Fradi újság (1998)
1998 / 9. szám
22 FRADI ÚJSÁG Az Üllői út rabja mondta,,, Amikor ezek a sorok íródnak - az UTE elleni 1-1 után - még nem dőlt el véglegesen, a dobogó melyik fokán zárja az 1997—98-as bajnoki szezont a Ferencváros futballcsapata. Éppen ezért igen nehéz úgy megvonni a mérleget, hogy nem tudni, sikerült-e teljesíteni az elvárást, s a gárda jövőre is kiléphet-e a nemzetközi kupaporondra vagy sem. Könnyen lehet, hogy éppen a mostani, MTK elleni összecsapás adja meg erre a választ. Mégis úgy éreztük, a lap idei utolsó számát nem jelentethetjük meg Nyilasi Tibor összegző értékelése nélkül. Tehát lássuk, hogyan látja a tavaszi teljesítményt a gárda vezető edzője - egy korántsem elhanyagolható szempontot, egyelőre figyelmen kívül hagyva...- A tavaszi szezonnyitó előtt nem győzted hangsúlyozni, hogy bár a sérülések okoztak zökkenőket, elégedett vagy a felkészüléssel. Sikerült megvalósítani a csapattal az akkor megfogalmazott elképzeléseket?- Valóban hatékony alapozáson jutottunk túl, a bécsi és a BS-beli teremtorna és a chilei túra is jól illeszkedett bele a formába hozás időszakának programjába. Keserűséget okozott azonban Lipcsei sérülése. Miriuta már- már akut betegsége, nagy kár, hogy két ilyen kulcsember csak a későbbiekben lett teljes értékű. De a januárban és februárban elvégzett munka azt hiszem, meghozta a gyümölcsét, hiszen a Fradi hagyományaihoz híven a tavasz dinamikusabbra sikeredett az őszi idénynél.- Pedig mindjárt az elején jött egy letaglózó pofon, hazai pályán 0-2-es vereség a Siófoktól.- A következő fordulókban bizonyítottuk, hogy csak botlás volt az a fiaskó. Most mondhatnám, hogy azon a mérkőzésen is más lehetett volna az eredmény, ha a 13. percben a bíró megadja Mlinkovics teljesen szabályos gólját... Lehet, hogy a bajnokság kimenetelét döntően befolyásoló momentum volt, persze utólag fölösleges bármiféle okoskodás. Mi sajnos ősszel hullajtottunk el inkább értékes pontokat.- A pofont kiheverve szépen fokozatosan összerázódott a társaság.-Igen, a hangulat hosszú szünet után ismét a régi Fradi-öltö- zőbeli hangulatra emlékeztetett, s játékban is lépésről lépésre javultunk. Ráadásul a közönséggel is egymásra találtak a fiúk, amely a győri futballvarázslathoz, és az Újpest elleni táblás házhoz vezetett.- A pályán és az öltözőben egyaránt megmutatkozott a kollektíva ereje, ugyanis a székházban történtektől függetleníteni tudták magukat a játékosok.- Büszke is vagyok a srácokra, kevés élvonalbeli társulat viselte volna így a körülményeket. Hétről hétre cikkeztek az újságok a klub eladásáról, no és a fizetések is rendre csúsztak, de a csapat tagjai felül tudtak emelkedni az anyagi problémákon is. A címerben szereplő három E betű szellemiségét ebben az időszakban mindenki a sajátjának érezte. Másutt egészen biztosan utcára kerültek volna a hasonló volumenű gondok. Egyébként biztos vagyok benne, hogy a klub rövid időn belül rendezi a tartozásokat.- Játéka alapján kikkel voltál messzemenőkig elégedett?- Nem szeretnék senkit külön kiemelni, de elmarasztalni sincs okom. A kapusok hozták magukat, hátul Dragoner stabil emberré vált, Szűcs Misi maga volt a megbízhatóság. Vámosi és Schultz több lehetőséget is kaptak volna, ha nem sérülnek meg. Nagy Norbiban talán végképp feloldódott a görcs, Lipcsei a tavasz közepétől már régi önmagát idézte. Vincze Ottó sem okozott csalódást, bár benne még több van, Miriuta is meghatározó figura. Elöl Horváth Feri kiegyensúlyozott jó teljesítményt nyújtott, a végére Nicsenko is magára talált.