Fradi újság (1997)

1997 tavasz / 2. szám

9 FRADI ÚJSÁG Brazíliában is Fradi a Fradi! stoplikon) vagy a tragikusan fiatalon Ahol a labdarúgás komoly szere­pet játszik az emberek, az ország éle­tében, ott a Ferencvárost is ismerik. Nincs ebben semmi túlzás kérem! Legutóbb a riói Placar című újság és szaklap méltatta és elemezte a zöldek szereplését, sőt külön kitértek a Fra- di-múzeum szerepére, a klub múltját és jelenét bemutató nagyszerű „be­mutatóra". Cikkünk első részében a Nagy Bélával készült interjúból „sze­mezgetünk”: Placar: Mióta működik a múzeum és mennyi időt ölel fel a klub törté­netéből?- A stadion, az új stadion (1974) megnyitása óta már volt archívum - persze labdarúgó, szerencsére „fo­lyamatosan bővültek" a keretek - 1985-től hivatalosan is - a jelenlegi formáig! Az alapító okirat 1900-ból éppúgy megtalálható mint az 1903- as Ezüstlabda, vagy az első „szu­persztár" Schlosser Imre kisalakú domborműve, de itt látható már a ví­zilabdázók illetve a női kézilabdások által elhódított Magyar Kupa, Szu­perkupa - szóval széles a paletta! Placar: Melyek a legkülönlege­sebb relikviák?- A két legnagyobb például: az egyik egy franciaországi kiállításról, ahol is a szállításnál megsérült, el­ferdült és ebben az állapotban látha­tó, vagy a gyönyörű Trofeo Teressa Herrera, La Corunából. Gyönyörű porcelán trófeák is találhatók a má­sodik szinten, van olyan amiből összesen három van a világon; itt van Albert Flórián cipője, amelyben a legutolsó bajnokiját játszotta (még a Népstadion füve is megmaradt a elhunyt kapusunk Zsiborás Gábor meze, Nyilasi Tibor Ezüstcipője - szóval sokféle a látnivaló! Placar: Brazil vonatkozású emlé­kek?- A Ferencváros büszke rá, hogy sokszor szerepelt a kiváló brazil lab­daművészek ellen Brazíliában, Chi­lében, spanyolföldön, sőt a Népsta­dionban is. Gyönyörű serleggel tér­tek haza a 30-as évek kiválóságai Sao Paulóból, amelyet a város válo­gatottja és Palestra Italia (Palmeiras) elleni diadallal ill. döntetlennel érde­meltek ki. A Népstadionban szere­peltek a Flamengo a Botafogo ellen és járt a múzeumban minden idők legnagyobb futballhérosza, Pelé is! Fotó, rajz és szöveges megemléke­zés őrzi látogatását, amint fotók ta­núskodnak arról, amikor Albert Fló­rián volt a világhírű Flamengo ven­dége Rióban. Történelmi az a tény, amikor három fradista - Albert, No- vák és Szűcs - volt tagja a Maracana „poklában” szereplő Világválogatott­nak. Jóleső érzés ezen relikviákra pillantani. Placar: Volt e valami különleges­ség a múzeum életében?- Klubházunk felújításának idején Budapest egyik leggyönyörűbb pont­ján, a városligeti Vajdahunyad vára adott otthont a kiállítási anyag nagy részének! A csodás környezetben több ezer látogatónk volt, önkéntes segítő­im, igazi fradisták segítettek emléke­zetessé tenni a „vándorkiállítást". Placar: Milyen részekből, helyi­ségekből áll a múzeum, lehet-e bő­víteni igény szerint?