Fradi újság (1996)

1996 tavasz / 6. szám

SAROSIEKTOL SIMONEKIG 9 A „Csikócsapat” aranya Ugyanúgy, ahogy az előző idényt - ezúttal is a Csepel ellen kezdte a Ferencváros. Csak ezúttal Csepelen - de ott is győztesen. Az első hazai ta­lálkozó egyben Géczi István utolsó bajnoki mér­kőzése volt. Ötszázadszor védte a Ferencváros ka­puját! (309 bajnoki, 149 nemzetközi, 42 hazai díj­mérkőzés) A jeles napon góltalanul távozott! Az első télidőben a Ferencváros nagyszerű teljesít­ményt nyújtott - mind a négy gól ekkor született. A 45. percben zúgott a taps a levonuló Géczinek és a parádésan futballozó társaknak. A Ferencváros „Csikócsapata” ebben az őszi idényben sokszor játszott nagyszerűen - például minden rangadót megnyertek! Az egész őszi idény egyetlen veresége Békéscsabán érte Bálintékat. Tavasszal megtörtént a visszavágás - az Üllői úti pályán először győzött a Ferencváros a csaba­iak ellen. Ritkán látható küzdelmes mérkőzésen csak az utolsó félórában dőlt el két góllal a két pont sorsa. A „tavasz mérkőzését” ezúttal vidéki gárda el­len játszotta csapatunk. A kitűnő erőkből álló Vi­deoton nagy eséllyel küzdött a bajnoki címért. De a Ferencváros „leállította” őket a dobogó legma­gasabb fokáról. Pusztai emlékezetes egyenlítő góljával az Üllői úti 1-1 után a Fradinak már „csak” győzni kellett Zalaegerszegen - az ara­nyért. És a „Csikócsapat” győzött - bajnok lett! Aranyérmes lett egy olyan bajnokságban, ahol előfordult egy 8-3-as veresége is... Az újpestiek­től ilyen arányban kaptak ki a zöldek egy emlé­kezetes, nagyszerű mérkőzésen. A sokgólos talál­kozón a Ferencváros végig egyenlő ellenfele volt a liláknak - csak ők értékesítették szinte vala­mennyi helyzetüket, míg a mieink „csak” hármat. A végelszámolásnál azonban a Dalnoki-legénysé­gé volt a pálma, az Ú. Dózsa „csak” harmadik helyen végzett. 1975-1976 1734. 1975. augusztus 31. Csepel: FTC-Csepel 3-2 G: Nyilasi, Bálint, Juhász Kollár-Martos, Bálint, Megyesi—Rab, Mucha-Kelemen, Nyilasi, Szabó, Ebedli, Magyar Cs: Juhász, Takács 1735. 1975. szeptember 3. Üllői út: FTC-SBTC 4-0 G: Szabó, Kelemen, Nyilasi, + 1 öngól Géczi—Martos, Bálint, Megyesi—Rab, Mucha-Kelemen, Nyilasi, Szabó, Ebedli, Magyar Cs: Pusztai, Juhász 1736.1975. szeptember 6. Népstadion: FTC-Ú. Dózsa 4-1 G: Szabó, Mucha, Nyilasi, Bálint Kollár-Martos, Bálint, Megyesi—Rab, Mucha-Kelemen, Nyilasi, Szabó, Ebedii, Magyar Cs: Pusztai, Juhász 1737. 1975 szeptember 10. Üllői út: FTC-Kaposvári Rákóczi 4-2 G: Mucha, Magyar, Nyilasi, Ebedli Kollár-Martos, Bálint, Megyesi—Rab, Mucha-Pusztai, Juhász, Szabó, Ebedli, Magyar Cs: Kelemen, Vépi 1738. 1975. szeptember 13. Békéscsaba: Békéscsa- ba-FTC 1-0 Hajdú-Martos, Bálint, Megyesi—Rab, Mucha-Pusztai, Juhász, Szabó, Ebedli, Magyar Cs: Kelemen, Vépi 1739. 1975. szeptember 20. Népstadion: FTC-Bp. Honvéd 4-3 G: Pusztai 2, Magyar, Szabó Hajdú-Martos, Bálint, Megyesi—Rab, Mucha-Pusztai, Nyilasi, Szabó, Ebedli, Magyar Cs. Takács, Kelemen 1740. 1975. szeptember 27. Szeged: FTC-SZEOL 1-0 G: Nyilasi Hajdú-Martos, Bálint, Megyesi—Rab, Mucha-Pusztai, Nyilasi, Szabó, Ebedli, Magyar Cs: Juhász 1741. 1975. október 4. Üllői út. FTC-ZTE 1-0 G: Pusztai Hajdú-Martos, Bálint, Megyesi—Rab, Mucha-Pusztai, Nyilasi, Szabó, Ebedli, Magyar Cs: Juhász 1742. 1975. október 11. Népstadion: FTC-Vasas 2-1 G: Bálint, Mucha Hajdú-Martos, Bálint, Staller—Rab, Mucha-Pusztai, Nyilasi, Szabó, Ebedli, Magyar Cs: Kelemen 1743.1975. október 25. Tatabánya: FTC-Tatabánya 3-0 G: Szabó 2, Mucha Hajdú-Martos, Bálint, Staller—Rab, Mucha-Pusztai, Nyilasi, Szabó, Ebedli, Magyar Cs: Takács, Juhász 1744. 