Fradi újság (1998)

1998 / 2. szám

16 FRADI ÚJSÁG HAJNALKA A NÉPLIGETBEN A Ferencváros bajnokságot nyert női kosárlabda csapatából tavaly nyá­ron Sopronba, a nagy rivális GYSEV- hez távozott a ponterős center, Béres Tímea. Helyére egy hosszú hajú, ked­ves lány érkezett: Hollósy Hajnalka a másik nagy vetélytárstól, a Diósgyőrtől igazolt a Fradiba. Sokáig úgy tűnt, nem igazán találja helyét a csapatban. Kevés pontot szer­zett, és a mezőnymunkában sem igen jeleskedett. Aztán a bajnokság hajrájá­ra, a rájátszásra egy csapásra minden megváltozott. Sorra dobta a kosarakat, szorgalmasan gyűjtötte a lepattanókat, és oroszlánrészt vállalt abban, hogy az FTC-Diego magabiztosan, három mér­kőzésen verte a négy közé jutásért a BSE-t. De ki is valójában Hollósy Hajni?- Csepelen jártam általános iskolá­ba, és már az első osztályban azt mondta a tanárom a szüleimnek, hogy engedjenek kosárlabdaedzésre járni, mert van érzékem ehhez a játékhoz - idézte fel a kezdeteket.- A későbbiekben milyen csapatok­ban játszottál?- Eleinte az iskolában kosaraztam. Tízéves koromban kerültem a Csepel SC-hez, majd annak megszűnése után a BKV Előre következett. A BEAC-ban négy évet töltöttem, és ezután igazol­tam Diósgyőrbe. Ott két idényt játszot­tam, és tavaly nyáron lejárt a szerződé­sem a DKSK-nál. Nem rejtettem véka alá, hogy szeretnék visszajönni Buda­pestre, hiszen itt él a családom, és Miskolcon nagyon hiányoztak nekem.- Ettől függetlenül hogyan érezted magad Miskolcon?-Tulajdonképpen nem rosszul. Sok barátom lett a városban, nagy közön­ség volt a mérkőzéseinken. Az akkori edzőt, Király Sándort leszámítva, min­denre és mindenkire szívesen gondo­lok vissza. Óriási elvárások voltak a csapattal szemben, a miskolciak na­gyon ki voltak éhezve a sikerre. Szóval, vannak szép emlékeim, de nem akar­tam tovább ott maradni.- ...és ekkor jött a Ferencváros ajánlata. EGY OLDAL M - EGY KÉRDÉS A Ah Fradi mikor I HTjátszott utol­jára Buka­restben?- Igen, és nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a bajnokcsapat meg­keresett, és szerződést ajánlott. A pa­lánk alatti játékban számítottak rám, de sajnos, a bajnokság alapszakaszában nem igazán ment a játék. Az okát pon­tosan nem tudom; talán azért sikerült a vártnál sokkal rosszabbul az idény, mert nem tudtam kellően feloldódni a mérkőzéseken. Szóval, joggal voltak velem elégedetlenek a Fradi vezetői.- A rájátszás első körében, a BSE elleni mérkőzéseken azonban mintha egy egészen más Hollósyt láttunk vol­na. Mi történt?- Véget ért a „téli álom". Komolyra fordítva: igazából ezt sem tudom meg­magyarázni, de - főleg az első két meccsen - végre éreztem a játékot, és teljesen felszabadultan kosaraztam. Nem vagyok elég technikás játékos, vi­szont a lepattanókért vívott harcban sokkal dinamikusabban küzdők, mint sokan mások. A BSE ellen sok lepatta­nót szedtem, és az ellenfél palánkja alatt szerzett labdákból jó néhány pon­tot dobtam, illetve dobtak a csapattár­saim.- A népligeti összecsapáson több­ször is kórusban kiabálták a nevedet...- Általában nem figyelek a nézőtér­ről érkező bekiabálásokra, ki tudom zárni a közönséget. Ezt viszont meg­hallottam, és nagyon jól esett. Bár még mindig nem érzem itt magam teljesen otthon, lassan kezdtem érteni, mit is jelent a Ferencvárosban sportolni. Re­mélem, még sokszor kiérdemiem a Fradi-szurkolók dicséretét.- Ha már a közönségnél tartunk: a Fradi miskolci vendégszereplése során téged is megtaláltak a DKSK-drukkerek.