Fradi újság (1997)

1997 ősz / 3. szám

FRADI ÚJSÁG 11 Fradi-történelem napról napra négyese került ki győztesen - második az FTC volt. Emlékvacsora a jubileum jegyében... Az FTC régi, alapító tagjait egy ked­ves levéllel a Széchenyi kávéház külön­termébe invitálták: „Jöjjön el és legyen kedves vendégünk azon a barátságos há­zivacsorán, amelyet a régi tagtársak kö­rében 1924. évi szeptember 30-án (ked­den) este 8 órakor a Széchenyi kávéház különtermében teljesen zárt körben fo­gunk tartani és ott bocsássa rendelkezé­sünkre az FTC megalapítására vonatkozó visszaemlékezéseit, hogy azokat felje­gyezzük és felhasználhassuk." A régi tagok bár összejöttek, s való­színűleg jól is érezték magukat, a múlt eseményeinek megírására, az FTC első negyedszázadának megörökítésére a ter­vezett díszkönyv kiadására nem került sor. Sajnos... Ha már az ünnepi vacsoráknál tar­tunk, felelevenítjük azt az érdekes estélyt, amit az FTC a bécsi Hakoah tiszteletére rendezett. „Az FTC elnöksége tegnap este (ok­tóber 5.) bankettet adott a Hakoah tiszte­letére a Palace Szálló különtermében. Az FTC nevében ór. Springer Ferenc üdvö­zölte beszédében a vendégeket. A vacso­ra alatt és után Szigeti Imre alelnök fi­gyelmessége révén operaházi énekeskből és zeneművészekből álló műsor szóra­koztatta a jelenlévőket, akik a késő éjjeli órákig maradtak együtt kedélyes hangu­lathoz. " A bankett jól sikerült, a mérkőzés ke­vésbé. A Hakoah 2-1-re legyőzte az FTC- t, mégpedig az osztrák csapathoz szerző­dött Eisenhoffer góljaival! Csúcsvereség - Amsei zokniban védett! 1924. október 19. - tulajdonképpen gyásznap is lehetne az FTC történetében, ezen a napon szenvedte el minden idők legnagyobb bajnoki vereségét a ferenc­városi tizenegy - hiszen tizenegy gólt ka­pott: MTK-FTC 11-2! Az egykori szem­tanú a későbbi amatőr FTC nagyszerű kapusa Bolykovszky Béla így emlékezett a hetvenes években a gyászos esemé­nyekre:- Az FTC 1924 nyarán óriási veszte­ségeket szenvedett. Olyan klasszis játé­kosok hagyták el a klubot, mint Eisenhot - ter, Obitz, Nikolsburger, Hungler II. Ezt súlyosbította a szóbanlorgó mérkőzésen sérülés miatt nem játszott Pataki, Takács, Kelemen. Ezek miatt egy felforgatott összeállítású, majdhogy nem tarta­lékcsapat vonult ki a küzdőtérre egy bomba MTK ellen! Persze Orthék mind­erről nem lehettek. Ők brillíroztak, külö­nösen az élete egyik legnagyobb teljesít­ményét bemutató Orth Gyuri. Ráadásul a Ruprich-Jancsár hátvédpár teljesen cső­döt mondott. Vonakozik ez különösen Jancsárra, aki ezután az FTC-ből eltá­vozott! Mindezeket még betetőzte az, hogy Amsei Náci a kapusunk bedagadt lábfej­jel úgy vonult ki a pályára, hogy a szer­táros cipőjének a két oldalát kivágta, hogy a bőr nyomása ne fokozza Amsei fájdalmait. De mert a fájdalom így is megmaradt, Náci a második félidőt úgy kezdte, hogy cipőit levetette és zokniban statisztálta végig a mérkőzést! A Fradi ez­zel a gárdával végigvergődte a mérkő­zést, így sajnos éppen az örök riválistól szenvedte el ezt a csúcsvereséget. Érde­kes egyébként, hogy Orth ugyan öt gólt szerzett ezen a meccsen, de mesterhár­massal nem büszkélkedhetett. Az első kél gól után volt erre a legnagyobb esélye, de Molnár „megelőzte”... * Az emberek akik nem voltak kint a meccsen - egyszerűen nem akarták el­hinni, hogy a Fradi ekkora vereséget szenvedett. Egy kávéházban is így történt az, ahol a tőpincér kérdésére, hogy mi volt az eredmény, a következő eset tör­tént:-11-2 az MTK javára - szólt a válasz.