Fradi újság (1996)
1996 ősz / 4. szám
3 FRADI ÚJSÁG AZ OTTHON MELEGE Mottó helyett: 1960 decemberében a Ferencváros új játékost igazolt. A szerzeményt Novak Dezsőnek hívták, aki korábban Egy- házasrádócon, a Szombathelyi Postásban, majd a Szombathelyi Haladásban futballozott. Már bajnokcsapat, mi több a római olimpián bronzot nyert válogatott állandó tagja volt, amikor feleségével és kislányával még mindig a Fradi csónakházában lakott valahol kint a Dunán. Sok klub hívta. Szinte nem is volt olyan, amelyik nem. Novák maradt. A Fradiban és a csónakházban egyaránt. Novák Dezső mellett szükségtelen érvelni. Ha nem érv egész életútja, futballista-pályafutása és edzői karrierje, akkor a szó alkalmatlan fegyver abban az áldatlan háborúban, amely nem hetek, hanem hónapok óta dúl az Üllői úton. Furcsa, sajátos, megfoghatatlan háború ez. Nem igazán tudni, hogy ki kivel van, mit akar, miért harcol, néha azt sem, hogy harcol-e egyáltalán. Csak az a biztos, hogy lőnek. A golyó (az egyik a sok közül...) most egy ősfra- distát, egy olyan embert talált szíven, aki már akkor bajnokcsapat tagja es sokszoros válogatottja volt ennek a klubnak, amikor még meg sem születtek azok, akik most „leváltották"... Akik „leváltották”, azokról azt szoktuk mondani, hogy őket (lévén szurkolók...) nem lehet leváltani. Csak abban nem vagyok biztos, hogy csak ezért nekik vajon mindent szabad? Szabad például alázni-gyalázni egy embert, aki erre semmilyen tekintetben nem szolgált rá, akinek ez a klub volt az élete, aki innen lett világválogatott, aki játékosként négyszer, edzőként háromszor nyert itt bajnokságot, s aki sem a munkájával, sem a magatartásával nem szolgált rá arra, hogy a szó szoros értelmében elüldözzék az otthonából... (Tudatosan mégcsak idézőjelet sem teszek az otthon szó elé és mögé, mert őt ismerve tudom, hogy ez sértené...) Most ez történt, s számomra az eset precedens értékű, hiszen ettől a pillanattól kezdve senki sem érezheti magát tökéletes biztonságban második (vagy éppen elsőnek hitt...) otthona négy fala között. Ha Novák Dezső nem kellett a Fradinak (pontosabban a kettőzött idézőjelbe tett „fradistáknak"), akkor vajon mire számíthat ott bárki, aki az ő eredményeinek, múltjának a töredékével sem rendelkezik? Sziklaszilárd lehet-e a talaj ettől a pillanattól kezdve lllovszky Rudi bácsi talpa alatt a Fáy utcában, Tichy Lajosnak Kispesten, Szabó Gyurinak Tatabányán, hogy most csak a már életükben legendákká nemesült személyiségekről beszéljek. Hová jutott a világ, hová morzsolódtak szét az értékek, ha egy országot lázban tartó Bajnokok Ligája- szereplés, és az azt követő, immáron másodszor is megnyert bajnoki cím után olyan lelátói hangulat alakulhat ki négy szimpla bajnoki meccset követően egy tréner körül, hogy az nem lát más kiutat, mint azt, hogy „megszabadítja önmagától” imádott klubját? Névvel, címmel, személyi számmal, arccal(!) keresem azokat az embereket, akik ezt a helyzetet teremtették, s akik nem a Novák- ügyben elhíresült ll-es szektor tagjai, hanem akik az ország ösz- szes Fradi-szurkolója előtt vállalják, hogy ők őrölték fel Novák idegeit, miattuk alakult ki a szakítással végződő helyzet, nekik jelent most örömöt és „győzelmet”, hogy péntek késő délután óta már nem N. D. a Fradi vezetőedzője. Novák Dezső mellett (mint fentebb már