Fradi újság (1996)

1996 tavasz / 5. szám

f SAROSIÉKTÓL SIMONÉKIG ________ r r r SAROSIEKTOL - SIMONÉKIG mérkőzésein Két kiállítás után háromgólos győzelem! Az FTC japán túrája után Soroksáron kezdte az 1972— 73-as bajnokságot. Az új idény első ferencvárosi gólja öngól volt (Varga). A Fradi már 4-0-ra vezetett, de az utolsó percekre kihagyott a ferencvárosi védelem... A győriek elleni meccs más miatt volt emlékezetes. Hámori játékvezető a 19. percben Branikovitsot, a 37. percben Szőkét állította ki. A kilenc főre olvadt Ferenc­város ezután még két gólt lőtt és biztosan nyerte a mér­kőzést! Bizony nem mindennapos bravúr, ha egy csapat két kiállított csatárát nélkülözve három góllal nyeri a találkozót! A ZTE első budapesti NB l-es mérkőzését a Fradi el­len játszotta! A Népstadionban rendezett találkozón csak mintegy 4000 nézőt jegyeztek fel, de ez a gyér szá­mú közönség is hatalmas füttykoncertet szolgáltatott a Ferencváros gyenge játékához... A 2-0-s győzelem el­lenére csak négy ferencvárosi futballista vehette fel a győzelmi prémiumot! A Fradi Salgótarjánból úgy hozott el 1 pontot, hogy kettőt érdemelt volna: Juhász fejesét a gólvonalról vág­ták ki a védők, míg Mucha lövése a kapufán csattant. A 86. percben... A Ferencváros a 11. fordulóban - Albert mesterhár­masával + 1 öngól - 4-0-ra győzött a DVTK ellen. Ekkor a táblázat élére kerültek ugyan a mieink, a „végjáték­ban" azonban nem sikerült megtartani az első helyet. Három rangadón csak 2 pont, egyetlen Fradi-gól nélkül! Az 1973-as tavasz Mucha-gólfesztivállal kezdődött: három gólt lőtt a DVTK-stadionban! Háromszor győzött zsinórban a Fradi, majd következett a Honvéd elleni rangadó: az örvendetes ferencvárosi kezdés után a 46. percben 3-2, a 60. percben 3-3 volt az eredmény! Al­bert lőtte a negyedik, már-már győztesnek hitt ferenc­városi gólt. Pintér a 90. percben egyenlített... Az Egyetértés elleni mérkőzésen Branikovitsot há­romszor is ölelgették a társak - mesterhármast szerzett! Ebben a bajnokságban ez már a harmadik FTC-játékos által elért mesterhármas volt! 1973. május 6-án sporttörténelem volt Zalaegersze­gen. A Ferencváros először játszott bajnoki mérkőzésen Zalaegerszegen! A hazaiak az „évszázad mérkőzésé­nek" becézték a viadalt. És végül is ők örülhettek: a 25. másodpercben lőtt Szimacsek góllal 1-0-ra nyerték a találkozót. A Fradi a 73. percben Juhász révén meg­szerezhette volna az egyenlítő gólt - de 11 -est hibá­zott... A komlóiak elleni meccsen is „sporttörténelem'’ szü­letett: Nyilasi ekkor játszott először az első csapatban. Engelbrecht helyett az 53. percben csereként lépett pá­lyára. Lámpalázas játéka nem sejtette, hogy a követ­kező évtized legjobb ferencvárosi labdarúgója indul si­kerekben gazdag pályafutására... A bajnokságzáró 90 perc káprázatosra és gólzápo­rosra