- Nemcsak engem, hanem az egész csapatot. Nagyon gusztustalan dolog volt, és sajnálom, hogy már el­felejtették: én is játszottam diósgyőri mezben.- A tavalyi magyarországi Európa- bajnokságon te is tagja voltál a negye­dik helyen végzett válogatottnak. Mikor láthatunk újból a nemzeti csapatban?- Az Eb-n én csak epizódszerepe­ket kaptam, de ezeknek is nagyon örül­tem. Nekem már az is nagy siker volt, hogy egyáltalán bekerülhettem a csa­patba. Ami ezt az évet illeti, egyelőre fogalmam sincs, hogyan alakulnak a dolgaim. Néhány hétig sérült voltam, és a jobb bokámat lehet, hogy meg kell majd operálni a szalagok miatt. ^ Természetesen szeretnék ismét váloga- jtott lenni, de erre csak akkor van esé- llyem, ha egészséges vagyok.- Meg akkor, ha úgy játszol mint a BSE ellen. Belülről hogyan látod: mire lehet képes a bajnoki rájátszásban a Fradi?- Azt hiszem, nagy meglepetéseket fogunk még okozni, a GYSEV joggal tarthat tőlünk. Bizom benne, hogy ne­kem is legalább úgy megy majd a játék ellenük, mint a rájátszás első körében, és minél többet tudok segíteni a csa­patnak. Szinte azóta a Fradi-szur­kolók egyik kedvence, amióta először pályára lépett az NB I- es női kézi labdacsapatban. Szőke, kékszemű, csinos és mindemellett remekül játszik. Lát a pályán, és a góllövéssel sem ál hadilábon. A rendszeresen meccsre járók bizonyára már kitalálták. Takács Gabrielláról, a Herz-FTC sokoldalú já­tékosáról szólnak ezek a mondatok. Pedig tulajdonképpen véletlenül lett kézilabdázó, hiszen előtte sok más sportágat is kipróbált.- Sporttagozatos iskolába jártam, és ötödikben, amikor kötelező volt sportágat választani, engem nem érdekelt külö­nösebben a kézilabda - emlékezett. - Az osztálytársaim vi­szont a Fradiban játszottak, és tizenhárom éves koromban egyszer én is elmentem velük edzésre. Addig csak az iskolai csapatban kéziztem. Megnézett az edző, Schmauder Margit néni, és még aznap leigazolt a Ferencváros. A következő négy esztendőben végigjárta a szokásos sza­márlétrát, amíg tizenhét évesen bemutatkozhatott az első osztályban. Elek Gyula edzette akkoriban a felnőtt csapatot, és a Szeged ellen pályára küldte Takács Gabit. Szabó Melin­dát kellett fognia, ami manapság sem könnyű feladat. A tá­madások során irányítóként játszott, és nem is rosszul: négy gólt jegyeztek fel a neve mellé. Az azóta eltelt évek alatt minden mezőnybeli poszton sze­repelt, ahogy azt a csapat érdeke megkívánta.- Nincs kedvenc posztom, mindig azt játszom szívesen, ami éppen a feladatom - mondta. - Ha az ember több he­lyen megfordul, az csak hasznára válik, mert jobban át tudja látni az egyes figurák lényegét. A különböző posztokon való játék számos olyan dologra is rávilágít, amire nem biztos, hogy rájön a kézilabdás, ha mindig ugyanaz a feladata. Takács Gabi nevéhez egy különleges teljesítmény is fű­ződik. A Bajnokok Ligája őszi selejtezői során a ciprusiak legjobb csapata volt a Fradi ellenfele, és a zöld-fehérek a két mérkőzésen több mint százötven gólt dobtak a szigetországi- „ aknak. Az első meccsen a szőke játékos huszonkétszer vette p'be a vendégek kapuját, ami abszolút klubrekord. Sőt, ő úgy tudja, ez több annál, mert magyar játékos még sohasem lőtt ennyi gólt nemzetközi tétmérkőzésen. Az utóbbi hónapokban a korábbinál sokkal nagyobb teher hárult Takácsra. Még az őszi idényben megsérült a Fradi válogatott irányítója, Kökény Bea, akinek a pótlása rendkívül nagy feladatot jelentett a csa­pat számára. Gabi igyekezett megoldani a szinte megoldha- tatlant, és elmondható, hogy nem vallott szégyent. - Aki azt