Fradi újság (1997)

1997 ősz / 8. szám

9 FRADI ÚJSÁG „Nagyszerű érzés győzni” „Nagyszerű érzés győzni, különö­sen olyankor, ha négy-ötezren szur­kolnak az embernek, és nekem sze­rencsére sok ilyen sikerben volt ré­szem, de amit ferencvárosi pólós­ként átéltem, az utánozhatatlan, semmi máshoz, korábbihoz nem ha- osnlítható” - e szavak különösen ak­kor válnak értékessé, ha megtudjuk, hogy Gyarmati Dezsőtől, a magyar vízilabdázás, sőt, sporttörténelem kimagasló egyéniségétől származ­nak. Aki játékosként öt olimpián sze­repel, és mindegyikről éremmel - három arany, egy-egy ezüst és bronz - tér haza, majd szövetségi kapi­tányként is az ötkarikás dobogó te­tejére vezeti a válogatottat, aki két­szeres Európa-bajnok (az vb híján ez volt az olimpia utáni legrangosabb verseny), arra a legszürkébb hétköz­napokon is kötelező odafigyelni. Gyarmati Dezső most ráadásul ün­nepnapok sorozatát éli, hiszen októ­ber 23-án múlt hetven éves, a forra­dalom évfordulóján Pongrácz Ger­gely, a Corvin-köz parancsnoka em­lékplakettet nyújtott át neki, sportbé­li diadalait pedig a Ferencváros leg­magasabb kitüntetésével, az Arany­diplomával ismerték el. Pedig „Suta” (a becenév termé­szetesen nem a képességekre, ha­nem a balkezességre utalt) éppen­séggel a régi rivális Dózsánál aratta első nagy sikereit, annak színeiben nyert öt bajnoki címet, 1962-ben, '63-ban és '65-ben viszont már a Fradit vezette az első helyre. Vissza­vonulása után 1968-ban immár edzőként lett aranyérmes az FTC-vel, és lám, milyen csodákat tartogat a sport: a zöld-fehér pólósok követke­ző bajnokságára kerek húsz eszten­dőt kellett várni, amikor már az a dr. Szívós István gardírozta a gárdát, aki október 27-én klubelnökként nyúj­totta át az ünnepeltnek az Aranydip­lomát. Bár Gyarmati saját bevallása sze­rint korábban nem volt a szó szur­kolói értelmében fradista, átigazolá­sa után fokozatosan azzá vált, és meg is maradt annak. Ennek nincs ékesebb bizonyítéka, mint hogy lá­nya, Andrea is - a BVSC mellett - az FTC-ben úszott, az unoka, Hesz Máté pedig a jelenlegi pólócsapat ti­zes sapkáját viseli. A háromszoros olimpiai aranyér­mes felidézhetetlenül sok csata hőse és részese, amikor azonban válasz­tania kell, mire emlékszik legélén­kebben, legszívesebben, nem sokáig habozik:- Két mérkőzést emelek ki. Az egyiket 1956-ban, a levert forrada­lom után vívtuk a szovjetekkel, és miközben forrt körülöttünk a víz, 4- 0-ra nyertünk. A másik is egy szov­jetek elleni meccs volt, nyolc évvel későbbről. A tokiói olimpián három góllal kellett nyernünk az aranyé­remhez, és Dömötör Zoli emlékeze­tes góljával éppen meglett az 5-2. E dicsőséges pályafutásról annyi minden köztudott már, hogy szinte reménytelen vállalkozás újat adni, az azonban talán mégis meglepő infor­máció, hogy Gyarmati nem góllö­véssel, hanem „gólkapással” kezdte a karrierjét. Igaz, elég hamar rá is unt erre:- Bizonyára kevesen emlékeznek már rá, de eleinte kapus voltam. Az­tán addig-addig könyörögtem az edzőmnek, míg kiengedett a me­zőnybe, ahol egyre inkább feltalál­tam magam, és húsz évesen ott le­hettem a londoni olimpián. Harminchét esztendősen csak a vízben búcsúzott a válogatottól, mert 1973-ban már szövetségi kapitány­ként ült vissza a kispadjára, és há­rom év elteltével bezsebelte az újabb aranyat. Ezúttal Montrealban. Utólag úgy értékeli, a parton nyerni volt a nehezebb:- Az edző nem avatkozhat bele a mérkőzés menetébe, ráadásul a fe­szültségét sem vezetheti le olyan könnyen, mint játék közben. Nem vi­tás, hogy kapitányként gyorsabban öregedtem. Akkor viszonta közelmúltban visz- szafiatalodott, mert egy tízest nyu­godtan letegadhatna, ráadásul mun­kakedve is változatlan:- Mielőtt Kemény Dénest kine­vezték volna szövetségi kapitánynak, felvetődött az én nevem Is, méghoz­zá oly módon, hogy valakivel párban dolgozzunk. Somossy Józsefre gon­doltam, ám nem lett semmi a dolog­ból. Persze, ez nem is baj, hiszen fi­zikailag ugyan bírnám a folyamatos terhelést, de idegileg egyre nehezeb­ben. Akkor viszont tényleg így a leg­jobb. Ennyi siker után abszolút fe­lesleges a nyolcvanadik, majd a ki­lencvenedik születésnap megünnep­lésének lehetőségét kockára tenni. FRADISTÁK FIGYELEM! Fodor Bertalan szurkolónk megvételre felajánlotta azt a plakettet és az 1-es számú meccsjegyet, amelyet az Üllői úti stadion 1974-es ava­tására kaptak a nézők. A vásárlás ügyében érdeklődni lehet a 178-1928- as telefonszámon. GWK-MAVTOURS UTAZÁSI IRODA Az Ön partnere, utazásának megszervezésében Budapest, Teréz krt. 62. Tel.: 312-0472 Déli pályaudvar Tel.: 213-0301 pénzváltás, repülőjegyek (ingyenes repülőtéri transzfer) vasúti menetjegyek, szállásfoglalás, kül- és belföld utak gazdag választéka, utasbiztosítások, nemzetközi autóbuszjegyek, külföldi telefonkártyák AKCIÓ: Ha bármelyik szolgáltatásunkat igénybe veszi, AJÁNDÉKOT kap! GWK-MÁVTOURS _______ a legjobb választás!!! tm GWK-MAVTOURS UTAZÁSI IRODA Az Ön partnere, utazásának megszervezésében Budapest, Teréz krt. 62. Tel.: 312-0472 Déli pályaudvar Tel.: 213-0301 HA VALUTAVÁLTÁS, AKKOR GWK-MÁVTOURS! Utazásához, nyaralásához váltsa valutáját nálunk. Nagyobb megrendelés esetén, speciális árfolyamon ajánlunk az Önök részére. REPÜLŐJEGYE, VONATJEGYE NEM PROBLÉMA, HA BEJÖN A GWK-MÁVTOURS-ba. Őrizze meg belépőjegyét, mert ha bemutatja nálunk, repülőjegyének illetve vonatjegyének árából 5% kedvezményt adunk. HOZZÁNK ÉRDEMES BETÉRNI! GWK-MÁVTOURS

Next

/
Thumbnails
Contents