Fradi újság (1997)
1997 tavasz / 9. szám
17 FRADI ÚJSÁG Hegedűs, dr. Török, Sztakó, Bánki Fradisták Barcelonában, balról: játszani, mert így még jobban tudjuk népszerűsíteni az egyesületet. A Ferencvárossal kivételt tettünk, egyrészt, mert Kubala László szervezte a meccset, másrészt, mert a legismertebb magyar klubról van szó.- Mit tud a magyar lutballról?- Keveset, hiszen a tömegtájékoztatás alig tesz említést az Önök labdarúgásáról. Persze, azt tudom, hogy a magyarok mindig technikás futballt játszottak, de szerintem rosszul menedzselik a játékosaikat, hiszen a múlttal ellentétben alig vannak jelen a spanyol első ligában.- Nálunk odahaza rendre beszédtéma a Barcelona-Real Madrid ellentét. Magyarországon is van hasonló rivalizálás a Ferencváros és az Újpest között, de Ön szerint miből fakad a Barca- és Real-hívők kölcsönös utálata?- Hogy csak a legfrissebb nyilatkozatokkal és a legmagasabb szintű kijelentésekkel érzékeltessem a szembenállást, a két elnök rangadó előtti mondatait idézem. Nunez, a Barca elnöke: „A Real a spanyol kormány csapata, ezáltal minden támogatást megkap. Ha kell, a bíróktól, ha kell, adminisztratív úton.” Sanz (Real): „Azért nem szeretem a Barcelonát, mert soha nem látok spanyol zászlót a katalánok kezében. Ha egyszer ezt megélem, talán még meg is szeretem őket.” Tény, a katalánok nem érzik magukat spanyolnak, büszkék mentalitásukra, pénzügyi képességeikre. Ezt viszont Madridban nem fogadják el.- Szakmailag mi a lő különbség a két csapat között?- Pillanatnyilag jobbnak tűnik a Real. Okosabban, higgadtabban fut- ballozik. A Barnában sok múlik azon, hogy a saját nevelésű katalán játékosok, például Guardiola és De la Pena milyen napot fognak ki. Ezért jóval szeszélyesebben szerepelnek, mint ősi riválisuk.- Tizenegy évet húzott le a Barcelona első csapatában. Kik voltak a kedvenc játékostársai?- Szerencsére sok nevet felsorolhatnék, de mivel nem akarok senkit kihagyni, inkább azt mondom, az Alesanco, Quini, Neeskens, Cruyff nevével fémjelzett csapatban öröm volt játszani mindannyiunknak.- Ha jól tudom, Ön Alicantéból érkezett Barcelonába. Mennyire érzi magát katalánnak?- Soha nem tagadom meg Valencia tartománybeli hovatartozásomat, ám az a 11 év, amit a Barnában eltöltöttem, nem múlt el nyomtalanul, és a szurkolók katalánként kezelnek. Ez jólesik, hiszen én is szeretem ezt a népet.- A Barcelona elsőségéért szorít a bajnokságban?- Riporterként kötelező objektív- nek lennem, ami akkor sem esik nehezemre, ha a Barca játszik, ám a Nou Campban eltöltött több mint egy évtized meghatározó élmény számomra. Azt hiszem, diplomatikusan megfeleltem erre a kérdésére. Kubala László a Barca—Real vetélkedésről szólva sajnálkozva jelentette ki, ez inkább ellenségeskedés, mint rivalizálás. Kétségtelen, hogy ki nem állhatják egymást a két klub hívei. Mindezt a május 9-ei rangadón magunk is megtapasztalhattuk, hiszen amikor megérkeztek a Real drukkerek, irdatlan füttykoncert fogadta őket a stadionban. Persze, a katalán rendőrség sem bízta a véletlenre a dolgot, hiszen a csapatot és a szurkolókat szállító buszokat 8-10, kommandósokkal teli katonai jármű kísérte. Aztán szép fokozatosan benépesült a stadion, és csak tátottuk a szánkat. Felemelő látványt nyújtott a 115 ezer őrjöngő Barca- és mintegy ötezer bátor Real-drukkerrel teli aréna. Az viszont feltűnést keltett, hogy csapatunkból többen Fradi melegítőben ültek fel a lelátóra. Gondolhatják, hogy néztek a katalánok, amikor Martos, Ebedli, Szokolai, Pogány és társai oda-vissza mászkáltak a szektorokban a zöld melegítőjükben. Meg is kérdezték, merről jöttünk, ám amikor megtudták, hogy magyarok vagyunk, oldódott a bizalmatlanságuk. Azért fél szemmel azt lesték, vajon kinek szurkolunk. Amikor látták, hogy a többség a Barcáért szorít, megenyhültek, azt ugyanis nem tudhatták, hogy néhányan közülünk jobban kedvelik a Reált. Igaz, utóbbiak jobbnak látták, ha lapítanak. A meccs aztán hatalmas élménnyel