Fradi újság (1997)
1997 taavsz / 8. szám
6 FRADI ÚJSÁG A szertár gondozása minden csapatnál nagyon fontos. A Ferencváros labdarúgóinak szerelésével másíél esztendeje Szőke László foglalkozik, aki egykor maga is kergette a labdát Fradi-mezben.- Szegeden, a Móraváros csapatában kezdtem a labdarúgó-pályafutásomat, a kö- lyökben együtt játszottam Kocsis Lajossal - emlékezett Szőke László. - A Fradiba 1968 decemberében kerültem, és 1972-ig futballoztam a Ferencvárosban. Utána még egy évet fociztam Budafokon, majd huszonhat évesen abbahagytam a játékot. Egy súlyos sérülés következtében nem bírta a lábam a terhelést.- De a futballhoz azért nem lettél hűtlen.- Nem bizony! A ferencvárosi öregfiúknál játszottam 1976-tól 1992-ig. Olyan egykori nagyságokkal focizhattam egy csapatban, mint Lázár Gyula és Rudas Ferenc. No, meg hajdani remek csapattársaimmal is, így Albert Flóriánnal és Novák Dezsővel.- Ha jól tudom, a tiéd igazi sportcsalád.- Van benne valami. A feleségem, Szókéné Bognár Erzsébet valamikor szintén a Fradiban kézilabdázott, és tagja volt az 1965-ben világ- bajnoki címet nyert magyar válogatottnak. Egy lányom és egy fiam van - sportolnak.- Hogyan kerültél vissza a Ferencvároshoz?- Átestem egy infarktuson, majd nyugdíjaztak, és így, sok időn lévén, szinte állandóan kint voltam a Fradi- pályán. Aztán 1995 novemberében szólt az akkori edző, Novák Dezső, hogy nem lenne-e kedvem vezetni a csapat szertárát. Örömmel vállaltam el, mert így újra bekerülhettem a labdarúgás sűrűjébe. A Bajnokok Ligájának végén már én foglalkozhattam a szerelésekkel, és részese lehettem a tavalyi bajnoki címnek is.- Régen a szertárossal mindenki jóban volt. így van ez manapság is?- Nem panaszkodhatom, minden játékossal és edzővel jó viszonyban voltam és vagyok.- Mi mindenre kell figyelnie a Fradi szertárosának?- Egyetlen mondatban válaszolva: a szerelés rendben tartására. Arra, hogy hiánytalanul meglegyen minden ruhadarab, mert az alsónadrág és a zokni kivételével minden holmi leltári tárgy. Meg arra is, hogy a szennyest időben átvigyem a mosodába, és időben visszahozzam. Aztán figyelni kell, hogy kinek, milyen szerelése ment tönkre, és gondoskodni kell a pótlásról, azaz jelezni kell az Adi- dasnak. Az idegenbeli mérkőzésekre, az edzőtáborozásokra mindig becsomagolok. A fiúk közvetlen közelében rám is átragad a versenyláz, és igyekszem őket buzdítani.- Mi a helyzet a cipőkkel?- Természetesen mindenki kap cipőt, de a tisztítása, karbantartása a játékosok feladata. Előfordul, hogy egy cipő egy hét alatt tönkre megy. A mostanában használatos fém- stoplik gyakran nagy pusztítást végeznek a cipőkön. Amióta itt vagyok, körülbelül háromszáz cipőt használt el a csapat.- Hány mérkőzés-szerelése van a Fradinak?- Jelenleg öt komplett garnitúra áll a csapat rendelkezésére. Három hosszú ujjú és két rövid ujjú mez van, ezek közül három csíkos, egy- egy pedig tiszta zöld, illetve tiszta fehér. A nadrág és a sportszár vagy zöld, vagy fehér. A mezekre nagyon kell figyelni, mert értékes ereklyéknek számítanak, és ha valahol gazdátlanul marad akár egy is, hamar eltűnik.- Neked melyik a kedvenc összeállításod?- A legjobban a zöld-fehér csíkos mez tetszik, fehér nadrággal és fehér sportszárral.- Van valamilyen érdekes sztorid a szereléssel kapcsolatban?- Igen, méghozzá egészen friss. A Vasas elleni mérkőzés előtt többször is átnéztem a holmikat, mégis elfelejtettem alsónadrágokat csomagolni. A Fáy utcában vettem észre a dolgot, és eszembe jutott, hogy ott van a sarkon a kínai piac. Gyorsan kimentem, és a saját pénzemből vettem tizenöt alsónadrágot. A fiúk nem is tudtak az egész problémáról.- A mérkőzés-szerelés kikészítésekor mire kell figyelni az öltözőben?- Mindenkinek a megszokott helyre, a megszokott módon kell letenni a holmikat, még idegenben is. Különösen a fontos meccsek előtt kell vigyázni, nehogy egy apró tévedés megzavarja a fiúk készülődését.- Mit szól a szertáros a mezcseréhez?- Mezt az ellenféllel csak a szakosztályelnök előzetes engedélyével cserélhetnek a játékosok. Persze, a jeles alkalmakkor, például egy bajnokság megnyerésekor a szurkolók hamar elintézik a mezek, nadrágok sorsát. Nem bánnám volna, ha erre az idén is sor kerülne... Margay Sándor A Az FTC hivatalos szállítója Az Adidas Budapest Kft. és partnerei által működtetett adidas márkaboltok országos hálózata. BUDAPESTEN □ V., Váci utca 24. □ XIII., Váci út 10-12. □ XIV., Thököly út 4. □ XVII., Pesti út 61-67. □ XXI. Kossuth l. u. 74. □ Centrum Kispest Áruház □ Skála Metró Áruház □ Sugár Üzletközpont VIDÉKEN □ Baja, Tóth K. tér 8. □ Balassagyarmat, Rákóczi u. 42. □ Békéscsaba, Andrássy u. 24. □ Debrecen, Piac u. 32. □ Dunaújváros, Skála Dunaújváros Áruház □ Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 8. □ Gyöngyös, Skála Gyöngyszöv Áruház □ Győr, Baross u. 8. □ Győr, Baross u. 23. □ Hódmezővásárhely, Andrássy u. 9. □ Kaposvár, Fő u. 15. □ Miskolc, Széchenyi u. 58. □ Mohács, Dózsa Gy. út 21. O Nagykanizsa, Deák tér 10-12. □ Nyíregyháza, Zrínyi u. 2. □ Pécs, Király u. 27. □ Salgótarján, Arany J. u. 1. □ Sopron, Árpád út 2. □ Szeged, Kárász u. 1. □ Szekszárd, Garay Udvar □ Székesfehérvár, Skála Fehérvár Áruház □ Szolnok, Kossuth tér 5. □ Szombathely, Fő tér 17. □ Veszprém, Kossuth u. 6. □ Zalaegerszeg, Kossuth u. 7. A