sikeredett. A tarjániak elleni mérkőzésen Juhász, Mucha és Szőke vezérletével 6-0-ás zöld-fehér győze­lemnek örvendhettek a ferencvárosi szurkolók. Ez egy­ben a második helyet is jelentette, amelyet a szurko­lótábor méltán is ünnepelt magas hőfokon... Az FTC csapata a mérkőzés után mindjárt megtartot­ta évadzáró bankettjét. Az MLSZ főtitkára - ekkor Kri- zsán József volt - átnyújtotta a mindenki által megér­demeltnek mondott ezüstérmeket. A Népsport az egész bajnokságban mutatott jó játé­káért - az osztályzatok alapján - Juhász Istvánt nevezte az 1972-73-as bajnokság legjobb játékosának. 1972-73 1645.1972. szeptember 17. Soroksár: FTC—Egyetértés 4-2 G.: Juhász, Szőke, Branikovits, + 1 öngól Géczi-Füsi, Páncsics, Vépi-Juhász, Bálint-Szőke, Branikovits, Albert, Kü, Mucha 1646. 1972. szeptember 24. Népstadion: FTC-Rába ETO 4-1 bajnokságról bajnokságra G.: Juhász, Vépi, Kü, + 1 öngól Géczi-Füsi, Páncsics, Vépi-Juhász, Bálint-Szőke, Branikovits, Albert, Kü, Mucha 1647. 1972. szeptember 30. Székesfehérvár: Video- ton-FTC 3-1 G.: Mucha Géczi-Füsi, Páncsics, Megyesi—Vépi, Bálint—Engelbrecht, Ju­hász, Albert, Kü, Mucha 1648. 1972. október 8. Népstadion: FTC-ZTE 2-0 G.: Juhász 2 Géczi-Vépi, Páncsics, Megyesi—Juhász, Bálint-Füsi, Bányai, Albert, Kü, Mucha, Cs.: Bartosik 1649. 1972. október 22. Komló: FTC-Komló 3-1 G.: Mucha 2, Kü Géczi-Füsi, Bálint, Megyesi-Juhász, Vépi-Szőke, Branikovits, Albert, Kü, Mucha 1650. 1972. október 29. Népstadion: FTC-SZEOL 1-1 G.: Kü Géczi—Martos, Bálint, Füsi—Horváth Á., Vépi-Szőke, Braniko­vits, Albert, Kü, Mucha 1651.1972. novemberi. Népstadion: FTC-Tatabánya 3- 1 G.: Albert, Szőke, + 1 öngól Géczi-Füsi, Páncsics, Megyesi-Juhász, Bálint-Szőke, Brani­kovits, Albert, Kü, Mucha Cs.: Martos, Bartosik 1652. 1972. november 4. Megyeri út: Ú. Dózsa-FTC 2-0 Géczi-Füsi, Horváth Á. Megyesi-Juhász, Bálint-Szőke, Brani­kovits, Albert, Kü, Mucha Cs.: Vépi 1653.1972. november 12. Népstadion: FTC-Csepel 3-2 G.: Szőke, Bálint, Juhász Géczi-Vépi, Horváth Á, Megyesi-Juhász, Bálint-Szőke, Brani­kovits, Albert, Kü, Mucha 1654.1972. november15. Salgótarján: SBTC-FTC1-1 G.: Branikovits Géczi-Vépi, Páncsics, Megyesi-Juhász, Bálint-Füsi, Braniko­vits, Albert, Kü, Mucha 1655.1972. november19. Népstadion: FTC-DVTK 4-0 G.: Albert 3, + 1 öngól Géczi-Vépi, Páncsics, Megyesi-Juhász, Bálint-Szőke, Brani­kovits, Albert, Kü, Mucha Cs.: Füsi, Martos 1656.1972. november25. Pécs: FTC-Pécsi Dózsa 2-1 G.: Szőke, Juhász Géczi-Vépi, Páncsics, Martos-Juhász, Bálint-Szőke, Braniko­vits, Albert, Kü, Mucha Cs.: Füsi 1657. 1972. december 3. Népstadion: FTC-MTK 0-0 Géczi-Vépi, Páncsics, Martos-Juhász, Bálint-Szőke, Braniko­vits, Albert, Kü, Mucha Cs.: Füsi 1658.1972. december 6. Kispest: Bp. Honvéd-FTC 2-0 Géczi-Vépi, Páncsics, Martos-Horváth Á. Bálint-Füsi, Brani­kovits, Albert, Kü, Mucha 1659. 