Fradi újság (1995)
1995 tavasz / 4. szám
8 A SIKER MINDENT MEGOLD Bár április negyediké már évek óta nem számít pirosbetú's napnak a kalendáriumban, idén egy kosárlabdacsapat mégis teljes joggal és lendülettel ünnepeit az évfordulón. A Tungsram lányai annak örültek, hogy megszabadultak egy lidércnyomástól: ahelyett, hogy megszűnne a szakosztályuk, bekerültek a legnépszerűbb magyar klub, a Ferencváros „családjába". Mindezt az áprilisi Fradi-ked- den jelentették be, amelyen a kosarasok mellett két röplabdázó, Bóta Enikő és Sztankó Éva is részt vett. Ők természetesen nem készülnek sportágváltásra, megjelenésüknek egészen más volt az apropója. Az éppen megalakult FTC-West strandröplabdacsapat! A sportág az elmúlt évek szárnypróbálgatásai után hódító útra indult, ennek ékes bizonyítéka, hogy helyet kapott az atlantai nyári olimpia bemutató játékai között is. A Ferencvárost és a Westet ez a felismerés vezette, amikor a hazai mezőny két klasszisával szerződést kötöttek. Esetünkben egyáltalán nem túlzás a „klasz- szis” minősítés, hiszen a hagyományos röplabdában Bóta Enikő 134-szeres válogatott, ötszörös bajnok és négyszeres Magyar Kupagyőztes, Sztankó Éva pedig 36-szoros válogatott, kétszeres bajnok és ugyancsak kétszeres kupagyőztes. Bóta Enikő már a strandröplabdában is csúcsra ért, tavaly egyéni bajnok lett, két éve, a hágai Világjátékokon pedig (akkor még Fésűs Erzsébettel) párosban a tizedik helyig jutott. A sajtótájékoztatón Sztankó Éva volt a „szóvivő", a következőket mondta.- Az elmúlt két évben Magyarországon félprofi keretek között működött a strandröplabda, az olimpiai bemutatkozás lehetősége azonban máris nagy lökést adott a sportágnak. Örülünk a lehetőségnek, hogy a legnépszerűbb magyar klub párosaként versenyezhetünk, reméljük, néhány hónap múlva mindkét fél eredményesnek tekinti majd az együttműködést. Dr. Szívós István, az FTC ügyvezető elnöke mindehhez annyit tett hozzá:- Az első esztendő inkább a tapogatózás jegyében telik majd, és a remélhetőleg jó eredmények után segítünk a lányoknak, hogy nemzetközi versenyeken is indulhassanak, sőt, kiharcolhassák az olimpiai részvétel lehetőségét. Laczkó Endre, a másik névadó, a Fradi-szponzor West menedzsere elmondta, hogy cégük évek óta támogatja az európai strandröplabda-rendezvényeket, így aztán csak egy lépés vezetett a magyarországi kezdeményezéshez is. Deák László, az FTC ügyvezető elnökhelyettese a félreértések elkerülése végett kijelentette, hogy az együttműködés csak a strandröplabda-idényre szól, a hagyományos röpi-időszakra a lányok visszatérnek egyesületeikhez. A Ferencváros ugyanis - legalábbis egyelőre - röplabdaszakosztályt nem hoz létre, a népligeti bázison így is teljes lesz a csúcsforgalom, hiszen az új szezonra a kézilabdások mellé megérkeznek a társbérlők, a Tungsram női kosarasai is. Kosárpalánknak eddig híre- hamva sem volt a ligetben, de még ennél is meglepőbb, hogy újpesti csapat költözik a Ferencvárosba. Ami tavaly még legfeljebb áprilisi tréfának tűnhetett, az idén április 4-re a lehető legkomolyabb valóság lett: a Tungsram a következő bajnokságban már Ferencváros néven indul! Mint ismeretes, az újpesti székhelyű részvénytársaság vezetősége úgy határozott, hogy a tavaszi szezon befejeztével szélnek ereszti sportszakosztályait. Amíg a röplabdások, a vízipólósok megmentőre várnak, a kosarasoknak már nincs miért izgulniuk. Kiss Lenke, egykori klasszisjátékos Európa-bajnoki bronzérmes, ma már menedzser nem is titkolta elégedettségét:- Felhívtam Dr. Szívós Istvánt, az elnök úrral az első telefont követően megkezdtük a tárgyalásokat, és egy hét leforgása alatt a részletekben is dűlőre jutottunk. Azt hiszem, ilyesmi manapság már csak a mesében