Fradi újság (1996)

1996 tavasz / 9. szám

1 FRADI ÚJSÁG Emléktábla Kocsis Antal tiszteletére Május 17-én emléktáblát lepleztek le Kispesten, a Baross u. 4. számú ház fa­lán, arra emlékezve, hogy ebben a házban született Kocsis Antal, a magyar ökölvívás és a Ferencváros első olimpiai bajnoka. A családias ünnepségen megjelent Papp László, Tö­rök Gyula és Gedó György a sportág élő magyar olim­piai bajnokai. Kispest önkormányzata és a MOB képviselői koszo­rút helyeztek el az emlék­táblán, az emlékbeszédet pedig dr. Szívós István, az FTC ügyvezető elnöke mondta. Kocsis Antal (FTC), az ökölvívás olimpiai bajnoka, új, magasabb súlycsoportjában is pompásan megállta a helyét és a magyar-osztrák válogatott ökölvívó via­dalon fölényesen győzött Tisztelt Emlékezők! Soha nem gondoltam, hogy az FTC elnökeként, a Fradi első olimpiai bajnoka emlékének tiszteleghetek. Most mindezt öröm­mel teszem. A krónikák feljegyezték, hogy légsúlyú ökölvívónk az FTC színeiben öt alkalommal volt magyar bajnok, és 1927- ben Eb ezüstérmet szerzett. Ez Berlinben volt, de Amszterdamban mindezt felülmúlta. 1928. augusztus 1 í -én győztes döntőt vívott francia ellenfelével szemben, majd másnap sporttörténelmet írt. Az ünnepélyes eredményhirdetés ugyanis augusztus 12-re ma­radt, méghozzá a híres amszterdami Olimpiai stadionban. A pálya közepén ott állt a díszes dobogó, majd Kocsist szó­lították és ő állhatott fel a legmagasabb fokára, a főárborcon len­gett a magyar zászló... A magyar himnuszt a jelenlévő sportolók könnyes szemmel énekelték. Utána pedig csókolták, ölelték... Kocsis a hazaérkezést követően kormányzói kitüntetésben ré­szesült. Kitüntetést kapott, de állást nem! Ezt sajnos az FTC ak­kori amatőr törvényei sem tették lehetővé. Szomorú tény, de az FTC első olimpiai bajnoka - 1930-ban - megélhetési gondok miatt befejezte amatőr pályafutását és hivatásos versenyzőnek szerződött. Amerikába hajózott, ahol a világranglista első tíz he­lyezettje közé került! Mindig a Fradiban viselt zöld köpenyében indult a szorító felé... Az amerikai kontinensen telepedett le - évtizedekig ott élt. A hatvanas években hazalátogatott, és az Üllői úti pályára is kihozta a szíve... Ez a szív 1994. október 25-én dobbant utoljára. Ham­vait a floridai partok mentén a tengerbe szórták... így érkezett vissza Európába, emléke pedig minden időn túl itt él milliónyi fradista szívében. Ő volt az FTC első olimpiai bajnoka, és most, amikor ismét olimpia közeleg, tisztelettel hajtunk fejet emléké­nek, legendás dicsőségének. Neve aranybetűkkel már több mint egy évtizede az Üllői úti klubház dicsőségtábláján olvasható. És most ismét megörökítésre került Kocsis Antal olimpiai bajnok ökölvívónk neve... Az FTC ökölvívó-szakosztálya, 1925-ben a Springer-szobor előtt. Kocsis Antal a középső sorban x-el jelölve. Három év múlva olimpiai bajnok volt — az aranyérmet Vilma holland ki­rálynőtől vette át az amszterdami stadionban

Next

/
Thumbnails
Contents