1972. december 10. Népstadion: FTC-Vasas 0-0 Géczi-Vépi, Páncsics, Martos-Juhász, Bálint—Engeibrecht, Branikovits, Füsi, Mucha, Bartosik 1660. 1973. március 4. Diósgyőr: FTC-DVTK 4-1 G.: Mucha 3, Branikovits Géczi-Vépi, Páncsics, Martos-Juhász, Bálint—Engelbrecht, Branikovits, Albert, Mucha, Bartosik 1661. 1973. március 11. Népstadion: FTC-PMSC 4-1 G.: Szőke 2, Mucha, Bálint Géczi-Vépi, Páncsics, Martos-Juhász, Bálint-Szőke, Braniko­vits, Albert, Mucha, Bartosik 1662. 1973. március 18. Hungária krt.: FTC-MTK 1-0 G.: Juhász Géczi-Vépi, Páncsics, Martos-Juhász, Bálint-Szőke, Braniko­vits, Albert, Mucha, Bartosik 1663.1973. március 25. Népstadion: FTC-Bp. Honvéd 4- 4 G.: Mucha 2, Juhász, Albert Géczi-Vépi, Páncsics, Martos-Juhász, Bálint-Szőke, Braniko­vits, Albert, Mucha, Bartosik Cs.: Megyesi 1664. 1973. március 31. Fáy u.: Vasas-FTC 2-1 G.: Martos Géczi-Vépi, Páncsics, Martos-Juhász, Bálint-Szőke, Braniko­vits, Albert, Mucha, Bartosik Cs.: Engelbrecht 1665.1973. április 8. Népstadion: FTC—Egyetértés 3-1 G.: Branikovits 3 Géczi-Vépi, Horváth Á. Martos-Juhász, Bálint-Szőke, Brani­kovits, Albert, Mucha, Bartosi Cs.: Engelbrecht 1666. 1973. április 14. Győr: Rába ETO-FTC 1-0 Géczi-Vépi, Páncsics, Martos-Juhász, Bálint-Szőke, Braniko­vits, Albert, Mucha, Engelbrecht 1667.1973. április 21. Népstadion: FTC-Videoton 3-0 G.: Szőke 2, Branikovits Géczi—Martos, Páncsics, Megyesi-Vépi, Bálint-Szőke, Brani­kovits, Ebedli, Mucha, Engelbrecht 1668. 1973. május 6. Zalaegerszeg: ZTE-FTC 1-0 Géczi—Martos, Bálint, Megyesi-Juhász, Vépi-Szőke, Braniko­vits, Albert, Mucha, Engelbrecht Cs.: Bartosik 1669. 1973. május 12. Szeged: SZEOL-FTC 0-0 Géczi—Martos, Horváth Á. Megyesi-Juhász, Bálint-Szőke, Bra­nikovits, Albert, Ebedli, Engelbrecht Cs.: Bartosik 1670. 1973. május 19. Népstadion: FTC-Komló 1-0 G.: Szőke Géczi-Vépi, Páncsics, Megyesi-Juhász, Bálint-Szőke, Brani­kovits, Ebedli, Mucha, Engelbrecht Cs.: Nyilasi, Tátrai 1671.1973. május 26. Népstadion: FTC-Ú. Dózsa 2-1 G.: Engelbert, Branikovits Géczi-Vépi, Páncsics, Megyesi-Juhász, Bálint-Szőke, Brani­kovits, Ebedli, Mucha, Engelbrecht 1672. 1973. június 3. Csepel: FTC-Csepel 1-0 G.: Mucha Géczi-Vépi, Páncsics, Megyesi-Juhász, Bálint—Engelbrecht, Ebedli, Albert, Branikovits, Mucha 1673.1973. június 17. Tatabánya: FTC-Tatabánya 2-2 G.: Szőke, Mucha Géczi-Vépi, Páncsics, Megyesi-Juhász, Bálint-Szőke, Ebedli, Branikovits, Mucha, Engelbrecht Cs.: Albert 1674. 1973. június 20. Népstadion: FTC-SBTC 6-0 G.: Mucha 2, Juhász 2, Szőke, Albert Géczi—Martos, Páncsics, Megyesi-Juhász, Vépi-Szőke, Ebedli, Branikovits, Mucha, Engelbrecht Cs.: Albert NB I 1972-73 1. U. Dózsa 30 21 4 5 81-21 46 2. FTC 30 17 7 6 60-31 41 3. Vasas 30 16 8 6 54-33 40

Next

/
Thumbnails
Contents