Fradi újság (1996)
1996 ősz / 8. szám
... és bennem felnyíltak az emlékezés zsilipjei. Az ötvenes években jártunk. Engesztelhetetlen indulatok vették körül rajongott klubunkat. Elvették nevünket, színünket, legjobbjainkat átparancsolták más egyesületekbe. Mégis, minta mondabeli Főnixmadár túléltük a legnehezebb időket és elindult valami, amit újjászületésnek lehetett hívni. Bajnokság jégkorongban, vízilabdában, számtalan egyéni számban, volt egy nagyszerű evezős négyesünk, ökölvívóink és még lehetne sorolni. A legfőbbek, focistáink is kezdték kiheverni a pár év előtti csapást. Nagyszerű emberek, igazi őszinte tradisták, Csikós Gyula, Rudas Ferenc, Mészáros József, Tátrai Sándor munkája nyomán összeállt egy szinte ismeretlen ifikorú csapat. Az ország kezdte megismerni a Szabó—Dékány párt, az ellenfelek kezdték tisztelni a Kertész—Orosz—Mátrai—Vi- lezsál—Fenyvesi csatársort és ott volt egy ragyogó Gulyás - Ombódy - Kispéter - Dalnoki-védelem. Jöttek az eredmények. 3:1,3:0, 6:2 a Hidegkúti fémjelezte MTK, 0:0, 4:4 a Puskás Honvéd ellen, 5:1 a Vasas ellen. A háttérben a zseniális „gyémántkutató”, Száger Misi bácsi már büszkén mutogatta nekünk Rákosi Gyuszit, Albert Flórit és a legkisebbek között egy vékony dongájú szőke kisfiút, akit úgy hívtak, Varga Zoltán. Igaz a klub akkori ügyvezető elnöke úgy kommentálta az eredményeket: „ne legyünk mink elsők, odafönn azt szeretik ha harmadikok vagyunk”. Na, és persze a nem egyszer megalázó hátrányos megítélést, az elnyomást vállaltuk, mint szurkolók. Hétről hétre megtöltöttük a lelátókat. Napokat utaztunk egy-egy vidéki mérkőzésre, ha csak húszunknak, harmincunknak, de felcsendüljön imtésemre Krausz (Krampusz) Sanyi felejthetlen barátom baritonja: „fiúk háromszoros éljen a ...”,és este a klubházban félve összebújva zümmögtük: „de a dressz alatt még él a Fradi-szív”. Nem gyártottunk petíciókat, nem szerveztünk edzőmenesztő tüntetést, nem törtünk-zúz- tunk, nem gondoltunk anyagi előnyökre vagy haszonszerzésre, csak egyre: harsogjon az aréna a hajrától a mindent bele biztatástól. Csak úgy közbevetem. Volt egy női asztalitenisz-mérkőzés. Színeinkben a már megszokott itikorú játékosok, Mossóczy, Máthé, a Sági testvérek. Az ellenfél a Vörös Meteor, a világ akkori legjobbjaival, Farkas Gizivel, Kóczián Évával. Mi kimentünk a Hernád utcai iskola tornatermébe vagy háromszázan és kiszurkoltunk egy döntetlen. Farkas Gizi így kommentálta: „őrültek ezek az emberek vagy mi, de csodálatos lenne előttük játszani!”. Ebben a nagyszerű forgatagban tűnt fel egy új rajongani való társaság, az akkor induló kispályás kézilabda csapata. Micsoda játékosok kezdték el cibálni az oroszlánok bajszát. Kele Miki a gumiember a kapuban, mezőnyben a teljesség igénye nélkül az angyal arcú, őzike tekintetű Berendi Jóska, aki mellett aki gólt lőtt, életrajzában csupa nagybetűvel emlegette. Nád Jancsi, a hatalmas erejű beállós Tor- mássy „Béby”, Vájná, Jacu- lák, és a játékmester, a mindig elegáns, játékában és magatartásában a legendás Sárosi Gyurkára emlékeztető Som Feri. Meneteltek előre feltar- tózhatatlanul. Győztek hogyha hó esett, hogyha napfény égetett, amint azt Sallay Misi örökbecsű dala mondta. Eljött az országos döntők napja. A nagyszerű edző, a kor Németh Andrása, Mayer Miklós győztes taktikát eszelt ki. Csak eggyel nem számolt a kiváló szakember. A szövetség akkori urai mindent akartak csak egyet nem, hogy mi nyerjük a bajnokságot. Ami ott volt játékvezetésben, az nem egyszerűen egyoldalúság volt. Nevezzük