Fradi újság (1998)

1998 / 2. szám

5 P otemkin Károly sem gondolta volna, mikor egy fegyelmi ügyből ki­folyólag a BVSC-ben szabadlistára tették, hogy pár hét múlva a Ferencváros kezdőcsapatában léphet pályára bajnoki mérkőzésen.- Tudom, hogy nem szívesen beszélsz róla, de - ígérem, utoljára - meséld el mégegyszer azt a Szönyi úti malőrt. Már csak azért is, mert volt klubod úgy nyilatko­zott, a sorozatos késések miatt til­tottak ki az öltözőből.- Ez egy hosszabb történet. Még korábban élesen bíráltam a szakosztály egyes döntéseit, no nem az újságokban, csupán az öl­tözőben. Nem értettem, hogy mi­kor az utánpótlás-nevelés fontos­ságát fennen hangoztatják, hogyan igazolhatnak játékosokat a román másodosztályból. Ez valahogy a ve­zetők tudomására juthatott, onnan kezdve folyamatosan „osztottak".- Nem is játszattak?- Nem hagytak ki, mert kevés volt a keretben a csatár, összesen 26 élvonalbeli mérkőzésen jutot­tam szóhoz a vasutasoknál. Ősszel öt találkozón szerepeltem, s négy gólt lőttem. Közben a tarcsiban húsz meccsen 42-szer találtam a hálóba. Szerintem ez nem is olyan rossz arány.- Tehát nem is késtél rendsze­resen az edzésekről?- Előfordult. De a Szőnyi úton mindig pénzbüntetés jár a késése­kért, amit be is fizettem a kasszába.- Fiatal korodra meglehetősen önérzetes vagy...- Szerintem ez a tulajdonsá­gom nem válhat a hátrányomra. Végül is a Fradi számomra előrelé­pést jelent a BVSC-hez képest, márpedig ha nem teszem azt az ominózus megjegyzést, egyáltalán nem biztos, hogy most itt beszél­getnénk az Üllői úton.- Nem tartasz attól, hogy egy­két gyengébbre sikeredett teljesít­mény után hamar megtalálnak té­ged a szurkolók?- Nem félek. Gólokat kell rúg­nom, akkor senki nem foglalkozik majd azzal, milyen körülmények kö­zött kerültem ide. S azt a vasutasok­nál is hangoztatták, hogy nem a já­téktudásommal akadt problémájuk.- Végül is konkrétan ki hívott a zöld-fehérekhez?- Simon Tibi pedzegette, hogy lenne keresnivalóm. Amikor ő is a BVSC-ben játszott, igen jó barát­ságba kerültünk. Örülök, hogy ismét egy csapatban futballozhatok vele.- Meddig szól a szerződésed? - Kölcsönjátékosként szerepe­lek a Fradiban, a megállapodás idény végén jár le. Az lenne a leg­szebb, ha nyár után is maradhatnék az Üllői úton, ugyanis az azt jelen­tené, sikeres tavaszt tudhatok ma­gam mögött. FRADI ÚJSÁG- Egyébként melyik csapatnak szurkoltál gyerekkorodban?- Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem volt csapatom. Édesapám is NB l-es futballista volt, rajta ke­resztül inkább a játékot szerettem meg. Bár az kétségtelen, a Ferenc­város Bajnokok Ligája-beli szerep­lése komoly hatással volt rám. A külföldi együttesek között már van egy-két kedvencem, például az Inter, az Arsenal, elsősorban a Bergkamp, Wright csatársor miatt, no és a Barcelona.- A Siófok ellen te is a kezdő együttesben kaptál helyet. Nem rettentél meg a hirtelen jött lehető­ségtől?- Nem vagyok az a típus, aki megretten a feladatoktól. Elkeserí­tett, hogy vereség lett a vége. Be­lülről úgy tűnt, hogy a bekapott gól után kicsit görcsösen játszottunk. Mit is mondhatnék mást, minlhogy minél rövidebb időn belül igyek­szünk kiengesztelni majd a szurko­lókat.- Hallom, hogy civilben szakács a végzettséged. Gyakran főzöl ott­hon?- Természetesen. A meleg- szendvics a’ la Potemkin például mindenhol nagy sikert arat. A re­szelt sajtot, tejfölt, tojássárgáját összekeverem, s a kenyérre még kolbászt, paprikát és paradicsomot is vágok, és így teszem a sütőbe.- S annak nincs meg a recept­je, hogy hogyan lehet bajnok idén a Fradi?