Fradi újság (1997)
1997 tavasz / 3. szám
13 FRADI ÚJSÁG Bízvást állíthatjuk, hogy kézis lányaink Németh András vezetése mellett igazi aranykorszakot írnak a klub történetébe. Ezt legutóbb a szakma is elismerte, hiszen Németh András március 14-én mesteredzői címet ESTEREDZO LETT!- Hogyan találkozott a kézilabdával?- Nálunk családi hagyomány volt a kézilabda, édesapám még az Elektromos színeiben küzdött a II. világháború előtt. Később a nővérem a Goldbergerben játszott, általában a dobogós helyért csatáztak. Apám egy-két évig szakosztályvezető is volt a Golinál, mondhatom tehát, hogy a lehető legkorábban megismerkedtem a sportággal. Nővéremet mindig elkísértem az edzésekre, aztán 12 éves koromban kezdtem el játszani magam is. Osztálytársaimmal együtt mentünk le az Úttörőstadionba, ott 16 éves koromig maradtam. Később - mivel óbudai gyerek vagyok-a III. kerülethez kerültem ifistaként, de fél év után már a felnőtteknél is játszottam az NB ll-ben. A tatai Rákócziban aztán, ahol borzasztó jó edzésmunka folyt, sikerült megerősödnöm. Ennek köszönhetően amikor leszereltem, hívott a feltörekvő Ferencváros. Amikor már félig-meddig kezdőembernek számítottam, egy barátságos nemzetközi edzőmeccsen a világhírű Gruja nekiküldött a Körcsarnokban lévő mázsának, az ott szerzett vállsérülésem végzetesnek bizonyult. Két évig próbálkoztam, de nem tudtam kiheverni, ezért az aktív játékot 25 évesen abbahagytam.- Amikor a lányokhoz került, mi volt az elsődleges elvárás?-Vállaltam, hogy három éven belül nemzetközi porondra juttatom a csapatot. Nem hiszem, hogy egy 12. helyen álló társasággal ezt sokan merték volna vállalni. Az elért hatalmas sikert azonban még én sem éreztem. Amikor elveszítettük az első bajnokságot, mindenki sírt, hogy az életben nem lesz még egyszer ekkora lehetőségünk, és bevallom: ezt magam is így éreztem. A következő évben aztán megnyertük megint a kupát, a bajnokságot, a KEK-ben pedig másodikok lettünk.- Van-e titka ennek az óriási sikersorozatnak?- Nem akarom a többi csapatot megsérteni, de talán az, hogy játékosaink jóval intelligensebbek a többieknél. Emellett a pályán kívül még haverok is vagyunk, de a pályán mindenki tudja, hogy főnök és beosztott viszony van. Természetesen azokról beszélek, akikkel végigcsináltuk ezt az időszakot, ők azok, akik maximálisan vevők erre a kapcsolatra.- Milyen pedagógusnak tartja magát?- Közepesnek, de nehéz szakma ez. 18-an vagyunk, nyilvánvaló hogy nem lehet mindenkinél ugyanazokkal a pedagógiai módszerekkel célt érni. Mindenkit másképp kell megközelíteni, de nekem van egyfajta stílusom, és a lényeg az, hogy a döntő többségnek ez megfeleljen. Tudom, hogy akad akinek nem tetszik, de ezen nem tudok, és nem is akarok változtatni. Igazán kedvenceim nincsenek, bár van akit jobban szeretek. Neveket azért nem mondok, mert tényleg egy csapat vagyunk, de akikkel lehúztuk ezt a pár évet, azokhoz természetszerűen jobban kötődöm. Kit ezért, kit azért szeretek, a mag mindenképpen az, aki már három-négy éve itt van, ők az alapemberek. Csalódni csak azokban csalódtam - szerencsére nincsenek sokan - akik nem úgy mentek el innen, ahogyan illett volna, nem csinálták végig saját harcukat.- Mivel lehet még motiválni a lányokat?- Ez minden évben visszatérő kérdés, felvetik: elég-e csak Magyar Kupát és magyar bajnokságot nyerni? Szerintem ez óriási dolog, mert nem ebbe születtünk, hogy ezt megnyerjük, és végülis ebből soha nem lehet elég. Ezzel ott vagyunk a nemzetközi élvonalban, és ez csodálatos, ráadásul respektet teremt. A motiváció egyszerű: senki nem vehet félvállról senkit, mert egykét meccs elcsalható, de aki ezt teszi, előbb-utóbb kiszorul a csapatból, fiatal tehetségek pedig mindig kopogtatnak az ajtónkon.- A jövő?- Nagyon jó az utánpótlásnevelés, a jövő szakosztályának alapjait tehát leraktuk. Más kérdés, hogy ritkán jön össze ilyen társaság, bár itt nemcsak szakmai szempontokról van szó. Nem vagyok biztos abban, hogy a következő generáció emberi adottságai megfelelőek a sikerhez, szakmailag viszont minden adott.- Szövetségi kapitányság?- Szerintem nem okvetlenül az a csúcs. A kapitány megkapja az ország legjobb játékosait, és ebből próbál kialakítani - nagyon kevés idő alatt - egy csapatot. Ez csak amolyan ad hoc munkát tesz lehetővé, ez nem az én stílusom, a klub, a mindennapos munka érdekel igazán. Kérdezték: mi van akkor, ha magyar női kézilabdának lenne szüksége arra, hogy én legyek a kapitány? Nos, azt hiszem, a magyar kézilabdának ugyanakkora szüksége van arra is, hogy a Ferencváros edzője legyek. Legalábbis remélem, hogy szükség van rá.- Mi az edzői ars poeticája?- Említettem, hogy a legtöbbet Horváth Istvántól tanultam, pedig játékosként nem igazán rajongtam érte, magamban azt mondtam: én ezt nem így csinálnám. Aztán együtt dolgoztunk három évig, és remekül nyesegette fiatal edzői túlkapásaimat, ugyanakkor hagyott önállóan gondolkozni. Nem is annyira nagy szakmai dolgokban segített, hanem abban, hogy miképpen kezeljem az embereket, és ez mindennek az alapja. Érdekes, hogy manapság a pályakezdő edzőket nem érdeklik a tanácsok, igaz, ha kérdeznének, csak egyetlen szóval tudnék válaszolni: munka. Edzői ars poeticám tehát egyszerű: nagyon sokat kell dolgozni, és a munkából - jóból, rosszból egyaránt-tudni kell levonni a kellő tanulságokat. Ez a két legfőbb tényező: a munka, illetve a tanulságok. Imre Mátyás A szív ajándéka...
