Fradi újság (1995)
1995 ősz / 4. szám
6 SAROSIEKTOL SIMONEKIG embert vonzott ki a Hungária krt.-i pályára. S a két mérkőzés igen sokat adott az idény rekordközönségének.'’ Ferencváros-Phőbus 3-1 Úgy indult a játék, olyan lendülettel, olyan tartalmas akciókkal, hogy az idény legszebb mérkőzésének ígérkezett. Változatos, érdekes, szép húzásokban gazdag, jó futball alakult ki mindkét csapat játékosainak lábán. Szünet után azonban erősen visszaesett a játék színvonala. A déli szél hozta erős meleg nyilván kifullasztotta a gyengébb testalkatú játékosokat. A Ferencváros győzelme egyébként megérdemelt és értékes. 1938. április 10. „Néha hosszú perceken át egyetlen, egymásba fonódó zengés, harsogás ülte meg vasárnap délután az Üllői úti pálya nézőterét. Az izgalmak rangadóját vívta két, körömszakadtáig küzdő csapat. A tél, amely Virágvasárnap kíméletlen erővel támadt fel s hófúvásai tizedelte meg az örökrangadó közönségét (így »csak« 24 ezren voltak kint), ez a tél feloldódott a pálya körül. Mert az FTC-páiya zöld gyepén ezen a rangadón a gyorsaság, a keménység, a küzdőkedv, a harc izzította a levegőt kétszer 45 percen át. Aki nem ment ki erre az egyetlen hajrából álló rangadóra, erre a nagy csatára - elveszített egy élményt... Ezzel szemben a Hungária a Ferencváros korai góljával talán a bajnokságot veszítette el: Ferencváros—Hungária 1-0. Aki egy-két évig nem látta volna a Ferencvárost, az a mérkőzés elején szemét dörzsölhette volna csodálkozásában, vagy pedig - nem ismert volna rá. A Ferencváros lyukas hírben álló védelme Sárosi III személyében harmadik hátvéddel erősödött, s ezt az új védelmi alakzatot, ezt a »zárt sisakot« az egész mérkőzésen át szigorúan megtartotta. A Ferencváros még gólhelyzethez sem igen engedte a Hungária csatárait, viszont a ritkább ferencvárosi támadások gólveszélyt jelentettek. A gólt pedig az 5. perc hozta. Akkor alig hihette valaki, hogy ez a mérkőzés egyetlen gólja." A Hungária a 73. percben állt legközelebb a gólszerzéshez Dudás tizenegyese a kapufán csattant! Dudás: - Nagyon a sarokba akartam helyezni a labdát... Háda: — A 11-es előtt nyugodt voltam, mert éreztem, hogy Dudás vagy kapufának lövi, vagy - kivédem!... 1938. május 1. Springer dr. a bajnokság hajrája előtt összehívta játékosait és többek között ezeket mondta fiainak:- Ha belétek tudnám önteni azt az akaratot, ami bennem van, akkor már most biztos lennék abban, hogy ez a bajnokság a miénk lesz. De mi az, hogy belétek tudnám önteni? Belétek ön- töm! Mert örök szégyenfoltja lenne a Ferencváros történetében az, ha mi ezt a bajnokságot a 3 pontos előnyünkkel elveszítenők. Ezt tartsátok szemetek előtt! Az Üllői úti pálya kettős programjára 12 ezer ember látogatott ki. Az előmérkőzésen nagy-nagy meglepetés született: Bocskai— Hungária 2-0! Ferencváros-Nemzeti 6-3 A Ferencváros tiszta zöldben érkező csapatát Toldi vezeti, Háda is zöldben van, de az ő ujjasa egészen sötétzöld. A B-kö- zép hatalmas diadalordítással fogadja a csapata integetését és köszöntését. A májusi meleg az első félidőben erősen rányomta bélyegét a zöld-fehérek támadójátékára, igencsak bágyadtak voltak a ferencvárosi próbálkozások. A Fradi bajnoki helyezéséhez méltó játékot, csak naplemente, illetve 2-2 után mutatott. Ekkor minden részében megbízható játékkal és pompás támadásokkal kényszerítették térdre mindvégig lelkes ellenfelüket. A forduló gólját egyébként Sárosi szerezte. „Kemény a vonalról hátraíveli a labdát, Sárosi szinte az alapvonalon áll a balösszekötő helyén, s az ívelt labdát magasan felugorva a kapunak háttal állva pontos ívben fejeli a hiába vetődő Hóri felett a túlsó felső sarokba. A szép gól láttán a közönség ütemesen kiabálta: - Gyurka! Gyurka! Gyurka! Bizony ez a zsonglőrmutatvány - hátra, hanyatt fejelt, ejtett gól - nagy élmény volt azok számára, akik látták. Hiszen még Sárosi dr.