Fradi újság (1997)

1997 ősz / 3. szám

18 Kedvenceink képkeretben FRADI ÚJSÁG JAGODICS ZOLTÁN Irtózatosan nagy gólokat tud lőni. Ugyan ki ne emlékez­ne a tavalyi bajnokság sokak szerint legszebb találatára, amikor kapásból jó 35 méter­ről bombázott a jobb felső sa­rokba? No és legutóbb a dub- liniaknak is hogy kilőtte a bal pipáját! Jagodics Zoltán ko­rábban a Haladásban, az ETO- nál és a Videotonban, sőt, egy ízben a válogatott címeres mezében is elért már hason­lóan szemet gyönyörködtető gólokat. Persze, képes úgy is bevenni az ellenfelek hálóját, hogy maga sem tudja, melyik testrészéről pattan a labda a gólvonal mögé - miként elő­fordult szintén a Bohemians elleni visszavágón -, de ez legyen a legnagyobb prob­léma...- Régebben nyilván az egykori nagyok példáján okul­va még órákig kint maradtál az edzéseken, hogy csiszolgasd a rúgótechnikádat, különben aligha lennél képes ekkorákat „belebikázni" a labdába - for­dultunk „Jagóhoz”.- Nem vittem túlzásba. Mindig is bennem volt ez a lö- vőerő, kissrácként a grundon két gyereknek is eltörtem a ke­zét, mert beleértek a lövése­imbe. Glázer Robi szombathe­lyi edzősködése idején gya­korta túlóráztam, de korábban sajnos nem fejlesztettem tu­datosan az adottságaimat, hi­szen csak 18 éves koromban csillant fel először a remény, hogy egyáltalán élvonalbeli futballista lehetek.- Miért olyan későn?- Nem rajtam múlt. Serdü­lőkoromban a megyei osztály­ban szereplő Kőszegszerda- helyen játszottam, pedig ko­rábban már elvittek volna egy közeli futballiskolába is. Ám édesapám mindenáron azt akarta, hogy inkább tanuljak és legyen egy „rendes" szak­mám. Letettem az érettségit és gépi forgácsoló oklevelet is szereztem, ugyanakkor titok­ban azért készültem a jövőre.- Titokban?- Megegyeztem a csapat edzőjével, hogy hadd járhas­sak a Sabaria edzéseire. A mérkőzéseket ugyan a Szerda­helynél hajtottam végig, de hétközben valamivel maga­sabb színvonalú, intenzívebb munkát végeztem.- S mit mondtál odahaza, hol voltál olyan sokáig?- A legváltozatosabb kifo­gásokat ötlöttem ki. Gyakorla­ton vettünk részt, bent kellett maradni az iskolában, vagy késett a busz... stb.- Azt viszont már csak nem tagadhattad le, hogy NB l-es játékos lettél.- Utólag már a szüleim is belenyugodtak, hogy úgysem tudnak eltántorítani az elhatá­rozásomtól. Sőt, kifejezetten büszkék voltak rám, amikor Szombathelyre kerültem, meg, amikor először hívtak meg a válogatotthoz. Most a Bohemians elleni meccs alatt sírtak a boldogságtól, mert két gólt is szereztem a szüle­tésnapomon.- Nem gondoltál arra, hogy most hol tartanál, ha ko­rábban igazolsz egy első osz­tályú klubhoz?- Látod, ezt nagyon sokan megkérdezték az ismerőseim közül, serre csak azt válaszol­hatom: fogalmam sincs, hogy alakult volna a pályafutásom. De számomra mindig is a fut­ball állt a középpontban, igye­keztem e köré építeni az éle­tem.- Mikor érezted úgy, hgoy sikerült?- Hat éve még bizonytalan volt minden, hiszen 24 NB I- es meccsel a hátam mögött nem kerestem többet, mint egy átlagos dolgozó. Onnan­tól kezdve az élsport számom­ra is biztos megélhetési for­rást jelent.- Mielőtt az Üllői útra szer­ződtél volna, a sajtóban rend­szeresen cikkeztek arról, hogy te a balhés játékosok közé tar­tozol. Sokáig ezt játékoddal és hozzáállásoddal cáfoltad, az­tán tavasszal itt, a Ferencvá­rosban is kegyvesztett tettél valami miatt...