felé fel-fel tünedez. Változik az élet rendje, Új és új nevek, csapatok tűnnek fel és el, Csak egy állandó: a szeletes bőr barnás színe A szürke napokba örömet lehel. Hány csapat választ védekező taktikát, Sok néző ezért joggal hőbörög, De 6 nem csalt meg, hű maradt mihozzánk, A gól volt, van, lesz - a gól örök! Kovái Iván Május 19-én huszonötödik születésnapját ünnepli második (sokaknak az első...) otthonunk, az Üllői úti Ferencváros stadion. Aligha kétséges, hogy minden Fradi-szurkolónak rengeteg élménye van a pályával kapcsolatban: itt együtt örülünk, s néha sírunk is. Természetes, hogy a ferencvárosi futballistáknak is soha el nem múló kötődéseik vannak az arénával kapcsolatban. Lehet-e elfelejteni a megannyi nagy meccset, a csodálatos győzelmeket, a mindig remek hangulatot, a gólokat, ne adj' Isten, a kihagyott helyzeteket. Ezúttal is két egykori Fradi-támadó beszélgetett, Dzurják „Csöpi" ezúttal Wukovics Lászlót fogatta. WURO- A gól, gól, gól! című műsorban egy Vasas-szurkoló a jobb füledről és a születési dátumodból azonnal felismert, amikor elhangzott a kulcsszó: Ferencváros.- Engem is kicsit meglepett, de azt hiszem, nem véletlen ez, hiszen a Fradiban nevelkedtem, és ott lettem ismert labdarúgó. Tizenhat évig voltom a zöld-fehérek igazolt labdarúgója. 1978-ban még gyerekként kerültem a klubhoz, és miután kiöregedtem az ifiből, 1988-ban írhattam alá első szerződésemet.- Mi volt azoka, hogy saját nevelésű játékosként, ilyen hosszú, és sikeres időszak után 1994-ben a távozás mellett döntöttél?- Akkor is elmondtam, most is csak megismételhetem: magamtól soha nem jöttem volna el a Fradiból. Ha rajtam múlik, még most is az FTC csatára vagyok. Megnősültem és otthonra volt szükségem, azonban a klub nem tudott lakást biztosítani számomra.- Nyomós az érv, de azért gondolom, nem volt könnyű a döntés, ráadásul éppen az ősi ellenfélhez, az Újpesthez szerződtél.- Voltak álmatlan éjszakáim, azonban úgy hittem, majd csak túlélem én is, hiszen megtörtént ez már más ősfradistával is. Elég, ha például Ebedli Zolit említem.- Hogyan fogadott a Fradi-tábor, mikor ellenfélként először érkeztél az Üllői útra?- Szitok-áradattal.- Készültél erre?- Igen. Természetesnek tartottam ezt a fogadtatást, hiszen aki elhagyja a Fradit, az mindig ezt kapja. Talán Zsiborás Gabi volt az egyetlen kivétel. Nem olyan régen azonban egy nagy Fradi-szurkoló a következőket mondta nekem: „aki a mi kölykünk, azt soha nem tagadjuk meg.'- Beszélgetésünk apropója, hogy az Üllői úti stadion huszonöt éves lesz, és te itt a negyedszázad legeredményesebb góllövői közé tartozol. Az arénával kapcsolatos legszebb emlékeidre lennék kíváncsi, de ha már a távozásoddal kezdtük, először az érdekelte, milyen volt lilába érkezni az Üllői útra?- Felemás érzések kavarogtak bennem, mikor beléptem a szentélybe. Magyarország legnívósabb, legismertebb stadionjában azonban vendégként is felemelő érzés pályára lépni.- Feldobódtál rendesen, hiszen két gólt is szereztél.- Ne is mondd. Egyik szemem sírt, a másik nevetett. A góljaim után fel sem emeltem a kezem...- Nyilván ezt a fellépést, a két találatot soha nem felejted el, mint gondolom azt sem, amikor először ferencvárosi színekben játszhattál a stadionban.- Mintha csak tegnap történt volna. Legelőször 1988 márciusában egy nemzetközi mérkőzésen, a norvég Kongsviger együttese ellen Rákosi Gyula felvitt az ifiből, és ekkor léphettem első alkalommal az Üllői úti gyepre. Még ez év májusában, az FTC—Videoton 3-0-al végződött találkozón teljesült gyerekkori álmom, amikor tizennyolc éves ifistaként jutalomból, hogy megízlelhessen a légkört, öt percre beállhat- tam.- Aztán jöttek szép sorjában a szemfüles, és sokszor szemtelen Wukovics-gólok. Melyek azok az Üllői úti találatok, amelyek élénken élnek emlékezetedben?- Kitűnő memóriám van, ha jól belegondolok, akkor azt hiszem, minden gólomat fel tudom idézni. Most, hogy így rákérdeztél, először egy 91 -es Győr ellen az utolsó percben elért gól villant be. A nyolcvanadik percig a vendégek vezettek, aztán Lipcsei Peti az év góljával egyenlített, majd egy Balog Torony által megcsúsztatott labdát öt méterről vágtam az öltöző felőli kapuba. Az egyik leglátványosabb gólomat 92- ben a Siófoknak rúgtam, tizenhét méterről, jobb külsővel a bal felső sarokba. Akkor öt—nullra győztünk, és a következő meccsen, Diósgyőrben bajnokok lettünk. Megjegyzem: ott az én két gólommal győztünk, de ezt 1994-re a szitkozódok elfelejtették... Egyetlen mesterhármasommal 93- ban a Csepelt vertük, s ha már a Fradiról van szó, hát érdekes, hogy Hajdú Attila kapta tőlem a triplát. Visszatérve az 1992- es tavaszi nagy menetelésre: a Tatabánya ellen a balösszekötő helyéről, az ötös sarkáról egy másik fradista, Józsa Miki fölött sikerült látványosan átemelnem a labdát, a hosszú sarokba. De ha belelendülök, hosz- szasan tudnám sorolni emlékeimet.- A nagy meccseken, a gólokon kívül van még valami különleges élményed a stadionról?- Míg élek, nem felejtem el, amikor az egyik mérkőzés előtti edzésen, keresztben játszottunk a pályán, és Sisak (ez Páling Zsolt beceneve) fejjel bezuhant a vizesárokba. Nagy lendülettel tört kapura, Limpergerrel vállal ütköztek, és Zsolt a hirdetőtáblán átesve, fejjel lefelé, eltűnt a mélyben. A fél csapat fetrengett a röhögéstől, a másik fele a döbbenettől dermedt meg. Óráknak tűnő másodpercek után Sisak előmászott, „egyik lábát hozta a kezében", és megnyugtatott mindenkit, köszöni, jól van...- Jelenleg annak a III. kerületnek vagy a csapatkapitánya, amely sok problémával küszködik, te azonban ennek ellenére termeled a gólokat.- Jólesik, hogy a csapattársaim bíznak bennem, és így a nehézségek ellenére is sikerült jó formába lendülnöm. Profi módon készülök és remélem, lesz még módon arra, hogy góljaimnak köszönhetően, jobb körülmények között folytassam pályafutásomat, akár itthon, vagy külföldön. Tudod, amikor a 7-1-es FTC—Kerület fordulóban ismét ellenfélként érkeztem az Üllői útra, újra azt éreztem, mint amit akkor, amikor bajnokok lettünk. Hogy én itt, ebben a stadionban - játszhatok akármelyik klubban -itthon vagyok... AVIS AVIS AVIS