-tól is csak ritkán látni ilyen gólbravúrt!" * 1938. május 8. „Még három forduló és vége az 1937—38-as NB l-nek... A bajnokságra törő Ferencváros mérkőzése elé néh a legnagyobb érdeklődéssel a magyar szurkolótársadalom. Ezúttal a Kispest próbálja megállítani a zöld-fehéreket a bajnoksághoz vezető úton. Üllői út: Ferencváros-Kispest 2-1 A mérkőzés az utolsó percig nagyiramú, remek, izgalmas, érdekes küzdelmet hozott. A játék igazi szépségei is gyakran megcsillantak. Különösen a Kispest részéről, főleg az első félidőben. A Ferencváros a II. félidőbeli hatalmas akaraterejével meg tudta fordítani a mérkőzés sorsát. Az eredmény kialakulásában közrejátszott a szerencse is, hiszen a Kispest szünetig 2-0-ra, vagy akár 3-0-ra is vezethetett volna! A Ferencváros egységét ezúttal megbontotta Háda, de még sokkal nagyobb mértékben Sárosi dr. sérülése. Ezt a körülményt figyelembe véve még inkább értékes a Ferencváros számára az, hogy éppen a II. félidőben tudta megnyerni a mérkőzést." Háda még 0-0-nál sérült meg - 7 percig ápolták, közben Sárosi III védte a kaput! Kétszer is bravúrosan hárított! Aztán Háda visszaállt, és három perc múlva kapott egy potyagólt... A Fradi győztes góljának története: „Keményhez kerül a labda, a szélső hatalmas lövést ereszt meg, s a labda a jobb kapufa tövéről vágódik vissza a 16-os táján álló Sárosi dr. elé. Ő rögtön átadja az ismét üresen álló Keményhez, a szélső magas, ívelt »vízipóló« labdája a kapu bal sarkában száll a hálóba. 1938. május 22. Bajnok a Ferencváros! Külön érdekesség, hogy a Fradi nagy riválisának, a Hungáriának a pályáján biztosította be bajnoki elsőségét... Ferencváros-Budafok 2-1 A Ferencváros győzelme nehezen született meg. Csak akkor, amikor Toldi, a tank állt a csatársor élére... Egy Toldi-gól aztán végérvényesen bebiztosította a Ferencváros bajnokságát. íme az „aranygól" története: A 82. percben Szebehelyi hiába igyekszik szerelni Toldit, közbelépni sem tud. Vági ezt látja, már tesz is két lépést kifelé a kapuból, de Toldi már lő, s a lapos lövés nyomán a labda védhetetlenül köt ki a jobb alsó sarokban. Az utolsó percekben állandóan a Ferencváros támad, Toldi elemében van, még egy kapufát is lő! A B-közép élteti bajnokcsapatát, amely örömmel vonul az öltözőbe. Veszélyben forgott a bajnokságzáró forduló! „Kedden délben óriási izgalom támadt a Szövetségben: híre járt, hogy az Áldozócsütörtöki, egyben utolsó bajnoki forduló elmarad, mert a rendőrség az Eucharisztikus Kongresszus miatt nem tud a pályákra karhatalmat adni. Rendőri készültség nélkül pedig nem lehet mérkőzéseket játszani. A Szövetségben leírhatatlan izgalommal tárgyalták az esetleges forduló elhalasztás veszélyeit.- Őszre marad a bajnokság befejezése - mondták -, mert ezek szerint vasárnap sem lehet ugyanezen oknál fogva karhatalmat kapni. Hétfőn pedig a magyar válogatott indult a VB-re! Usetty Béla dr. az MLSZ elnöke aztán a belügyminiszternél kijárta az engedélyt, és végül lejátszották a szezonzáró fordulót. 1938. május 26. Az 1937-38. bajnoki év filmje utolsó felvonásához érkezett. * A bajnokcsapat hazai pályán győzelemmel búcsúzott lelkes közönségétől: Ferencváros-Elektromos 5-1. A Ferencváros kezd szél ellen, s a B-közép harsányan kiált háromszoros éljent a bajnokcsapatnak. A zöld-fehér zászló körül egyébként zöld-fehér cilinderes őrség áll. Ez a színes cilinder is a bajnokcsapat tiszteletére készült. A 24. perc hozta meg a Ferencváros első gólját: a lendületes Táncos jó! fut el, jól ível középre, és Toldi fejese Bakon kezéről a kapufának vágódik, onnan pedig befelé pattant... Félidőben még csak 2-1 volt az eredmény, és igen kiegyensúlyozott volt a két csapat teljesítménye. A második