GABIM mondja, hogy vége a Fradi-kor- szaknak, az nincs tisztában az­zal, hogy mit jelent a sportoló­nak a hullámvölgy - magyaráz­ta. - Válogatott játékosok egész sora sérült meg egymás után, és ezt minden csapat megsíny­lette volna. Nemzetközi szinten természetesen sokkal éle­sebben jelentkeztek az ő kiesésük miatti problémák. Most azonban kezdünk visszarázódni a régi kerékvágásba. A sérül­tek zöme már meggyógyult, szóval, „túléltük" ezt a nem iga­zán szerencsés időszakot. A legnagyobb gondot Kökény Bea hosszú sérülése jelentette. Támadásban még tudtuk úgy- abogy pótolni, de a védekezésben megszenvedtük a hiányát, és sok gólt kaptunk. Takács Gabi az a fajta játékos, aki nem foglalkozik a bí­rókkal. Mint mondta, eddig sem kapott a Fradi segítséget a játékvezetőktől, ám úgy érzi, az utóbbi hónapokban többen is kihasználták a csapat átmeneti nehézségeit. Korábban job­ban el tudta viselni az együttes a bírói tévedéseket, mosta­nában ez némi gondot okozott. Ennél jóval kellemesebb téma a válogatottság. Ő is tagja a Német-Zsiga páros keretének, amelyben a dunaújvárosi Sávolt Erika a nagy vetélytársa a balszélső posztjáért. A rivá­lis annyiban előnyben van, hogy ő szélsőt szokott játszani, míg Gabi hol ezt, hol azt. Függetlenül az éppen aktuális „beosztástól" sok szép emléket őriz ferencvárosi pályafutásából. A magyar bajnok­ságok mindegyikéhez fűződik egy-egy kellemes dolog. A legelső aranyérem megnyerése fantasztikus volt számára, de minden további bajnoki cím nagy örömöt jelentett. Ami a nemzetközi porondot illeti, a Kupagyőztesek Európa Kupájá­nak hatalmas csatában elvesztett döntőjét tartja a legna­gyobb élményének.- Én azt gondolom, hogy még nincs lefutva ez a mosta­ni bajnokság sem - mondta. - Egy biztos: mi nem adjuk fel. A Magyar Kupát pedig mindentől függetlenül szeretnénk megnyerni, így ha esetleg lemaradunk a Bajnokok Ligájáról, akkor a KEK-ben mutathatjuk meg, hogy azért még mindig nagyon jó csapat a Ferencváros. Takács Gabriellát az idén nyárig köti szerződése a Fradi­hoz. A hogyan továbbról március elsején még nem tudott semmit sem mondani. Megfordult a fejében a külföldi sze­replés gondolata, de az is könnyen lehet, hogy az ősszel vál­tozatlanul zöld-fehér mezben láthatjuk őt a népligeti csar­nokban. M. S. EGYÜTT A SIKERÉRT A DIEGO Kft. 1992-ben alakult és ma már 100%-ban magyar tulajdonú vállalat. Kezdetben csak pad­lószőnyegeket forgalmazott, de 5 év alatt komoly piaci részesedést szerzett a PVC, a laminált DIGOSTEP parketta- és a padlólappiacon. Jelenleg az ország legnagyobb padlószőnyeg és PVC importőre és a leg­jobb belga és francia gyárakat képviseli. Négy saját és 25 franchise tulajdonú áruházzal rendelkezik Magyarországon. Mindent elkövet, hogy kiváló minőségű termékeket elérhető árakon juttasson el a fogyasztókhoz. Egykori szlogenünket ma is komolyan vesszük, miszerint „Ezek a DIEGO-s fiúk mindig kitalálnak va­lamit", úgy gondoltuk, hogy a Ferencvárossal, ezzel a nagy múltú, sikeres klubbal kötött együttműködés számunkra és a Ferencváros számára is gyümölcsöző, távlatokat nyitó, tartós együttműködés lesz. Ennek nincs is akadálya, hiszen mindkét csapat fiatal, lendületes és népszerű, így valószínű mindkettő jó reklám egymásnak. A bajnok FTC-DIEGO női kosárlabdacsapat fő támogatójaként pedig büszkék vagyunk, hogy hozzájárulhatunk sikereik elősegítéséhez. DIEGO PADLÓBURKOLÓ RENDSZÍR 2372 Dabas, Beton út 26. Telefon: (06-29)368-731, 367-770, 367-771 • Fax: (06-29)367-774

Next

/
Thumbnails
Contents