- Ez az, amit egyszerűen nem értek. A Haladásnál éve­kig soha semmi gond nem volt velem, az ETO-nál azon­ban rámsütötték ezt a bélye­get. Akkoriban az egyetlen vá­logatottja voltam a Győrnek, s az emlékezetes 8-2-es Hun­gária körúti vereségünkért szinte egyedül engem tettek felelőssé. Példát akartak ve­lem statuálni, bár szerintem az szúrta a szemüket a vezetők­nek, hogy én a Bolla-Verebes időszakban kerültem a Rába partjára, s az újak azzal az idő­szakkal végleg le akartak szá­molni. Mi sem tűnt kézenfek­vőbb megoldásnak, mint rám fogják, hogy züllesztem a csa­patot, s hogy éjszakázom és iszom.- Egyébként egyszer sem éjszakáztál és ittál?- Ugyan már! Nem állítom, hogy nem csúszott le néha egy-egy pohár sör, de a többit csak a „jóakaróim" képzelik hozzá. Soha nem akadt bot­rányom, a társaimmal min­denhol nagyon jól kijöttem. Csak azok a vezetők kreáltak körülöttem balhékat, akik va­lamilyen oknál fogva nem szerettek.- És miért nem szerettek?- Kissé különc vagyok, hi­szen nyíltan megmondom, mi tetszik és mi nem, gyerekként sem voltam visszahúzódó faj­ta. Való igaz, soha nem pu­szi Igattam az edzőimet, de nem is fúrtam soha senkit, nem vagyok saját magam és a pénzem ellensége. Hogy itt a Fradiban miért mellőztek ta­vasszal, arra a mai napig nem kaptam meg a választ. De mostanra rendeződtek körü­löttem a dolgok, s ez a lényeg.- Te szó nélkül engedni fo­god a gyermekeidnek, hgoy tanulás helyett inkább a fut­ballra tegyék fel az életüket?- Megfogtál... Két fiam van, Márk öt, Bence három éves, nem tartom valószínű­nek, hogy bármelyikükb ől is labdarúgó váljék, bár a pici­ben mozog valami. Szerintem a tanulás mellett is lehet ma­gas szinten sportolni, csak akkor minden mást félre kell tenni. Egy biztos, itt Pesten minden más, a világ is meg­változott, úgyhogy ha mégis úgy döntenek, hogy futballoz­ni akarnak, nyugodtan meg­mondhatják, mikor és hova mennek edzésre. Még az is le­het, hogy elkísérem őket. (naszály) oá&s Az FTC hivatalos szállítója Az Adidas Budapest Kft. és partnerei által működtetett adidas márkaboltok országos hálózata. BUDAPESTEN □ V., Váci utca 24. □ XIII., Váci út 10-12. □ XIV., Thököly út 4. □ XVII., Pesti út 61-67. □ XXI. Kossuth L. u. 74. □ Centrum Kispest Áruház □ Skála Metró Áruház □ Sugár Üzletközpont VIDÉKEN □ Baja, Tóth K. tér 8. □ Balassagyarmat, Rákóczi u. 42. □ Békéscsaba, Andrássy u. 24. □ Debrecen, Piac u. 32. □ Dunaújváros, Skála Dunaújváros Áruház □ Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 8. □ Gyöngyös, Skála Gyöngyszöv Áruház □ Győr, Baross u. 8. □ Győr, Baross u. 23. □ Hódmezővásárhely, Andrássy u. 9. □ Kaposvár, Fő u. 15. □ Miskolc, Széchenyi u. 58. □ Mohács, Dózsa Gy. út 21. □ Nagykanizsa, Deák tér 10-12. □ Nyíregyháza, Zrínyi u. 2. □ Pécs, Király u. 27. □ Salgótarján, Arany J. u. 1. □ Sopron, Árpád út 2. □ Szeged, Kárász u. 1. □ Szekszárd, Garay Udvar □ Székesfehérvár, Skála Fehérvár Áruház □ Szolnok, Kossuth tér 5. □ Szombathely, Fő tér 17. □ Veszprém, Kossuth u. 6. □ Zalaegerszeg, Kossuth u. 7. A FRADI ÚJSÁG A Ferencvárosi Torna Club hivatalos lapja Felelős kiadó: Dr. Szívós István, az FTC ügyvezető elnöke Felelős szerkesztő: Nagy Béla Művészeti szerkesztő: O & O Design Bt. Fényképek: Pozsonyi Lajos, Magdics László, Fradi fotótár A kiadvány az FTC hivatalos nyomdájában, a PRINTSELF Kft. gondozásában jelent meg. Felelős vezető: Dr. Kassay Árpád

Next

/
Thumbnails
Contents