játékrészben 13 perc alatt három gólt rúgtak Toldiék... A bajnokságzáró gólt Sárosi dr. szerezte, aztán zúgott a vastaps. A mérkőzés után a Ferencváros a pálya közepén állva búcsúzik el a közönségétől. A B-közép harsányan éljenez, még akkor is, amikor a csapat már bevonult az öltözőbe. *- A Világbajnokság miatt csak június utolsó napján rendezhették meg a Fradi bajnoki vacsoráját. „A Ferencvárosiak a díszvacsorát a városligeti előkelő étteremben rendezték meg. A Ferencváros hívei két csoportban érkeztek a Gundelhez. Az első csoportbeliek részt vettek a fél kilenckor kezdődő vacsorán is, a második csoportbeliek csak feketekávéra és a szónoklatokra jöttek. A hatalmas vacsora a Ferencvároshoz méltó keretek között zajlott le. Még fokozottabb jelentőséget is nyert ezúttal a bajnoki vacsora, mert hiszen a Ferencváros az elmúlt bajnoki évben nemcsak Magyarország bajnokságát nyerte meg, hanem egyben Közép-Európa legjobb csapatának is bizonyult. A vacsorára megérkeztek a budapesti, azután a budai, majd a pesterzsébeti B-közép képviselői is. Még vidékről is jelentkeztek: többen Makóról jöttek fel a vacsorára... A táviratkihordó tízpercenként jön, s tucatonként hozza az üdvözleteket. Egész sereg távirat nyugszik az egyik asztalon. Az egyiken Brüll Alfréd, a másikon Salamon Béla neve - tehát az örök riválisok „vezérei" is köszöntötték a zöld-fehér tábort... Tizenhármán kaptak bajnoki aranyérmet (Háda, Polgár, Tátrai, Korányi, Magda, Sárosi III, Lázár, Hámori, Táncos, Kiss, Sárosi dr., Toldi, Kemény). Szivarka dobozt kapott: Nádas Adolf, Pataki Mihály, Schlosser József. Springer emlékérmet kapott: Kemenessy Sándor, Tóth Lajos dr., Weisz István, Kovács János és minden ferencvárosi játékos. Ezüst cigarettatárcát kapott: Rauchmaul Emil edző. Springer dr.: „Mindig az elsőit közt!” A Hőgyes Endre utca csendes kis ferencvárosi utca. A nyá- releji meleg megrekedt a régi kőházak között. Csend van. Mintha ebben a kis utcában semmi sem jutott volna abból a diadalmámorból, amely körülörvénylette a Ferencváros csapatát. A dicső KK győztesből magyar bajnok lett. Milyen fogcsikorgató harc, mennyi nehéz akadály után jutott el idáig a zöld-fehér tábor kedvenc Fradija. Megérdemlik a dicsőítést a ferencvárosi fiúk, megérdemlik a hangos diadalmámort. De ez a csendes kis ferencvárosi utca is nevezetes valamiről. Itt lakik valaki, aki nem kér ugyan részt a sikerből, de - nagy, nagy része van benne. Itt lakik Springer Ferenc, a Ferencváros ügyvezető elnöke, az az ember, akinek emberfeletti akarását rögzíti rideg számokba a bajnoki táblázat. Úgyszólván az egész bajnoki idény alatt betegeskedett. Nemcsak a bajnokságért dolgozott, küzdenie kellett a betegségével is - és mégis, ez a csodálatos lelkierejű ember győztes akaraterővel mindkét feladatot. Most fekszik. Nagyon fájdalmas kezelésen esett keresztül, rossz napjai voltak. Most már újra jobban van, hangjában töretlen erővel izzik kiapadhatatlan energiája. Tudja miért jöttünk. A bajnokcsapatról akarunk vele beszélgetni, beszéljen az elnök a bajnokságról, a teljesült álmáról.- Bizony a Ferencváros szekere jobban áll, mint az enyém - mondja mosolyogva. - Mert a Ferencváros most jól áll. Örülhetnek azok az emberek, akiknek jelent valamit a zöldfehér szín. Én pedig most már nem aggódom ezért a csapatért. Aki egyszer belekóstolt abba az érzésbe, hogy mit jelent odafönt (enni a csúcson, az nem mond le egykönnyen erről az érzésről. Én remélem, hogy az én fiaim és a Ferencváros vezetői sohasem mondanak le a „mindig az elsők közt” elvről és gondolatról! F( O T O S A R O K OTOSAROK Bajnokok, kupagyőztesek bankettje... Első sorban balról: Kiss, Bíró, Toldi, Táncos, Rauchmaul Emil edző az asztalfőn, jobbra Kovács gyúró, Sárosi III, Gyetvai, Magda, Kutasi, Hámori, Polgár