- Na, jó, én nem a kornerarányt kér­deztem, a végeredmény mi volt? Képzelhető, hogy az eredmény isme­retében mennyire remegett a ceruza a fra- dista tőpincér kezében... ■k Egyébként a 11 gólt kapó Amsei ka­pus hamar feledte szomorúságát. „Az FTC válogatott kapusa, Amsei Ig­nác vasárnap délután tartotta esküvőjét lenkey Ella úrleánnyal a kispesti temp­lomban. Az esküvőn az FTC elnöksége is képviseltette magát és a helyszínen kí­vántak szerencsét az új párnak." A jubileumi felvonulás elmaradt... Az MTK-tól elszenvedett nagy vere­ség hatására az FTC lemondta a Rapid el­leni nemzetközi mérkőzést. A fradisták az előzetes tervek szerint a mérkőzés szüne­tében akarták a jubileumi felvonulást megrendezni és a negyedszázadra emlé­kezni. Az ünnepség a gyászos hangu­latban elmaradt, de a Rapid elleni mér­kőzést végül megtartották. A Fradi 3-1-re kikapott... Aranyjelvényes Szabiár „A szép napos novemberi vasárnap délelőttöt alaposan kihasználták a még pihenésre nem tért atléták. A Népliget jó levegőjű és kies fekvésű terepén három versenyt bonyolítottak le egyesületeink. A három versenyen elért eredmények kö­zül messze kimagaslik Szabiár Péternek, az FTC másodvirágzásnak indult veterán gyaloglójának újabb rekordteljesítménye. Az 5 km-es rekordjavítás után most a 15 km-es rekordját javította meg, több mint három perccel: 1 ó. 14:22.8" Szabiár nagyszerű teljesítményeiért a MASZ-tól megkapta az aranyjelvényt! úgy „köszönte" meg, hogy egy hét múlva a 20 km-es gyaloglást új országos csúccsal (1 ó. 43:56.2) nyerte. Bihari Já­nos 1913-ban felállított rekordját adta át a múltnak... Az FTC atlétikai szakosztálya kabaré­estet szervezett a Corvin moziban. A mű­soron kabarédarabok, vidám tréfák sze­repeltek és olyan kiváló művészek, mint Salamon Béla, Gózon Gyula, Dajbukát Ilona, valamint a labdarúgók közül Tóth Potya, Blum és Bródy. A műsort az atlé­tikai szakosztály javára rendezték és a kö­zönségsikeren túl kasszasikert is jelen­tett. „Boxi” jól bokszolt Az ökölvívó Budapest-bajnokságot kisnehézsúlyban versenyzőnk, Untenec- ker József, a „Boxi” nyerte. „A győztes Untenecker rutinos boxoló, aki a győze­lemre alaposan rászolgált" - írták a la­pokban. Azt is írták, hogy az FTC és a MÁV ökölvívói közös szilveszter estére készül­tek a Kőbányai úti Untenecker vendéglő­be. A családias jellegű összejövetel előtt a két egyesület ökölvívóiból alakult lab­darúgócsapatok mérkőztek. A győztes csapat tiszteletdíja 10 liter forralt bor volt. A meccset az FTC nyerte, de a forralt bort közösen fogyasztották el... Bandy után - jéghoki Az 1924-es téli olimpián a nemzetkö­zi szövetség úgy határozott, hogy világ- versenyeken ezentúl csak a jégkorong szerepel majd a programban. Az FTC jegesei is tanulgatták már az új játékot: a jégkorongot, vagy ahogy ak­kor mondták, a hokit. Az első ilyenta­nulómérkőzés'' a BBTE ellen történt, a fradisták 8-1-re kikaptak. A csapat ter­mészetesen az eddigi jéglabdázók játé­koskeretéből alakulgatott. Fradi-kosár - kedvtelésből 1925 januárjában egy új sportág kez­dett az FTC-ben meghonosodni. A téli hónapokban a klub tagjai, elsősorban az atléták, kosárlabdázással elégítették ki já­tékszenvedélyüket. 1925. január 15-én már „idegenekkel" is játszottak: kihívták a Mester utcai kereskedelmi iskola válo­gatott csapatát egy barátságos mérkőzés­re. A találkozót a Mester utcaiak 20:12-re nyerték. Az FTC-ből a súlylökő Forbáth volt a legjobb... A Fradi pápai áldásban részesült! 1925 januárjában az FTC olaszorszá­gi túrája során Rómába is eljutott. A já­tékosokat megfogta a sok-sok látnivaló, minden nevezetességet megtekintettek. A fradistákat az Álba elleni 7-0-ás győze­lem után a pápa is fogadta, és az FTC csapatát megáldotta. A pápa különösen Steinerrel beszélt hosszabban - neki mondta el azt, hogy Budapestre nagy örömmel gondol vissza és többek között villamost is itt látott először. A negyedszázados jubileum „ 1925. március 25-én lesz 25 éve an­nak, hogy a Ferencvárosi Torna Club leg­először lépett pályára egy futballmérkő­zés keretében. Az FTC ezt a napot válasz­totta negyedszázados működésének megünneplésére. Az FTC ezen a napon délelőtt