van, a magyar sport jelen állapotában szinte csoda, ami velünk történt. Már minden játékosunkkal leültünk beszélgetni a váltásról, szóban meg is állapodtunk. Bár neveket most még nem árulhatok el, de természetesen erősítéseket is tervezünk, hiszen a jövőben a legnépszerűbb magyar klub, a Ferencváros neve is kötelez bennünket. Babos József, a Tungsram Sport Club egyesületi elnöke szomorúan, „egyik szemem sír, másik nevet’’ hangulatban búcsúzott bevallottan kedvenc csapatától:- Fáj a szívem, mert a női kosárlabda szakosztály a szívem csücske volt, hiszen két éves elnökségem ideje alatt talán ők okozták nekem a legnagyobb örömet, amikor szinte ifi csapattal nyertek bajnoki címet. A szomorúság mellett örülök, hogy a lányok kitűnő körülmények között folytathatják tovább a sportolást, biztos vagyok benne, hogy a Ferencváros nagyon jó üzletet kötött. Horváth Frigyes, a Magyar Kosárlabda Szövetség főtitkára egészen más szempontok miatt osztozik az örömben:- A kosárlabda szempontjából történelmi pillanat, hogy ilyen egyesület, mint a Ferencváros szakosztályt alapít. Ezt a tényt a sportág iránti elismerésnek tekintjük, reméljük, az új budapesti bázis országszerte fokozza majd a játék népszerűségét. Talán a főtitkárt is meglepi, de a Ferencváros múltjából nem hiányzott a kosárlabda. Korabeli híradások tanúsága szerint 1925 decemberében a klbu atlétái és úszói hobbiból, afféle kiegészítő sportágként már kosaraztak, majd hamarosan önálló szakosztály alakult. Világrengető eredményekről nem számolhatunk be, ezúttal legyen elég annyi, hogy a csapat az ötvenes években - immár a korszellemnek megfelelő Kinizsi néven kiesett a budapesti első osztályból és meg is szűnt. Most persze egészen más a mérce. A csapat bejutott az NB I- es bajnokság elődöntőjébe, ahol a PVSK-Dália ellenében esett ki, tehát lapzártánk után a 3-4. helyért mérkőzhet. Az elmúlt tíz évben az együttes szinte kivétel nélkül dobogós volt, nem lehet vitás, hogy a cél a továbbiakban a bajnoki cím. Deák László elárulta, hogy a Ferencváros Egyesületi Tanácsának tagjai igen faggatózó kedvükben voltak kosárlabda ügyben: harmincnégy kérdést tettek fel az átadással-átvétellel kapcsolatban, de a jelek szerint meggyőző válaszok után egyhangú igennel voksoltak. Az elnök- helyettes azt is elmondta, korábban férfi kosárcsapat „összehozásával” is kacérkodtak, de miután megismerték és mérlegelték az ezzel járó anyagi terheket, lehetőségeket, rájöttek, ezt nem tudják vállalni. Ha a nők beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, a későbbiekben nem kizárt az egyszer már elvetett ötlet újragondolása sem. Dr. Szívós István abbéli reményét fejezte ki, hogy a kosarasok elérik a ferencvárosi kézilabdás- lányok népszerűségét. A feladat nem könnyű, hiszen a kézisek bajnokok, kupagyőztesek, tavaly bejutottak a KEK döntőjébe. A zöld-fehér csapatsportok egyébként is sikeres szezont zárnak, hiszen a jégkorongozók bajnokok lettek, a vízilabdázók nemzetközi kupadöntőbe verekedték magukat, lapzártánk pillanatában pedig a női kézilabdások és a futballisták is vezetik az NB l-es tabellát. Ebbe a sorba kellene illeszkednie az „új testvérnek”, a kosárcsapatnak is, és ha így lesz, az összes, még meglévő aggály semmivé lesz. A siker mindent megold. WEST - FRADI KUPA SZAVAZÓLAP Fordulónként szavazz a tavaszi szezon legjobb Fradi játékosára! A forduló száma: A legjobb játékos: A Te neved: Címed: A kitöltött és kivágott szavazólapot küldd az alábbi címre: 1397 Budapest, Pf. 502. Közönségdíjak: részvétel egy nemzetközi kupadöntőn, részvétel egy külföldön játszott Fradi-meccsen, egy zöld-fehér mountain-bike, 1 éves bérlet és szezonbérlet a Fradi-pályára. I i i i I I I I < [ i i i I I I I I