ajándékozott meg bennünket, ám hozzá kell tennem, a színvonal csalódást okozott. A félreértések elkerülése végett, spanyol mércével mérve. Mert amit például De la Pena összefutott a 90 perc folyamán, az egy atlétának is becsületére vált volna, Ronaldo sebessége pedig egy sprintért idézett. A hangulat végig fantasztikus volt. A bevonuláskor - csodálatosan megszervezett koreográfia szerint - egy időben 14 szektor borult pirosba és kékbe, amikor az előre odakészített zászlókat a szurkolók a magasba emelték. Érdekes volt megfigyelni a két edző magatartását is. Bobby Hobson, a Barca mestere jóval higgadtabb volt, mint kollégája Fabio Capello, aki szinte végigtoporzékolta a derbit. Az angol mester különben fene jópofa. Néhány nappal a rangadó előtt például a következőt nyilatkozta: „Amikor Ronaldo vett magának egy szigetet Brazíliában, aznap én egy nyakkendőt vásároltam magamnak." Az 1-0-ás győzelmet természetesen óriási ovációval fogadta a hazai publikum, és mámoros hangulatban, gyalog tért haza otthonába. Velünk együtt, hiszen a hatalmas tömegben taxit fogni vagy buszra szállni a lehetetlennel volt egyenlő. Nem is próbálkoztunk ezzel, hanem szépen hazaballagtunk a szállodába. Egyöntetű volt a vélekedés, hogy nem csupán a meccs, hanem maga a stadion és a Barcelona felépítése is különleges élménnyel ajándékozott meg bennünket. Még Mészáros Zoltán, a Lottó Sportszergyártó cég magyarországi igazgatója is el volt ájulva a látottaktól, pedig neki Amerikában bőven volt része gigantikus sportélményekben. Mellesleg egykoron ő is a Fradi ifi és első csapatában szerepelt, most pedig a nosztalgia húzta vissza a zöldek táborába. Ám nem csupán ő ámult-bámult, hanem Nagy Béla, a Fradi krónikása is, aki úgy bolyongott a múzeumban, mint egy megszállott turista. Nem tudott betelni a látvánnyal, de hála Istennek, azért kitalált a relikviák közül, mert legszívesebben ott aludt volna. A Nou Camp stadionban ugyanígy érzett Török Lajos, az FTC létesítményigazgatója is, igaz, ő higgadtan hozzátette, ezt a pazar stadiont és az ottani körülményeket képtelenség behelyezni a magyarországi viszonyok közé. Más dimenzió. Szóval, gyönyörű három napot töltöttünk a katalán fővárosban, láthattuk élőben a Barca—Real derbit, a piros-kékek múltját és jelenét, a szurkolók „életveszélyes" szeretetét a csapat iránt, de ami a legfontosabb, legyőztük idegenben az FC Barcelonát. Még akkor is igaz ez, ha csak öregfiúk szinten, hiszen az évkönyvekbe az az egyszerű adat kerül, hogy Barcelona—Ferencváros 4-7. Ugye, ennyi részrehajlást megengednek nekünk? Bánki József Emlékkő éppen elfér. Ki gondolta volna, hogy múzeumi tárgy lesz belőle. Ott állították ki, ahová repült. Abban a vitrinben látható, ahol landolt. Annak az estének az emléke, amikor a Ferencváros futballistái az Üllői úton 2-2-re végeztek a Videotonnal. És utána tüntettek a szurkolók. A tüntetésről beszámoltak az újságok, a rádió, a televízió. Csak ennek a kődarabnak a repüléséről nem tudtunk. Az épület külső vastag üvegén áthatolva érkezett a múzeumba, s ott még betört egy szintén vastag üvegfalú vitrint. Elgondolni is rossz, mi van akkor, ha a helyiségben valaki tartózkodik. A múzeum kiállított tárgyai összerezzentek a betolakodó érkezésekor. Álmukban zavarta meg őket valami, amire nem számítottak. A kupák elvesztették fényüket, az érmek porszemcséi hanyatt-homlok menekültek. Betűk ugrabugráltak össze-vissza a régi papírlapokon. Jelszavak keresték a helyüket, és nekiütődtek a vitrinek üvegeinek. Valamennyi tárgy úgy érezhette, beborult felettük az ég, és szomorúságuk világvégi. Aztán, több nap után, helyreállt minden. A törött üvegeket kicserélték, és a múzeumba visszatért a béke. A kupák visszanyerték régi fényüket, az érmeken újra porszemek ülnek. Csak egy kődarab érzi úgy, hogy jó lenne elmenekülni innét. De nem teheti. Arra ítéltetett, hogy aki a múzeumba belép, rögtön szembetalálkozhasson vele. A tömeggel. (Magyar Nemzet) AVIS AVIS AVIS