- A jövő csapatának gerincét tehát adottnak is lehetne tekinteni. Letetted-e már a vezetőség asztalára, hogy a jelenlegi keretből kiktől akarsz megválni, és hogy kiket szemeltél ki, akik szerinted valóban erősítést jelentenének az Üllői úton?- A befektetői tárgyalások elhúzódása miatt ez még igencsak odébb van. Amíg nem ismerjük a lehetőségeinket, addig komolyan nem is tervezhetünk. Éppen ezért nem szeretnék konkrét neveket említeni, ráadásul azt sem tudjuk, hogy a mostani játékosaink közül kiket keresnek meg külföldről.- Segítek. Lipcseit visszahívja a Porto, Vinczének is jelentkeznie kell Svájcban. Két alappillérét máris elvesztheti a csapat... És akkor nem beszéltünk arról, hogy Nagy Norbertét és Dragonért is huzamosabb ideje figyelik a menedzserek.- A játékosok vásárlása, vagy esetleges megtartása nem az én asztalom, ez a vezetőség dolga. Én legfeljebb elmondhatom, hogy kiket látnék szívesen az együttesben. Ha nem tudunk megtartani senkit az említettek közül és pótolni sem sikerülne őket, nehezebb helyzetben lennék, ez biztos. De szegény ember vízzel főz - persze örül neki, hogy a levesbe egy kis vegeta és néhány húsdarab is bekerül, hiszen úgy finomabb.- 5 nem félsz attól, hogy erősítések ügyében a Fradi kifut az időből? Az UTE már jó pár hete közzétette, kikkel vette fel a tárgyalásokat. ..- Nincs itt szükség teljes vérátömlesztésre. A lényeg az, hogy a keret 75%-a mélyen kötődjön a Ferencvároshoz, még azok is, akik nemrég érkeztek az Üllői útra. Hozzájuk kell megtalálnunk azt a néhány kiegészítő játékost, akik tudásuk alapján helyet követelnek maguknak a kezdő tizenegyben, ugyanakkor nem egy idény alatt szintén meggyőződjön arról, hogy idehaza csak a Fradiban érdemes futballoznia. Ha így összeáll a keret, már nem lehet baj.- A Fradihoz való kötődésről éppen te mutattál példát a napokban. Ellen tudtál állni a szintén szíved csücskének számító Austria Wien csábításának... Elsősorban mi miatt döntöttél úgy, hogy visszautasítod az anyagilag is összehasonlíthatatlanul kedvezőbb ajánlatot?-Előszöris, szégyellném magam, ha a Fradival kapcsolatban anyagi megfontolások vezérelnének. A vezetők az Üllői úton igényt tartanak a munkámra, a gyerekeimet is megfertőzte a fradizmus, miért váltanék? Az Austria jómódú klub, ahol profi gépezet működik, de per pillanat gyengécske csapattal rendelkezik. Most a hetedik helyen végeztek, az előrelépés lehetősége is adott lett volna. Nagy megtiszteltetés, hogy gondoltak rám, s hogy az ott töltött öt esztendőm ilyen mély nyomokat hagyott a szurkolókban és az egykori társakban. Ilyen ez, amikor munka nélkül voltam, nem kellettem sehová, most pedig egyszerre hív a két volt egyesületem. Most úgy éreztem, a legjobb az lesz, ha inkább a szívemre hallgatok. Hiába, a Hajrá, Fradi! mindig előbb jön a számra... (naszály) FRÄB3 ájSÁQ A Ferencvárosi Torna Club hivatalos lapja Felelős kiadó: Dr. Szívós István, az FTC ügyvezető elnöke Felelős szerkesztő: Nagy Béla Művészeti szerkesztő: O & O Design Bt. Fényképek: Pozsonyi Lajos, Magdics László, Fradi fotótár A kiadvány az FTC hivatalos nyomdájában, a PRINTSELF Kft. gondozásában jelent meg. Felelős vezető: Dr. Kassay Árpád