Fradi újság (1997)

1997 ősz / 3. szám

5 FRADI ÚJSÁG FAPADOS NYITÁNY Az írek begőzöltek, a ferencvárosiak csak hőzöngtek A furtonfurt robbantgatóknak ko­rántsem hála, az írek láttak már ennél nagyobb durranást is, ám ne kisseb- bítsük érdemeinket: a Ferencváros Dublinban idegenbeli győzelemmel kezdte meg UEFA Kupa-szereplését. A Fradi gólját Lipcsei átadásából Za- vadszky szerezte a 30. percben, ám az 1-0-ás siker felett érzett mérsékelt örömöt egynéhány zavaró tényező szo- morkásítja. Az olykor durváskodó ha­zaiak Horváth Ferencet már a találkozó elején ártalmatlané tették, s később is sokat gyötörték a magyarokat. Csakúgy a norvég Kjelbrot játékve­zető, aki helyből 11-est ítélt, midőn a 34. percben Limperger ártatlanul oda­piszkált O'Connornak. A büntetőt aztán Byrne kihagyta, s többek között ezért is nyilatkozhatott bánatosan a másik O’Connor, a Bohemians vezetőedzője: „A visszavágón sok jóra nem számítok. Feltehetően nagy nyomás nehezedik majd ránk, ám minden erőnkkel meg­próbálunk majd ellenállni." Nyilasi Tibor sem felhőtlenül bol­dog, s az élet habos oldalát legfeljebb egy helyi Guinness sörre pillantva lát­ta: „Erre számítottam: eltökélt, veszé­lyes, olykor önveszélyes csapat ellen játszottunk. Ennek ellenére csak saját butaságunknak köszönhetjük, hogy csupán egy góllal nyertünk. Miután az írek saját iramuktól kidöglöttek, oko­san a földön kellett volna tartani a lab­dát, s kigurigázni őket, ehelyett olyan Még a Levente-gól is szép volt Csak a szünewen akadt izgalom az FTC-Bohemians visszavágón Nagyon szép esténk volt kedden a IX. kerületben: felhő csak mutatóban, a hőmérséklet úgy 23-24 fok körüli, enyhe szellő hajlítgatta az Üllői úti fák lomb­jait; mi kell még? A futballszurkolónak persze volt tippje, ráadásul az UEFA Ku­pa-előselejtező visszavágója sok jót ígért, mivel a házigazda Ferencváros egy hete Írországban is legyőzte 1-0-ra a Bohemians Dublin csapatát. Az ellenfél mindenesetre „alkalomhoz illő" szerelésben érkezett melegíteni (koromteketében), ám amikor a mintegy hatezer néző előtt középkezdéshez so­rakoztak fel az együttesek, a szigetországiak egy pillanatra ráijesztettek a hazai­akra, hiszen ekkor már a Milan színeiben (piros-fekete) pompáztak. Sebaj, je­gyezte meg valaki, nekünk is van egy Milánunk, ott áll a kapuban... Ez egyébként a szó legszorosabb értelmében igaz volt, mert Udvarácznak a kötelező ácsorgá- son kívül az ég adta világon semmi feladata nem akadt jó ideig. A rivális, hátránya dacára, totális deffenzívába vonult - hogy mást ne mondjak, Sandra a belga bíró már a 4. percben időhúzásért ítélt szabadrúgást az FTC javára -, de az első negyedóra végén a tíz védő egyike sem figyelt Albertra, aki egy jobb oldali szög­letet követően oda lőhette a labdát, ahová akarta. Ő a bal sarkot választotta (1-0). A végtelenül egyoldalú játék ellenére sem született újabb gól a szünetig - a tetejébe meg kellett élnünk, hogy Swan egyéni akció végén helyzetbe került a zöld-fehérek kapuja előtt s csak titkon bízhattunk abban, hogy a ferencvárosiak a folytatásban nem érik be ennyivel a feltűnően szerény képességű vetélytárssal szemben. Erre már csak azért is esély kínálkozott, mert a játékvezető a 45. percben kiállította Broughant, korai volt azonban az öröm. a pihenő idején visszaíogottan fogalmazva is szokatlan hír érkezett: a bíró a levonulás közben - a hivatalos verzió szerint dulakodó - Nicsenkónak is felmutatta a piros lapot... Még sze­rencse, hogy a létszámcsökkentés nem nyomhatta rá a bélyegét a színvonalra, az első télidei nívót ugyanis nehéz lett volna alulmúlni, a fiúk is érezhették, hogy valami nincs egészen rendjén, megkezdődött ugyanis a gólgyártás. A 48. percben Jagodics furcsa sarkazással, aztán a csereként beállt Schultz Levente, a mérkőzés szépségdíjas mozzanataként, húszméteres bombagóllal, kicsivel később Za- vadszky az üres kapuba emelve, majd újra Jagodics ritka jól eltalált lövéssel növelte két-, három-, négy-, illetve ötgólosra az FTC előnyét. Az 5-0-ért természetesen dicséret a Ferencvárosnak, de a bizonyítványosztás még odébb van. Következhet az UEFA Kupa selejtező fordulója. Ferencváros: Udvarácz (Szeiler, 65. p.)