- Mindannyian azt kutatjuk. Majd csak kifőzünk valamit. M linkovics László elég hamar átesett a tűzkeresztségen, már ami az élvo­nalbeli debütálást illeti. A 25 éves középpályás tavaly ősszel még az NB ll-es Komárom FC-ben játszott, az új esztendő be­köszöntővel azonban mindjárt két osztályt ugrott felfelé. S itt az Üllői úton a kéthónapos alapozó munkát követően rögtön a Siófok elleni idénynyitón helyet kapott álmai csapatában. Fiatalabb korában, még a me­gyei l-ben szereplő Komáromi Olajbányász együttesének remény- teljes tehetségeként gyakorta járt föl a haverokkal, zöld-fehér zászló­val felszerelkezve a Fradi-mecs- csekre. Mostantól minden egyes találkozóra el kell jönnie, s bent a gyepen minden pillanatát kiélvez­heti, hogy - egykori megszokott helyéről - már neki is szurkolnak a B-közép tagjai...- Ki volt a kedvenc ferencvárosi játékosod?- A Nyilasi-féle generációt saj­nos már nem láthattam, hiszen ké­sőbb születtem. Nekem mindig is Simon Tibor volt a példaképem, gondolni sem mertem volna, hogy valaha együtt futballozhatunk. Tit­kon azért álmodoztam róla.- Hogyan kerültél a klubhoz?- A Fradi és a KFC egyik lelkes törzsszurkolójának, Rajkai Tibornak nagyon sokat köszönhetek. Mielőtt a Fradihoz jöttem volna, az UTE egyik vezetője már felhívott telefo­non, utazzak fel egy próbajátékra a Megyeri útra. Amikor ezt elmesél­tem Tibinek, leállított, s megígérte, hogy ha kellek a Ferencvárosnak, ott folytathatom a pályafutásomat. Úgyhogy ő ajánlott be a zöld-fehé­rekhez, s be is tartotta az ígéretét, j Úgy tűnik, elnyertem a szakvezető:, tetszését, hiszen szerződési kap­tam, a jövő év nyaráig a Fradi játé-1 kosának vallhatom magam.- A Komáromban standard kez­dőembernek számítottál. Nem tar­tottál attól, hogy itt jóval kevesebb játéklehetőséghez jutsz majd, mint annak előtte?- Egy ilyen sanszot akkor sem mulaszthattam volna el, ha a tava­szi idényben jobbára csak a kispa­don ücsörgők. Óriási dolog, hogy én is itt lehetek, válogatott játéko­sok között, az ország legnépsze­rűbb klubjában. Ráadásul megle­pően kedvesen fogadtak a srácok, pedig teljesen ismeretlenül top­pantam be először az öltözőbe.- Akkor az már egyenesen me­sébe illő, hogy az újságot fellapoz­va a saját nevedet is olvashattad a nyitóforduló összeállításainál.- Akkor még nem is hittem el, elvégre az edzők az utolsó pillanat­ban is változtathatnak az újságírók­nak megsúgott tizenegyen. A dél­utáni taktikai értekezleten azonban már meggyőződhettem róla, Nyila­si Tibor valóban bizalmat szavazott nekem. Jóleső remegés futott át rajtam, aztán legbelül kezdtem fo­kozatosan felpörgetni magam.- Milyen tanácsokkal küldött pályára az edződ?- Azt mondta, előbb nyugodtan „építsem fel a játékomat”, vagyis válasszam a legegyszerűbb meg­oldásokat, s csak később vállal­kozzak bonyolultabb feladatokra.- A 0-2-ből ítélve neked sem sikerült minden úgy, ahogy elter­vezted. ..- Szerettem volna győztes mér­kőzésen bemutatkozni a Fradiban, borzasztóan sajnálom, hogy nem jött össze. Ettől függetlenül talán megértik, miért marad számomra mégis különösen emlékezetes az a nap.- Egyébként civilben mi a szak­mád?- Autószerelői iskolát végez­tem, és régebben sofőrként is dol­goztam.- Te is autóbolond vagy?- Nem, s talán azon sem le­pődsz meg, hogy jelenleg nincs műhelyem. Egy jó öreg, 18 éves Opel Mantával járok.- Negyed évszázadnyi vidéki élet után hogyan viseled a főváros viszontagságait?- A Fradi-szállóban lakom, edzéseken kívül eleddig csak el­vétve mozdulok ki, úgyhogy a pes­ti forgatagból még semmit sem ta­pasztaltam. Remélem, lesz időm beleszokni. n. gy. EGY OLDAL - EGY KÉRDÉS § Az FTC jelenlegi játékoskeretéből mondjon három nőtlen labdarú­gót...®

Next

/
Thumbnails
Contents