Fradi újság (1995)
1995 tavasz / 5. szám
9 FRADI ÚJSÁG Az FTC-Ybl Tervező bajnoki férfi tekecsapatának edzője öt esztendeje Botházy Ferenc. A 47 éves szakember fiatalabb éveiben sportlövő országos bajnok volt, és huszonhét éves koráig csak hírből ismerte a tekét. 1974-ben egy vidéki útról hazatérve kollégája vitte le a Tüker- pályára, amely egy pincében volt. Akkor fogott először tekegolyót a kezébe, és nagyon megtetszett neki a játék. Mivel mindig, mindenben szeretett versenyezni, úgy döntött, komolyabb barátságot köt a tekével. Munkahelyéhez legközelebb a Bp. Hőerőmű pályája volt, ezért ott lett igazolt játékos, és az NB lll-ban gurított. Edzője a korábban a Ferencvárosban sportoló Harcz Árpád volt, és irányításával a csapat felkerült az NB II- be. Botházy ekkor át akart jönni a Fradiba, ám klubja nem adta ki. Végül a BKV Előréhez került, és 1980-tól öt évet játszott a közlekedésieknél. Többször nyert csapatbajnoki címet, és tagja volt a Duna Kupát elhódító együttesnek. Egyéniben 1982-ben, párosban 1984-ben szerzett bajnoki aranyérmet. Pályafutásának emlékezetes éve volt 1985: végre a Fradi játékosa lehetett! Utolsó bajnoki mérkőzését 1990 decemberében játszotta az első csapatban. Ezután kérték fel az élvonalbeli férfiegyüttes edzéseinek vezetésére. Egy ezüst- és három bronzérem után az idén a dobogó legfelső fokára vezényelte fiait. Magához a játékhoz sem lett hűtlen, hiszen oszlopos tagja a zöld- fehérek tartalékcsapatának. YBL MIKLÓS 1052 Bp., Bécsi út 1. Tel.: 117-2475, 118-5988. Telefax: 117-2241 Felfelé a lejtőn TEKEARANY tizenhárom év után Bencze János, Csányi Béla, Holczer László, Horváth József, Kiss István, Matiszlovics Tibor, Sütő László. Szabó Sándor, Rákos József, Klak János, Hergéth Zoltán, Molnár Csaba, Mocsinka Árpád, Szabó György, Fazekas Béla. A két névsort tizennégy év választja el egymástól. 1981-ben nyert magyar csapatbajnoki címet az első társaság, míg a második az idén. A tizenhárom szűk esztendő után kiharcolt elsőségről a bajnokcsapat edzőjével, Botházy Ferenccel beszélgettünk.- Miben volt más ez az idény, mint 1991-től bármelyik?- Évekkel ezelőtt az utolsó mérkőzésen, Sopronban elég lett volna nekünk egy döntetlen is az aranyéremhez, ám nagy balszerencsével kikaptunk. Ez a kudarc aztán sokáig éreztette a hatását, és a lelki teher minden fontos mérkőzésen agyonnyomta a csapatot. Ez a görcs akkor oldódott fel, amikor a mostani alapszakaszt százszázalékos teljesítménnyel megnyertük. Akkor végre elhitték a játékosok, hogy igenis képesek a bajnoki győzelemre.- Ritkán sikerül olyan jól összeválogatni egy csapatba a fiatalabb és az idősebb játékosokat, mint most a Fradiban.- Ez a jó utánpótlás-nevelésnek köszönhető. Ugyanis az első felnőtt idényét játszó Hergéth Zoli töretlenül fejlődött az utóbbi években, és most érett játékot láthattunk tőle. A rájátszás előtt két mérkőzéssel játéklehetőséget kapott ifista, Mocsinka Árpi pályacsúccsal mutatkozott be, és meghatározó egyéniséggé vált. A többiek hozták a szokásos formájukat. Ki kell emelnem Szabó Sanyit, aki igazi vezére volt a csapatnak, minden fontos meccsen nagyszerű eredményt ért el. Szólni kell Szabó Gyuriról is, aki bárhol másutt kulcsember lehetne, de a többiek jó játéka miatt csak kevésszer kapott lehetőséget. Ennek ellenére nagyon jól segítette a csapatmunkát.- Az új fiúkkal elégedett voltál?- Két helyen változott a keretünk. Az ifjúsági világbajnok Fehér László munkahelyváltozás miatt Szegedre igazolt, míg Fekete Mátyás a BKV Előréhez távozott. Hozzánk került viszont a magyar tekézés egyik kiemelkedő alakja, Rákos József - legutóbb a BKV Előrében játszott -, valamint Szolnokról Klak János. Mindketten beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.- Mikor érezted úgy, hogy megvan a bajnoki cím?- Az alapszakasz megnyerése után mindannyian tudtuk, hogy ezt az aranyérmet már csak mi veszíthetjük el. Biztosak voltunk abban, hogy ha olyan akarattal, hozzáállással készülünk és játszunk, mint addig, akkor mi leszünk a bajnokok.- A rájátszás első fordulójában csak második lett a Fradi...- Az a szegedi kisiklás alaposan fejbevágta a fiúkat. Olyan elszántságot váltott ki belőlük, hogy a következő körben a nagy rivális BKV Előre csarnokában pályacsúccsal, a második helyezettre több mint százhatvan fát verve végeztek az élen. Az utolsó, negyedik forduló előtt már akkora volt az előnyünk, hogy már egy biztonsági játékkal is bajnokok lehettünk volna. A fiúk azonban a Lejtő utcai hazai pályán nem bízták a véletlenre a dolgot, és kétszázötvennégy fával megelőzve a BKV-t, megnyerték ezt a kört is.- Anyagilag mit jelent magyar bajnoknak lenni?- A játékosok többsége munka mellett tekézik. Az aranyéremért kaptak valamit, de ez más labdajátékokhoz viszonyítva elenyésző. Nagyon sokat köszönhetünk a szponzorainknak, akik nélkül nem juthattunk volna idáig. Szeretném kiemelni az Ybl Miklós Tervező Szövetkezetét és az Avantit.- Októberben Bécsben rendezik a bajnokcsapatok tornáját, a Világ Kupát. Mire lehet képes ott a Fradi?- Ausztriában más a pályák borítása, mi pedig évek óta nem játszottunk a szomszéd országban, ezért szeretnénk több felkészülési mérkőzést vívni náluk. Bízom benne, hogy sikerül bejutnunk a legjobb négy közé, és ott már bármi megtörténhet. Akár még az is, hogy mi leszünk az elsők...-A rang kötelez, vagyis a bajnoki cím után bajnoki címnek kell következnie...-Mi is így gondoljuk. Remélhetőleg együtt marad ez a társaság, és akkor nem is lehet más célunk, mint az ismétlés. Az utóbbi években egyre jobb lett az utánpótlásunk, és a legeredményesebb ifistákat szeretnénk komolyabb munkára fogni a töretlen fejlődésük érdekében. A most befejeződött idény azt igazolta, hogy jó úton járunk, és nem akarunk letérni róla a jövőben sem. M. S. avanti