—Szűcs, Dragoner, Jagodics—Paling (Schultz, 46. p ). Nyilas, Albert (Sitku, 46. p.), Lipcsei, Nagy N.—Zavadszky, Nicsenko. Bohemians Dublin: Dempsey—O'Driscoll, Best, Mullen-Broughan. McGrach, Han- rahan (Lawlor, 13. p ), O'Connor (Shavn, 66. p ), Doolin—Byrne, Swan (Parkes, 76. p.). B. G. (Népszabadság) hibákat követtünk el, amelyekre a tak­tikai értekezleten külön telhívtam a fi­gyelmet. Nem vagyok teljesen elége­dett, ám azért a második meccstől nem kell igazán tartanunk" - mondta Nyi­lasi Tibor, aki tegnap kora délután még a dublini szállodában az uszodaparton relaxálhatott a kései visszaindulásnak köszönhetően. Kevéske egyéb, maradéktalanul po­zitív élmény is jutott a zöld szigetre lá­togató zöldeknek. Deák László elnök- helyettes például a Bohemians-arénát nem feledi: „Minarik Ede anno biztos ezt a létesítményt bérelte... Falelátós, itt-ott betonnal megerősített építmény, amely elbújik a tipikus viktoriánus, vö­rös téglás házak között. Olyannyira, hogy a stadionhoz kvázi egy üres te­lekhelyen keresztül lehet eljutni, ter­mészetesen a meccs idején nem a le­látókat nézegettem, ám a pályán tör­téntekről nem tisztem nyilatkozni: talán annyit, az Üllői úton több góllal ver­hetjük őket." Szeretnénk, ha idén Önnek nem jelentene gondot a nyaralás Az OTP Travelnél bármilyen repülőjegyet és az iroda által szervezett utazásokat Magyarországon egyedülálló módon vasaro Az OTP Travel útjaival és a hitellehetőséggel kapcsolatos bővebb információért keresse az OTP Bank fiókjaiban elhelyezett tájékoztatóinkat, vagy hívja az OTP Travel információs vonalát: 06 (30) 80-81-80. Az OTP Travel munkatársai személyesen is az Ön rendelkezésére állnak alábbi irodáinkban: 1054 Budapest, Szabadság tér 7 8, 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 7-9. 12 HETES TŰZIJÁTÉK Álomnyeremények 80 millió Ft értékben SZÍNES NYEREMÉNYESŐ: Kéthetente, összesen öt alkalommal: 1-1 db Volkswagen Polo személygépkocsi, 100-100 db Philips rádiós magnó CD-vel. A fantasztikus tűzijáték utolsó, legnagyobb durranásaként pedig... 3 db 5 millió Ft értékű ház (ha nyer, Ön választhatja ki!) további 5 db Volkswagen Polo személygépkocsi 100 db Philips videóval egybeépített TV 300 db 50000 Ft-os OTP-takarékbetétkönyv NEM KELL HOZZÁ MÁS, CSAK... Gyűjtsön össze 10 dobozt bármely Symphonia- vagy Főnix-termékből, vágja ki a dobozok alját, és postai borítékban küldje el a következő címre: 12 hetes tűzijáték, 1590 Budapest, Pf. 110. Ilyen egyszerű az egész. Akár kétszer is nyerhet! Minden beérkező pályázat ugyanis automatikusan részt vesz a soron következő húzáson és a fődíjak sorsolásán is. Természetesen több nevezést is beküldhet, így még nagyobbra növelheti nyerési esélyét. Ilyen lehetősége csak egyszer adódik, ne hagyja ki! A kéthetenkénti, közjegyző előtti sorsolások időpontjai: 1997. augusztus 11., 25., szeptember 8., 22., október 6. Beérkezési határidő: mindig a sorsolási napot megelőző péntek. Ingyen hívható információs vonalunk: 06-80-333-110 (A ielefonszám mobiltelefonról nem hívható.) A nyeremények személyi jövedelemadó vonzatát a Debreceni Dohánygyár fedezi. A nyerteseket postai úton értesítjük. A nyeremények készpénzre nem válthatók át. A nyertes hozzájárul nevének és címének sajtóban történő közléséhez. A Reemtsma alkalmazottai, valamint a kampányban közreműködők és közvetlen hozzátartozóik a játékban nem vehetnek részt. A dohányzás káros az egészségre!

Next

/
Thumbnails
Contents