Fradi újság (1997)

1997 ősz / 1. szám

16 FRADI ÚJSÁG Hosszabbított Az 1997/98-as labdarúgó idényre is­mét meghosszabbította a Ferencvároshoz fűződő, immáron több mint három évre visszatekintő együttműködését a Reemts- ma Debreceni Dohánygyár Kft. A szokásos évadnyitó Fradi sajtótájé­koztató - e szokatlan korai júliusi idő­pontban - szponzori szerződés aláírásá­val indult. Az FTC és a Reemtsma Debreceni Do­hánygyár Kft. vezelői a mai napon újabb egy évvel meghosszabbították a két fél között fennálló folyamatos szponzori megállapodást azzal a módosítással, hogy a szombaton induló őszi idénytől csak a labdarúgók mezén díszeleg majd a már jól ismert Symphonia felirat. Az elmúlt években úgy a kézi-, mint a kosárlabda is részesült a Reemtsma „kosarából", ám a sport támogatására szánt keret az idén részben módosult. Dr. Rudnay János, a nagy múltú hazai dohánygyár vezérigazgtója a sajtótájé­koztatón elmondta: „A szerződés módo­sítása mögött mindössze az a tény ál, mi­szerint a WEST márka révén a Reemtsma 1997-től kezdve a Forma 1-es futamokon is képviselteti magát a WEST-McLaren Mercedes csapat oldalán, így ehhez a nemzetközi döntéshez igazodva kellett kialakítani a vállalat szponzorációs ke­retét. " Rudnay ismét hangsúlyozta: „A cég a SYMPHONIA vezetése elégedett az 1993-ban megkö­tött, és azóta évről évre meghosszabbított szerződés eredményeivel, és vállalata a továbbiakban is szeretne hozzájárulni a magyar sport támogatásához." A dohánygyár minden alkalmat meg­ragad a Ferencvárossal fennálló jó kap­csolat kifejezésére. E gondolatot tükrözte többek közt a februári sajtótájékoztatón átadott „SYMPFIONIA" Kupa, amely az Üllői úti Fradi múzeumban állít emléket a két fél közötti együttműködésnek, vala­mint az a díszvacsora is, amit a Reemts­ma ezt követően rendezett a labdarúgók és az FTC vezetői tiszteletére. Az idei esztendő több szempontból is jelentős ünnep a debreceni gyár életé­ben. A száztíz éve, 1887-ben alapított, leghosszabb múltra visszalekintő magyar dohánygyárat 5 évvel ezelőtt vásárolta meg a Reemtsma Cigarettenfabriken GmbH. A kettős évforduló tiszteletére a cég soha nem látott nagyságrendű nye­reményjátékot indít. A „12 hetes tűzjáték” keretében többek között 10 autó, 3 ház és számtalan, valóban értékes ajándék ta­lál gazdára. Az előzetes hírek alapján az akció során szerephez jut majd a Ferenc­város, a játék részleteivel pedig az Üllői úton is megismerkedhetnek a foci­rajongók. Symphonia-zsákbamacska Az őszi szezonban a Ferencváros valamennyi hazai mérkőzésén találkozhatnak a kedves szurkolók symphoniás hostess-lányokkal, akik különböző Symphonia-termékeket kínálnak és kóstoltatnak. Ezen kívül 360 - jeggyel rendelező - szerencsés szurkoló húzhat abból a „Symphonia- ajándékkosárból”, amely minden egyes alkalommal 360 db különböző összeállítású ajándék- csomagot tartalmaz a következők szerint: • 10 db kazetta • 60 db póló • 160 db baseball-sapka • 300-360 db öngyújtó és toll. KERESSÉK A SYMPHONIÁS HÖLGYEKET ÉS LEGYEN SZERENCSÉJÜK! A szünetek közötti 45 percekre pedig jó szórakozást és eredményes szurkolást kívánunk! MINDENT BELE! A FRADI ÉS A MAGYAR SPORT BIZTOSÍTÓJA: a Hungária A Hungária Biztosító Rt-nél rég eldöntött vitakérdés, hogy érdemes-e a sportot támo­gatni, szponzorálni. A Társaság fennállása óta, immár 11 éve folyamatosan jelen van a magyar sport legnagyobb támogatói között. Ugyanennyi ideje kötelezte el magát a leg­népszerűbb magyar sportklub, százezrek kedvence, a Fradi mellett. Elmondhatjuk, hogy az elmúlt évek mind a Fradi, mind a Hungária Biztosító számára szép sikereket hoztak. A biztosítótársaság emblémája ott díszelgett a bajnokságot nyert labdarúgók szerelésén, a bajnok női kézilabdások és kosarasok mezén, a vízilabdázók köpenyén. A Hungária hirdetéseit olvashatják, láthatják a nézők az Üllői úti „szentélyben”, a nemrég felavatott korszerű sportcsarnokban. Egyszóval a Fradi jó reklámhordozónak bi­zonyult és bizonyul. A Fradinak nyújtott támogatás busásan megtérült a biztosító számára is, hiszen az el­múlt évek során dinamikusan fejlődött és ma már majdnem 50 milliárd forintos díjbevé­telével, 33 százalékos piaci részesedésével - fölényesen vezeti a hazai biztosítók listáját. Itt tehát egy olyan kölcsönös érdek lépett frigyre, amely összefűzi a legnépszerűbbeket a legnagyobbat. E sikerek nyomán és nem titkoltan a Fradival bevált kapcsolat eredményeként kötötte meg nemrég Dr. Patai Mihály elnök-vezérigazgató és Dr. Schmitt Pál, a MOB elnöke azt a hosszabb távú szerződést, amelynek eredményeként a Hungária Biztosító Rt. a MOB arany fokozatú támogatója és hivatalos biztosítója lett. A Társaság hozzájárulása a naganói téli olimpia és a Sydney-i játékok felkészülési költségeihez pedig lehetővé teszi, hogy a ma­gyar sportolók nyugodt, konszolidált anyagi körülmények között készülhessenek fel újabb nagy megmérettetésükre, szaporítsák további sikereik számát, nemzetünk becsületét a sport világában. PRÉMIUM Nyíltvégű Befektetési Alap 20,5% hozamgaranciával _______________________3ank N yíltvégű befektetési alapok ^ A nyíltvégű befektetési alapok különböző konstrukciói elsősorban a magánbefektetők részére jelentenek kedvező megtakarítási formát. A befektetési jegyek lekötés nélkül biztosítanak kedvező hozamot. A magánbefektetők számára további előny az adóvisszatérítési lehetőség. ^ Az értékpapírok a Magyar Külkereskedelmi Bank pénztáraiban és fiókjaiban vásárolhatók meg. Nyíltvégű befektetési alapok * Az idő csúcsértékei További felvilágosítást a 268-7081-es telefonszámon, illetve az MKB pénztáraiban és fiókjaiban kérhet.

Next

/
Thumbnails
Contents