Fradi újság (1996)

1996 ősz / 9. szám

3 FRADI ÚJSÁG ÚJ POSZTON Eredményeit senki nem vitatta, nem is vitathatta, mégis elüldözték poszt­járól. A szurkolók kis létszámú, ám annál hangosabb csoportja bajnoki ara­nyak, a kupagyőzelem és a Bajnokok Ligájában szereplés ellenére szinte kinevezése óta tolyamatosan szapulta őt - ebből az útszéli mocskolódásból előbb-utóbb mindenkinek elege lett volna. Novák Dezső a Vác elleni győz- tes(!) bajnoki után önként felállt a Ferencváros labdarúgócsapatának kis- padjáról, s nem sokkal utána elfoglalta a szakosztály szakmai igazgatói székét. Számára ez most valamivel bizonyára kényelmesebb ülőalkalma­tosság...- Hogy érzi magát a vadonatúj szerepkörben? - kérdeztük min­den idők egyik legsikeresebb mesterét.- Egészen mást kell csinál­nom, mint azelőtt a pályán, illet­ve az oldalvonal mellett. Ott az edzésekre, és mérkőzésekre ké­szültem a csapat tagjaival, most átfogóbb, sokrétűbb feladatokat kell megoldanom. Például a já­tékosok és a szponzorok szerző­déseivel is foglalkozom, fura do­log, de nem ördöngösség, egyre inkább belejövök. így is tuzkö- zelben dolgozom, s azért azt hadd jegyezzem meg, a szakmai igazgató és az edző munkája szo­rosan kapcsolódik egymáshoz. Úgyhogy köszönöm szépen, jól érzem magam.- Magától a labdától, az öltö­zők világától ha nem is vált meg, azért picit távolabb került. Nem hiányoznak a megszokott hétköz­napi teendők?- Mivel továbbra is edző va­gyok, s legbelül az is maradok egészen a nyugdíjaztatásomig, a kérdésre csakis igennel válaszol­hatok. Hiába, huszonöt esztendő után nehéz az átállás. Ám mind­ezt megkönnyíti, hogy a jövőben is itt a Fradiban töltöm a min­dennapjaimat, biztosan sokkal jobban megviselnek a történtek, ha távoznom kellett volna az Ül­lői útról.- Mit tenne, ha jövő héten egy másik élvonalbeli klub keresné meg, folytassa náluk eredeti szakmáját? Vagy mondjuk kül­földről kapna egy csábító ajánla­tot?- Pillanatnyilag úgy gondo­lom, nem vállalnám, hiába is hívnának bárhová. Az FTC-vel elértem egy szintet, amit nem szabadna lerombolnom más csa­patnál egy esetleges kudarccal. A nevem eleve erősen kötődik a Ferencvároshoz, már csak ezért sem hiszem, hogy bármelyik vi­déki egyesületnél elfogadnának a szurkolók. Külföldre pedig első­sorban a családom miatt nem szerződnék el szívesen. Nekem megfelel a jelenlegi helyzet, tu­domásul vettem, hogy lezárult egy szakasz, egy gyönyörűszép szakasz az életemben. Mostantól más minőségben segítem imá­dott klubomat.- Egyébként kapott a vezetés­től konkrét feladatokat, vagy egy még kialakulatlan elképzelést Önnek kell megtöltenie tartalom­mal?- Is-is. Átvettem Havasi Mi­hály teendőit is, de személyem­ben mégiscsak egy szakember került a posztra. Persze ez ko­rántsem jelenti azt, hogy a ser­dülőktől a felnőtt csapatig valaha is beleszólnék az edzők munká­jába. Ők nagyon jól tudják, mit, miért és hogyan kell tenniük. Ko­rai lenne még mérleget vonni, de véleményem szerint szükség van erre a posztra. Az új modell tehát működik, kialakítása nem volt el­hamarkodott döntés.- Hogyan tudnak együttmű­ködni utódjával, Varga Zoltán­nal?-Sallangmentesen. Bár a saj­tóban egyesek próbálták úgy be­állítani, hogy ellentét feszül kö­zöttünk, ez nem igaz. A játékosok „kiárusításával” kapcsolatban is tisztázzuk a problémákat. Ha egy játékost tízszeres áron el tudnánk adni, akkor azért vannak a szak­emberek, hogy megfelelő helyet­tessel pótolják. Mi igyekszünk kielégíteni az edző igényeit, s ez eddig meg is történt. Mondom, Varga Zoltánnal jól megértjük egymást.- És a játékosokkal?- Nem találkozunk olyan gyakran, de ettől még nem vál­tozott meg a viszonyunk. A talál­kozók után természetesen min­dig belátogatok az öltözőbe. Sze­rencsére eddig csak gratulálni ugrottam be hozzájuk.- Honnan nézi a meccseket?- A klubházban van az iro­dám, ahonnan nagyszerűen be­látom a pályát. Szeretem, ha egyedül kísérhetem figyelemmel a csapat játékát.- Őszintén vallja be, utólag sem bánja, hogy lemondott?-Sokan megkérdezték már... Nyugodtan alszom, elmaradtak végre a fenyegető telefonok, s to­vábbra is teljes energiámmal a Ferencvárost szolgálhatom. Nem bántam meg! Polgári B^nkRt. POLG ÍBJ B^NFvRt.

Next

/
Thumbnails
Contents