-Tulajdonképpen három szintből áll, a legfelső a modern VIP-páholy, ahol egy hatalmas falfestmény örö­kíti meg a régi, falelátós Fradi stadi­ont. A középső szint - a Toldi-terem - az, amely az állandó kiállítás mel­lett a mérkőzések utáni sajtókonfe­renciák állandó helyéül szolgál, az első szinten vannak a legrégibb re­likviák az egykori kitűnő edzőnkről, ez Dr. Lakat Károly nevét viseli. Placar: Van-e, volt-e a múzeum vezetőjének kedvence?- Fia egy nevet, személyt kiemel­hetek akkor Toldi Gézái Iszonyú aka­rat, lendület, erő és ferencvárosi szív jellemezte. Az egykorú legendás Kö- zép-Európa Kupában egyszer négy gólt lőtt a világhírű Bologna hálójá­ba és három gólos hátrányról jutott tovább a Fradi! Igazi csapatember volt, utolsó találkozásunkat fotók őr­zik - még külföldről is elhozta hoz­zánk féltve őrzött Fradi emlékeit. Szerte a világban vannak Fradi-klu- bok és szurkolók, Kanada, az USA, Svájc sőt Ausztrália tájain is. Még ma is elküldik régi emlékeiket, kérik a klub sajtókiadványait, könyveket, fotókat - tartjuk a kapcsolatot. Jó­magam személyesen is találkoztam velük külföldi útjaimon, hisz az én első útjaim mindig a sporttelepekre, legendás stadionokba, vagy a kint élő fradistákhoz vezetnek. Múzeu­munkban is megfordult már sok kül­földi vendég, remélem így lesz ez a közeljövőben is! Placar: Van-e Önnek példaképe, azaz olyan múzeum, amely az „eta­lont” jelenti?- Igen, az FC Barcelona és a Sporting Club de Portugal sportmú­zeuma lenyűgöző, no de ne feledjük a Ferencváros anyagilag, lehetősé­gekben sohasem volt „partiban” ezekkel a gigászokkal. Bátran állítha­tom viszont, hogy Kelet-Közép- Európa legszebb sportmúzeuma a miénk, és nincs okunk a szégyenre a nagy nyugati vagy dél-amerikai klubokkal szemben sem! A Placar a további részekben a labdarúgással foglalkozik. Felsorol­ták a Ferencváros „dicsőséges, nagy korszakjait" (orgulhos e velhos tem­pos) kiemelvén, hogy 1926-37 kö­zött 6 bajnoki cím, 4 kupadiadal és két közép-európai (Copa Mitropa) jelezte a csapat világhírnevét. Fog­lalkoztak az 1963-75 közötti kor­szakkal, amelyet 4 bajnoki, 5 kupa- győzelem, valamint egy VVK- (Taca des Feiras UEFA), még egy UEFA- és egy KEK-döntő fémjelez. Igazi bravúr a 65-ös diadal - idegenben - a félelmetes Juventus ellen! A ki­lencvenes évek új aranykor lehet, hisz bajnoki címek, Kupa és Szuper­kupa diadal mellett a Bajnokok Ligá- ja-beli szereplés is elismerésre mél­tó volt! „Brilhante passado magiar revistrado" írták az Anderlecht és Grashoppers, valamint Real Madrid elleni meccs után. Igen, a brilliáns magyar megoldások, a magyar újjá­születés volt ez a labdarúgásban oly sokat elvesztett nemzet életében! Remélem ezek az optimista jósla­tok nem tévednek, mi a brazil labda­rúgás szerelmesei örülhetünk, hogy nem fakult meg a Ferencváros neve e nagy futballkultúrájú országban, jómagam bízom benne, hogy a Fe­rencváros jövőbeni eredményei, nemzetközi szereplése módot ad ar­ra, hogy újra kielégíthessük a brazil szaklap érdeklődését. A „Flombre verde coracao", a zöld szívű ember (így titulálták Nagy Bélát) pedig ke­resheti a helyet az újabb és újabb trófeák számára, nemcsak a labdarú­gásban. így legyen - milliónyi fra­dista akarata ez! Füzesi Péter TECHEM Kft.

Next

/
Thumbnails
Contents