nevén, úgy csaltak mint a kikapós feleség. Ennek ellenére a csapat feltartózha- tatlanul haladt a végső siker felé. A mérkőzések a sport- csarnok előtti pályákon voltak, most uszoda van a helyén. Eljött az utolsó mérkőzés, a Vörös Meteor ellen. A díszhelyen a szövetség vezetői, élükön az elnökkel, egy magas rangú ÁVH-s tiszttel. A játékvezetők ennek szellemében működtek. Annyira, hogy az ellenfél kapusa, a nagyszerű sportember Kőszegi csendben megjegyezte: „ezt azért nem szabadna csinálni”. Aztán jött a csúcs. Az ellenfél egyik játékosát kénytelenek voltak kiállíttani néhány perccel a vége előtt, hihetetlen durvaságáért. Az előnyt a csapat azonnal gólra váltotta, majd a következő támadásnál a kapufáról messze kipattanó labdára a kiállított játékos a mi kapunk mögül berohant, elcsípte a labdát és bevágta a kapunkba. Mindenki dermed- ten nézte a hihetetlen jelenetet, kivéve a játékvezetőket. Most jól fogódzkodj meg, szeretett fradista barátom! Megadták a gólt! Óriási hangorkán a nézőtéren, a jelenlévő tisztességes csapatok játékosai, vezetői hüledeztek. Ilyent még nem láttak. Óriási hangzavar a nézőtéren, fütyülés, fújjolás. A csapat csak állt, nem akartak hinni a dolgoknak. A játékvezetők ijedtükben idő előtt lefújták a mérkőzést. A döntetlen a Meteornak kedvezett. Elakarták kezdeni a díjátadást. Leírhatatlan hangzavar a nézőtéren, játékosaink könnyezve álltak, az említett elnök berohant az öltözőbe és kihívta a rendőrséget. Pár perc és megjelent egy riadóautó, a parancsnokuk, ha jól emlékszem egy rendőr százados körülnézett, meghallgatott minket majd az elnököt és kijelentette: „semmiféle elítélendőt nem tapasztalt, csinálták volna sportszerűen, becsületesen, különben is neki egy ÁVH-s ne parancsolgasson, az az idő már múlóban van”, - azzal felült a kocsira és elhajtott. A csapat az óvás után négy hónappal megkapta a jogos bajnoki érmet és címet, az elnök és szolgálói meg eltűntek a viharban. Hát ez jutott eszembe, amikor szólt a telefon és Som Feri barátom a bajnokság negyvenéves évfordulója megemlékezésére invitált. Jaj bocsánat, a legfontosabbat, az esemény dátumát még nem közöltem, 1956. október 21. Meggyőződésünk mindazoknak, akik ott voltunk, akkor és ott indult a nyilvánosság előtt az, amit két nappal később az egész világ úgy ismert meg, hogy október 23! Bauer Miklós FRADI Végy egy háromszavas jelszót (erkölcs, erő, egyetértés), a nemzeti lobogó nem kompromittált kétharmadát és azt a megmagyarázhatatlan valamit, ami csak a miénk, magyaroké. Továbbá mindent bele. Kapsz egy közel százéves micsodát, amin nem fog az idő. Jöhetnek és mehetnek rendszerek, lehetnek nálánál jobbak, akár itthon, akár világszinten is, a többség mégis mindig mögöttük áll, nekik drukkol. Tiszteletükre néha lebénul az élet, lovas kocsik elé fogják be magukat a lelkendezők, egyszer rendszerellenes néma tüntetők, máskor XX. századi nemzeti érzés megtestesítői. Híveinek minden időben komoly sikerekkel viszonozza a ragaszkodást (bajnokság, kupa, európai kupa, egyszerre három világválogatott). A legtöbb gyerek még ma is erről a mezről álmodik, melyen a három betű: FTC. Grünweisz FRADI ÚJSÁG A Ferencvárosi Torna Club lapja Felelős kiadó: Dr. Szívós István, az FTC ügyvezető elnöke Felelős szerkesztő: Nagy Béla • Művészeti szerkesztő: Orbán László Fényképek: Pozsonyi Lajos, Magdics László, Fradi fotótár A kiadvány az FTC hivatalos nyomdájában, a PRINTSELF Kft. gondozásában jelent meg. Felelős vezető: Dr. Kassay Árpád Szólt a telefon...