említettem) nem szükséges érvelni. Másodpercnyi kétségem sincs afelől, hogy megteszik majd ezt kor- és pályatársaim is, azok, akiknek éjjel-nappal a rendelkezésére állt, akiknek mindig készséggel és udvariasan nyilatkozott, akiknek cikkeit, riportjait, műsorait mondataival, megjelenésével, jelenlétével népszerűvé, keresetté, olvasottá, szívesen nézetté tette, akiknek csak jó emlékük maradhatott erről az emberről. Az ügyben annyi azért feltétlenül szívmelengető, hogy a magyar edzőváltások koreográfiájával és történelmével szöges ellentétben legalább azok, akik a zsűriben ültek, a végsőkig kiálltak az edző mellett, s ha maradásra bírni nem is tudták, jó magyar szokás szerint legalább most, a válsághelyzet kellős közepén nem találták ki, amit ilyenkor mindig ki szoktak találni: „azért a Dezső is sok mindenben hibázott...”. Több, mint szívmelengető továbbá az, amit Furu- lyás János, a Ferencváros labdarúgó-szakosztályának vezetője mondott, nevezetesen: „Mucha József megbízásával az edzőkérdésnek még nincs vége, hamarosan visszatérünk rá,, jelöltünk azonban még nincs. Annyit azonban elárulhatok, hogy elsősorban ferencvárosi érzelmű szakvezető jöhet számításba.”. Aki bármilyen parányi érzelmi szállal kötődik a zöld-fehér klubhoz, annak a szakosztályelnök úr ígérete biztos, hogy garancia, vagy, ha az nem is, legalább megnyugtató a jövőt illetően. Ez így jó, ez így helyes, ez így előremutató, azt hiszem egy olyan páratlan múlttal bíró klubnál, mint a Ferencváros - ez nem is lehet másként. Belőlem sem a szkepticizmus, csak a múlt ismerete beszél. Igazán nem akarok Ádámig és Éváig visszamenni, csak Mészáros József 1965-ben történt elmozdításáig. Gondolom, ha valaki, akkor ő igazán fradista érzelmű szakvezető volt, miként nehezen lehetne másnak minősíteni az őt sorrendben követő Tátrai Sándort, dr. Lakat Károlyt, dr. Kalocsay Gézát, Csanádi Ferencet, Dalnoki Jenőt, Friedmanszky Zoltánt, Novák Dezsőt (nem tévedés: 1983 végén őt egyszer már elküldték a Fradi kispadjáról...), Dalnoki Jenőt (ez sem tévedés, ő is kétszer röpült...), Rákosi Gyulát, vagy... Nyilasi Tibort. Mindannyian olyan ősfradisták voltak, mint az őstölgyek a közeli Népligetben... Kivétel nélkül valamennyien szívszorító körülmények között, mondjuk ki: bukott emberként távoztak a Ferencváros kispadjáról... Lakat T. Károly (Nemzeti Sport) Sajtófigyelő „NEM BÍRTAM TOVÁBB!” Novák Dezső sírt. Sőt a Ferencváros labdarúgószakosztály elnökségének több prominensénél is úgymond eltörött a mécses. A klub hajdani legendás jobbhátvédje, olimpiai és magyar bajnoki aranyérmek tulajdonosa, aki edzőként a klub történetében egyedülálló módon háromszor vezette bajnoki címig a csapatot, ugyanis beadta lemondását, amit az elnökség egyáltalán nem kénytelen, annál inkább kelletlen - de elfogadott. Az ülés résztvevői tudták jól, nem akárki állt fel most önszántából a kispadról - ezért is marasztalták -, s azzal is tisztában kell lenniük, hogy az utód sem lehet akárki. Az FTC futballszakosztályának elnöksége délután 3 órára hirdette meg rendkívüli ülését, ám már délelőtt 10 órától óriási forgalom volt a zöld-fehérek Üllői úti székházában. Különösen az elnöki szoba előtt alakult ki állandó „dugó". Érkezésemkor Novák pályaedzője, Mucha József lépett ki a titkársági előtérbe, dr. Szívós István társaságában. Mi-