fél IO-kor újra kiáll mérkőzésre a Soroksári úti régi pályán akkor ellenfe­lével az Óbudai Torna Egylettel. Mind a két klub a 25 évvel ezelőtti öreg játékosait szerepelteti az ünnepi meccsen, amellyel egy időben a két klub mostani ifjúsági csapatai is mérkőzni fognak az Üllői úti pályán, a mérkőzések után az Üllői úti pá­lyán megkoszorúzzák a Springer-emlék- szobrol, majd a tornateremben tartják a jubiláns díszközgyűlést. Az FTC jubiláns vacsoráját este 8-kor a Vigadó első eme­leti termében tartja." Jubileumi lakoma „Az alapításának 25. évfordulóját ün­neplő FTC előtt az egész magyar sport­társadalom hódolt a Vigadóban kedden este lefolyt ünnepi lakoma keretében. Az OTT, a MOB,a különböző szövetségekés sportegyesületek képviselői adtak kifeje­zést az elismerésnek, amely méltán meg­illeti az FTC-t fényes múltjáért, a lelkes munkával kivívott pozícióért s mindazo­kért az érdemekért, amelyeket a klub ma­ga teremtett negyedszázadon át a magyar testedző sport javára. A szónoklatok ára­datában csak kiérdemelt dicséretek hang­zottak el. A lakoma első szónoka Gschwindt Ernő az FTC elnöke volt, aki nagy figyelemmel hallgatott, szép be­szédben méltatta annak jelentőségét, hogy 25 évvel ezelőtt néhány lelkes em­ber a sport kultiválására és fejlesztésére egyesületet alapított. Karafiáth Jenő az OTT nevében köszöntött. A beszéd végén ezt mondta: az FTC alapítói a sport tisz­taságai írták 25 évvel ezelőtt zászlójukra és ennek a célnak elérésében mindig ma­guk mellett fogják találni őt és a Testne­velési Tanácsot. Andrássy Géza a MOB elnöke az ifjúsági testnevelés fontosságát hangsúlyozta. Földessy János dr. az MLSZ nevében művészi kivitelű hatalmas emlékplakettet adott át az FTC-nek, amelyről elismerőleg állapítja meg, hogy mindig egyik fő támasza volt az MLSZ- nek és a tutballsportnak, egyszersmind úttörője is a külföldi sportérintkezések ki­építésének. Szieberth Imre, a Birkózó Szövetség alelnöke, a magyar sport sze­rencséjének tartja, hogy az FTC akkor tűnt fel, amikor arra a magyar sportnak szüksége volt... Nagy hatása volt Sas Kálmán felszólalásának, aki az MTK ne­vében üdvözölte a jubiláns klubot. Az FTC részéről Melly Béla dr. köszönte meg az üdvözleteket..." Másnap következtek a futballmeccsek Nos a 25 évvel ezelőtti csapatok meccsét ezúttal is az OTE nyerte 1-0-ra. A játékidő csak kétszer 10 perc volt... Az Üllői úton a Fradi ifik nyertek 4-1-re, majd koszorúzás és a jubileumi díszköz­gyűlés volt a program. Egy kicsit furcsa, hogy éppen az FTC csapata nem volt ott ezeken az eseményeken - mivel Prágá­ban a Slavia ellen mérkőztek... Sajnos ott nem emelték a jubileum fényét - 6- 0-ás vereséget szenvedtek! A március 29-i visszavágó előtt így nem sok esélyt kapott az FTC. Hogy mi lett az eredmény? A Fradi 1-0-ra győzött! A Hungária körúti pályán 18 000 szurko­ló ovációja köszöntötte e váratlan győzel­met. Hungária körút! Bizonyára sokan té­vedést sejtenek e helyszínnel kapcsolat­ban. Nehéz is elképzelni, hogy a jubile­umát ünneplő FTC a legnagyobb rivális otthonában és nem a saját pályáján fo­gadja ellenfelét. Pedig így történt! A két pálya igazgatósága ekkor érdekszövetsé­get kötött és ezen a napon az MTK adott otthont szinte reggeltől estig a különféle mérkőzéseknek. Egymásután három baj­noki (közte a nagy rangadó: MTK-UTE) és egy nemzetközi találkozót játszottak! A Fradi ezen a tavaszon megtáltoso­dott, sorra nyerte a mérkőzéseket és az örökrangadó is zöld-fehér sikert hozott. „Az FTC egész csapatát elfogta a ju­bileum alkalmából a nagy hagyományok igézete, meccsről meccsre a régi lendü­lettel tör előre, és az itt-ott hiányos tudást a lelkesedés pótolja. Az UTE és a Vasas fölött aratott győzelmeire most méltán tették fel a koronát a bajnokcsapat elleni megérdemelt 2-1-es győzelemmel."

Next

/
Thumbnails
Contents