1975. november 1. Üllői út: FTC-Haladás 1-0 G: Bálint Hajdú-Martos, Bálint, Megyesi—Rab, Mucha-Kelemen, Juhász, Szabó, Ebedli, Takács Cs: Engelbrecht 1745.1975. november 8. Hungária krt.: FTC-MTK-VM 3-1 G: Magyar, Nyilasi, Szabó Hajdú-Martos, Bálint, Megyesi—Rab, Mucha-Pusztai, Nyilasi, Szabó, Ebedli, Magyar 1746. 1975. november 15. Diósgyőr: FTC-DVTK 0-0 Hajdú-Martos, Bálint, Megyesi—Rab, Mucha-Pusztai, Nyilasi, Szabó, Ebedli, Magyar Cs: Juhász 1747.1975. november 22. Üllői út: FTC-Rába ETO 2-2 G: Nyilasi, Pusztai Hajdú—Staller, Bálint, Megyesi—Rab, Takács-Pusztai, Nyilasi, Szabó, Ebedli, Magyar Cs. Kelemen 1748. 1975. november 29. Székesfehérvár: Videoton— FTC 0-0 Hajdú-Martos, Bálint, Megyesi—Rab, Mucha-Pusztai, Nyilasi, Szabó, Ebedli, Magyar 1749. 1976. március 6. Üllői út: FTC-Tatabánya 4-1 G: Bálint 2, Pusztai, Szabó Hajdú-Martos, Bálint, Rab, Viczkó—Ebedli, Branikovits—Pusz­tai, Szabó, Magyar Cs: Kelemen 1750. 1976. március 13. Üllői út: FTC-SZEOL 1-0 G: Pusztai Hajdú-Martos, Bálint, Rab, Viczkó—Ebedli, Nyilasi, Braniko­vits—Pusztai, Szabó, Mucha Cs: Kelemen, Juhász 1751.1976. március 20. Kaposvár: FTC-Kaposvári Rá­kóczi 1-1 G: Mucha Kollár-Martos, Bálint, Rab, Megyesi—Nyilasi, Ebedli, Mucha- Kelemen, Szabó, Magyar Cs: Branikovits 1752.1976. március 31. Üllői út: FTC-Békéscsaba 2-0 G: Megyesi, Magyar Hajdú-Martos, Bálint, Rab, Megyesi—Nyilasi, Ebedli, Mucha- Pusztai, Szabó, Magyar Cs: Branikovits, Kelemen E 1753. 1976. április 3. Salgótarján: FTC-SBTC 2-2 G: Szabó, Nyilasi Hajdú-Martos, Bálint, Rab, Megyesi-Nyilasi, Ebedli, Braniko­vits—Pusztai, Szabó, Magyar. Cs: Juhász, Kelemen. 1754. 1976. április 10. Üllői út: FTC-DVTK 1-0 G: Magyar Hajdú-Martos, Bálint, Rab, Megyesi-Nyilasi, Ebedli, Mucha- Pusztai, Kelemen, Magyar Cs: Branikovits 1755. 1976. április 21. Győr: Rába ETO-FTC 4-2 G: Bálint, Pusztai Hajdú-Martos, Bálint, Rab, Megyesi-Nyilasi, Ebedli, Mucha- Pusztai, Szabó, Magyar Cs: Juhász, Branikovits 1756. 1976. április 24. Népstadion: Vasas-FTC 3-2 G: Magyar, Nyilasi Hajdú-Martos, Bálint, Rab, Viczkó—Nyilasi, Ebedli, Juhász- Pusztai, Szabó, Magyar Cs: Branikovits 1757. 1976. május 8. Üllői út FTC-MTK-VM 3-1 G. Bálint, Nyilasi, Szabó Hajdú-Martos, Bálint, Rab, Viczkó—Nyilasi, Ebedli, Mucha- Pusztai, Szabó, Magyar Cs: Juhász, Vépi 1758.1976. május 25. Népstadion: Ú. Dózsa-FTC 8-3 G: Szabó 2, Nyilasi Hajdú-Martos, Bálint, Rab, Viczkó—Nyilasi, Ebedli, Mucha- Pusztai, Szabó, Magyar Cs: Vépi, Juhász 1759.1976. május 29. Szombathely: FTC-Haladás 3-1 G: Kelemen, Ebedli, + 1 öngól Hajdú-Martos, Bálint, Rab, Megyesi-Nyilasi, Ebedli, Mucha- Pusztai, Szabó, Magyar Cs: Kelemen, Juhász 1760.1976. június 2. Népstadion: FTC-Bp. Honvéd 3-1 G: Szabó 3 Hajdú-Martos, Bálint, Rab, Megyesi-Nyilasi, Ebedli, Mucha- Pusztai, Szabó, Magyar 1761.1976. június 5. Üllői út: FTC-Csepel 2-1 G: Pusztai, Magyar Hajdú-Martos, Bálint, Rab, Megyesi-Nyilasi, Ebedli, Mucha- Pusztai, Szabó, Magyar Cs: Kelemen 1762. 1976. június 9. Üllői út: FTC-Videoton 1-1 G: Pusztai Hajdú-Martos, Bálint, Rab, Megyesi-Nyilasi, Ebedli, Mucha- Pusztai, Szabó, Magyar 1763. 1976. június 16. Zalaegerszeg: FTC-ZTE 3-1 G: Ebedli, Nyilasi, Szabó Hajdú-Martos, Bálint, Rab, Megyesi-Nyilasi, Ebedli, Mucha- Pusztai, Szabó, Magyar Cs: Kelemen, Juhász NB I 1975-76 o T O s A R O K OTOSAROK 1. FTC 30 20 6 4 65-38 46 2. Videoton 30 18 8 4 61-26 44 3. Ú. Dózsa 30 18 6 6 79-51 42

Next

/
Thumbnails
Contents